Észak-Amerikai box office
Nem okozott nagy meglepetést, hogy a Shrek következő része, szám szerint a negyedik az élen kezdett, a vártakkal ellentétben azonban jóval gyengébb eredményket tud csak felmutatni. Az Universal a MacGruberrel próbálkozott a mozikba csalogatni a közönséget, ám kudarcot vallott, a film keveseket érdekelt.
2001-ben mutatta be a DreamWorks a Shrek animációs filmet, amelyben mindenki megkedvelte a zöld ogrét, a folyamatosan beszélő szamarat és Fionát, rajtuk kívül feltűnt a mesékből megismert klasszikus karakterek többsége. Jelen volt Pinokkió, a három kismalac és a nagymamának öltözött farkas is. A folytatás köröket vert az első felvonás eredményére, míg a Shrek 42 millióval kezdett és 267 millióig jutott, addig a második rész a Csizmás Kandúrral megtámogatva már 108 milliós nyitány után 441 milliónál távozott a mozikból, a harmadik mind közül a legjobban kezdett 121 millió dolláros hétvégét tudott felmutatni, ám a nézők egy része már csalódottan távoztak a mozikból és 322 millióval zárt. A stúdió mégis elhozta a negyedik epizódot, ezzel együtt bejelentették, hogy nem lesz animációs film a közkedvelt ogréval a főszerepben. A nézőket annyira nem hatotta meg, hogy talán most utoljára láthatják Shreket és 71 millió dollárt hagytak ott a kasszáknál, ami a fentebb leírt eredmények fényében nagy csalódás lehet a készítőknek, ráadásul ezúttal 3D-vel is megtámogatták a produkciót, ennek fényében pedig egyelőre úgy látszik, hogy talán a leggyengébben teljesítő darab lesz a franchise történetében. Az imdb-n 6,8-en áll, a Rotten Tomatoes oldalán pedig 54 %-os az átlaga. A Brandonfibbs oldal azt írta a filmről, hogy Benjamin Franklin mondta egyszer, hogy a halak és a vendégek három nap után kezdenek bűzleni. Ugyanez mondható el általában filmes franchise-okra, a Shrek negyedik részéből hiányzik a varázs, de legalább újra erőre kapott. A Film.com szerint ha lenne Shrek sorozat, akkor ez lehetne a harmadik évad két részes évadzárója. Nem rossz ugyan, csak a nem való a mozivásznakra.




Quentin Tarantino még a 90-es évek vége felé készítette el a Jackie Brownt, amely Elmore Leonard Rum Punch című regényén alapult. Több, mint egy évtizeddel a bemutató után hozzáláttak a folytatáshoz, ebben Robert De Niro és Samuel L Jackson által alakított karakterek fiatalabb énjét láthatjuk, tehát amolyan előzményfilm lesz. Daniel Schechter jelenleg Leonard The Switch könyvéből készít forgatókönyvet, a rossz hír az, hogy Tarantino semmilyen formában nem vesz részt a produkcióban, legalábbis eddig így néz ki a helyzet. Most a megfelelő rendezőt keresik a projekt élére, De Niro és Jackson fiatalabb változatait is szeretnék előkeríteni. Nem kapkodják el a dolgokat, a tervek szerint csak 2011 nyarán látnának hozzá a forgatáshoz.


Kristin Kreuk a Smallville-ben domborított, leginkább onnan ismerhetjük a színésznőt, mozis kiruccanása a Street Fighter: The Legend of Chun-Li nagyot hasalt a mozikban, így visszatért a sorozatok világába, azonban a fiatal színésznő ismét próbálkozik, A bálnalovasért Oscarra jelölt Keisha Castle-Hughes és Rachel Leigh Cook mellett lesz látható a Vampire produkcióban, rajtuk kívül Kevin Zegeres, Amanda Plummer, Trevor Morgan és Yu Aoi szerződött még le a filmre. A forgatás már kezdetét vette, Iwai Shunji ül a rendezői székben, a direktor a New York, I Love You antológiából vette ki korábban a részét és az All About Lily Chou-Chou kultfilmet is ő készítette.
Patrick Tatopoulos évekig sminkesként dolgozott és különféle szörnyek létrehozásában segédkezett, többek között a Godzillában és a Legenda vagyok művekben csodálhattuk meg alkotásait, aztán beállhatott a kamera mögé is és ledirigálhatta az Underworld harmadik részét, ezek után nem adta fel ugyan régi mesterségét (pl. dolgozott a Solomon Kane effektjein is), de továbbra is szeretne filmeket rendezni. Betervezte az I, Frankensteint is, de ezen kívül szeretné, ha elkészíthetné Kevin Grevioux képregényének a mozis verzióját.