4

Huntington-Whiteley a Transformers 3 forgatásán

Megan Fox távozott a Transformersből, szerepét a szupermodell Rosie Huntington-Whiteley vette át. A készítők nem törték magukat azzal, hogy új nevet adjanak neki, a hölgyemény egyszerűen Mikaela Banest fogja játszani (legalábbis az imdb szerint). Egyelőre a robotokról még nem mutogatnak képeket, csak néhány autóról készült fotó a forgatásról, illetve a szereplőket kapták le, most Huntington-Whiteleyről került fel a világhálóra néhány kép.

Ezen a fotón pedig Shia LaBeouf látható Michael Bay-jel. Talán éppen Huntington-Whiteleyről váltanak pár szót.

0

Cairo Time előzetes

A Cairo Time romantikus dráma két főszereplője Patricia Clarkson és Alexander Siddig. A színésznő játszott az Elégiában (Elegy), a Plasztik szerelemben (Lars and the Real Girl) és a Viharszigetben (Shutter Island) is feltűnt. Siddig Sziriana (Syriana), Mennyei királyság (Kingdom of Heaven), A Születés (The Nativity Story) produkcióban volt látható. Ruba Nadda kanadai rendező dirigálta a filmet.

0

7 perc A varázslótanoncból

A varázslótanoncot próbálják minél érdekesebbé tenni a közönség számára, talán ezért is rakják fel lassan a fél filmet a netre. Először is valamiért úgy gondolták, hogy nem csak fél vagy egy perceket fognak mutogatni az embereknek, hanem egy öt perces jelenetet pakoltak fel a világhálóra (a nemrégiben látott sárkánygyűrűs videót toldották meg “pár” másodperccel), ehhez képest a másik két anyag ennél rövidebb. Mindenesetre kiderül, hogy a mágusok nem csak a varázserejükben bíznak, hanem ha kell bunyóznak is egymással.

1

Conan akcióban

A kimmériai barbár karja kissé bibises, ezért dühös lett egy pirinyót és valószínűleg lehenteli az útjába kerülő ellent. A főhőst Jason Momoa fogja megtestesíteni és Khalar Zymet (Stephen Lang) próbálja eltenni láb alól, mivel a hadúr dúlta fel anno a faluját és megölte apját (akit Ron Perlman játszik). Marcus Nispel rendezett már barbáros filmet, a Legenda a szellemharcosról (The Pathfinder) azonban elég rossz lett, reméljük, hogy nem ezt az irányvonalat tűzte ki ismét maga elé.

7

Poszter a Halál ereklyéinek

Szimplán HP, csak nem elfogyott a pénz és nem tudták kiírni rendesen, hogy Harry Potter? Vagy csak úgy voltak vele, hogy már úgy is mindenki tudja mit jelent? A jó magyar embernek elsőre a házipálinka fog beugrani, de lehet, hogy valaki azt fogja rajta keresni, hogy a Hewlett Packard hol van ebben a reklámban.

5

Cameron 3D-s koncertfilmet rendez a Black Eyed Peasről?

James Cameron rogyásig van filmtervekkel, ám úgy néz ki, hogy be tudta szorítani a naptárjába, hogy megrendezzen egy koncertfilmet. A Black Eyed Peas egyik tagja will.i.am a Vibe-nak beszélt erről: “Egy 3D-s filmet tervezünk a koncertkörutunkról és James Cameron fogja dirigálni. Azért szereztük meg a világ legjobb rendezőjét, mivel mi vagyunk a bolygó legjobb csapata… Az emberek majd a mozikban tudják megnézni a produkciót 3D-s szemüveggel. ” – mondta a zenész, azt is megemlítette, hogy lesz története is a produkciónak, ezt maga Cameron találta ki és a körút körüli eseményekre fog koncentrálni.

Ennyire ráérne Cameron? Pénz nem lehet a dolog mögött, hiszen így is alaposan megszedte magát az Avatarral. Azért érdemes lenne megvárni, hogy a rendező szóvivője vagy maga az Oscar-díjas filmes megerősíti-e a hírt.

3

Egyszerre forgatják le a Mad Max következő két részét?

A Twitchfilm információ szerint George Miller nem is egy, hanem két Mad Max filmet tervez és a Fury Road, illetve a Furiosa címre hallgató részeket egyszerre fogja leforgatni.

