Belendültek a Conan feldolgozás előkészületei, rendezők adták egymásnak a stafétabotot az évek során, végül Marcus Nispel kitartott a projekt mellett és Jason Momoa szerződött le a főszerepre, majd Mickey Rourke is elvállalt egy kisebb szerepet. A minap derült ki, hogy Stephen Lang lesz a főhős ellenfele, ma pedig arról számolhatok, hogy a G.I. Joe-ban látott Scarlett megformálója, Rachel Nichols is benne lesz a produkcióban.
A színésznő a harcművészetekben jártas Tamarát fogja alakítani, arra nevelték, hogy minden áron meg kell védenie a Királynőt. Khalar Singh (Lang) megtámadja a kolostort és elfogja vagy megöli az ott élőket, Tamara azonban valahogy túléli az ostromot, később pedig szövetséget köt Conannal és együtt indulnak a hadúr felkutatására, ugyanis a barbár is el akarna beszélgetni Singh-gel.
Nichols mellett Jessica Lucas (Cloverfield) és Sarah Shahi (L Word sorozat) is esélyes volt a szerepre. Lucas a Gagyi mami 3-al vígasztalódhat.
Tavaly nyáron derült ki, hogy Warren Ellis dolgozza ki az új Excalibur film történetét, a produkció a Warner és a Hollywood Gang szárnyai alatt fog készülni. Ellis munkájával elégedettek voltak a fejesek és most a megfelelő forgatókönyvíró(ka)t keresik. A rendezői poszton jelenleg Guy Ritchie álldogál, azt még nem tudni, hogy mikor láthat hozzá a forgatáshoz, hiszen nyáron a Sherlock Holmes második részével lesz elfoglalva. Még az is lehet, hogy kiszáll a rendezői székből, mint ahogy azt a
Képzeljük el, hogy az Alien második fogsora az orrunk előtt csattan. Megvan? Beleborzongtál? Akkor jó, Ridley Scott ugyanis 3D-ben fogja készíteni az Alien előzményfilmet. Ezt Roger Christian a Csillagok háborúja és Nyolcadik utas: a Halál művészeti rendezője erősítette meg, azt is hozzátette, hogy a rajongók egyértelműen akarják a filmet, a világ is várja, szóval mindenki szeretné látni. Megnyugtatott mindenkit, hogy amikor Torontoban beszéltek az Alienről Scott megosztott vele néhány gondolatot a produkcióval kapcsolatban és egyértelműen leszűrhető volt ebből, hogy a rendező tudja milyen irányba kell terelni a franchise-t.
A New Line új Rendőrakadémia részt tervez, Paul Maslansky, a franchise producere máris a fedélzeten van, egyelőre még nincs írója és rendezője a produkciónak.
Ray Stevenson tavaly említette meg, hogy a HBO rövid életű Róma sorozatból film lesz. Hozzátette, hogy Bruno Heller (a széria írója és rendezője) és Bill MacDonald tárgyalásokat folytatnak egy mozifilmmel kapcsolatban.
Az LA Times számolt be arról, hogy a Bombák földjén-t beperelte Jeffrey Sarver őrmester, aki azt állítja, hogy nem kitalált karaktereket láthatunk a filmben, hanem konkrétan rajta és a bombaosztagán alapszik a produkció. Jeremy Renner figuráját egy az egyben róla mintázták.


