Eléggé bejött a Summit Entertainmentnek a vámpírosdi, az Alkonyat franchise szépen tejelt eddig. Tehát ha így bejött a stúdiónak ez a téma, akkor miért is ne készítsen még egy olyan filmet, amiben egy vérszívó áll a középpontban, ki is nézték maguknak Drakulát.
A film címe Vlad, főhőse pedig egy fiatal herceg lesz, akit a történelem úgy ismert meg, mint Vlad Tepes, másnéven Karóbahúzó Vlad, ez utóbbi azért ragadt rá, mivel kedvelt kivégzési módszere a karóbahúzás volt. Hírnevét különös kegyetlenkedései miatt szerezte. Később Drakula grófként is emlegették, Tepes alakja szolgált alapul Bram Stoker nagysikerű Drakula regényének megírásához. A wikipedián többet is megtudhatsz Tepesről.
A forgatókönyvet Charlie Hunman írta, a rendezést pedig Anthony Mandlerre bízták, aki eddig videóklipek készítésével foglalkozott, dolgozott Rihannával, Nelly Furtadoval és 50 Centtel is. Brad Pitt cége, a Plan B is segít a munkálatokban, a színész producerként egyengeti a film útját.
Két olyan klipet láthattok alább, amit Mandler rendezett:
Egyesek számára biztosan furának fog hangzani, de jó 15 évvel ezelőtt nem ment naponta 3-4 sorozat egy csatornán. Sőt, akkoriban még úgy 2-3 adó volt csak és hetente is csak néhány széria közül választhatott a néző. Ezek egyike volt a Dallas, ami 13 évadot élt meg és aki nézte, az talán még mindig emlékszik arra, mikor Bobbyt kiírták a sorozatból, majd a legpofátlanabb módon hozták vissza néhány rész után.
Az új bemutatók közül csak az egyik jutott be a TOP3-ba, Nimród thrillere kevés filmszínházban volt látható és nem is termelt jó, míg a Robert De Niro-s vígjáték-dráma hidegen hagyott mindenkit.

