Taylor Lautner lesz a főhős a Summit stúdió Cancun című akciófilmben. Eric Champnella és Grant Thomspon tollából származik a forgatókönyvet, az egyik producer pedig Dan Lautner, Taylor apja lesz.
Lautner egy főiskolást játszik, aki egy csajjal Cancunba (Mexikóba található) utazik, ám a lányt és annak barátait egy drogkartell elrabolja, így rá vár a feladat, hogy kiszabadítsa őket.
A hírek szerint a film kihasználja Lautner küzdősportokban való jártasságát, a színész hat éves korában kezdett karatézni, Mike Chat hétszeres karate világbajnokkal is együtt edzhetett, bajnok lett a Junior World Forms and Weapon-on, három arany érmet is nyert, majd még pár versenyen első helyezést ért el.
Forog már néhány hete a Predators film, a stáb először Hawaii-on munkálkodott, majd beköltözött Robert Rodriguez Troublemaker stúdiójába. Itt csatlakozott nemrég a szereplőgárdához Laurence Fishburne, aki egy Noland nevű alakot fog játszani, több információval sajnos nem szolgáltak.
Peter Segal rendezheti a Neighborhood Watch filmet, a forgatókönyvet Jared Stern tette le az asztalra, Shawn Levy pedig producerként felügyeli majd a munkálatok menetét. A történet szerint új lakó érkezik egy közösségbe, aki csatlakozik a szomszédsági figyelőszolgálathoz, de hamarosan rájön arra, hogy misztikus dolgok történnek a környéken.
A Piranha 2 után szerintem senki nem tett volna arra egy lyukas garast sem, hogy James Cameronból elismert, Oscar-díjas rendező válik, aki majd egyszer a bevételi listák élén fog tanyázni és olyan rekordot fog felállítani, amit csak nehezen fognak megdönteni. Az iromány összeállításában a wikipediát és az imdb-t használtam..jpg)

James Patterson regényhősét, Alex Cross nyomozót eddig kétszer láthattuk a gyöngyvásznon Morgan Freeman megformálásában, először A gyűjtő került a mozikba, majd pár évre rá A pók hálójában. A szerző nem vált meg a megfilmesítési jogoktól, azok a birtokában vannak és azt tervezi, hogy újraindítja a franchise-t.
Update: a stúdió cáfolta a híreszteléseket, elmondásuk szerint még valóban dolgoznak a forgatókönyvön, de a forgatás a tervezett időben el fog kezdődni.