Elég nehéz elhinni, hogy a Warner engedélyt ad két Mad Max filmre, még ha esetleg a Fury Road sikeres lenne és utána zöld utat adnának a folytatásra az még oké, de elég régen volt már Mad Max film és semmi sem garantálja, hogy hatalmas siker lesz a folytatás. A Mátrix második és harmadik részét forgatták együtt, mivel az első felvonás körül hatalmas rajongótábor alakult ki, a Gyűrűk ura trilógiát is egyszerre készítették, ez már elég kockázatos vállalkozás volt, hiszen ha bukik a Gyűrű szövetsége, akkor mihez kezdenek a többi résszel.

A főszereplő Tom Hardy lesz, a forgatás időpontja még nem ismert, elvileg 2012-ben várható a film.

3

Antal Nimród a Parraffin utópisztikus thrillert szeretné megvalósítani

A Playlist oldalnak alkalma nyílt kicsit beszélgetni Antal Nimróddal, megkérdezték tőle, hogy diskuráltak-e már a folytatásról. “Igen, Roberttel társalogtunk már róla, de csak ennyi. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövőhét.” – mondta Nimród, minden attól függ, hogy a film jól szerepel-e a mozikban. “Egyértelmű, hogy a Fox és a többiek azért bízták rám a dolgot, hogy pénzt csináljak. Én csak egy jó filmet akartam összehozni, majd meglátjuk, hogy sikerült-e. Remélem az emberek elmennek és megnézik.”

Szóba került a Parraffin thriller is, ezt már elég régóta szeretné megvalósítani Nimród. “A Kontroll után ennek a forgatókönyvét akartam megírni, majd megrendezni, szóval ehhez kezdek hozzá legközelebb.” – mondta a rendező, de hozzátette, hogy azért nyitott marad, hátha érkezik még néhány ígéretes felkérés, aztán majd meglátja, hogy mi lesz. A történetet nem árulta el, de azért mondott róla valami. Férfiak és nők műanyag üvegből építenek hajót, hogy a kubai zsarnokság elől elmeneküljenek. Képzeljük el, hogy egy hasonló elnyomást nyögne az egész világ. Nem tudsz hajót építeni, hogy elszökj, valami mást kell megalkotnod, hogy kijuss innen.

1

Rod Laurie a Szalmakutyák feldolgozásáról

Rod Laurie újraforgatta Sam Peckinpah klasszikusát, a Szalmakutyákat, többen máris temetik filmet, hiszen úgy gondolják, hogy a rendező visszavesz az erőszakból, ráadásul a stúdiókat is csak nehezen lehet meggyőzni arról, hogy beálljanak egy R kategóriás produkció még. A Collider oldalnak sikerült mikrofonvégre kapnia a direktort, aki éppen a végső simításokat végzi az alkotáson, Laurie elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy a blogszféra elég szkeptikusan áll hozzá a filmjéhez.  “Folyamatosan olvasom a blogokat, az emberek úgy gondolják, hogy az új változat kevésbé lesz erőszakos, mint az 1971-es film és a nemi erőszak jelenetnél is visszafogjuk magunkat. Na ezek az emberek nagyon meg fognak lepődni, mivel kemény R kategóriás filmet fognak látni.” – mondta Laurie, majd hozzátette, ha valaki egy kevésbé provokatív és kevésbé felkavaró filmre vagy nem egy vitakeltő alkotásra vágyik, akkor jobb, ha elkerüli a Szalmakutyákat. Az is kiderült, hogy Laurie nem másolta le Peckinaph változatát jelenetről jelenetre, ahogy a készítők mondják, ez egy remake, de mégsem az. Nem lehet csak úgy újraforgtatni egy Peckinpah filmet, annak nem lenne értelme. Mellesleg lesz benne egy 25 perces akciójelenet is.

A főbb szerepekben Alexander Skarsgard, James Marsden, Kate Bosworth, James Woods, Dominic Purcell és Willa Holland lesz látható, Észak-Amerikában szeptember 16-án mutatják be, ám ez még változhat.  Marsden egy hollywoodi forgatókönyvírót alakít, aki feleségével a nő szülővárosába költözik, mivel csendre van szüksége ahhoz, hogy befejezhesse a szkriptjét. Bosworth alakítja a nejét, aki azért hagyta el városkát, mert színésznő akart lenni. Skarsgard a nő egykori gimis barátját játssza, a fickó anno nagy futballsztár volt.

0

Egy rövid Harry Potter előzetes

A Warner előrukkolt még egy rövidebb Harry Potter előzetessel, a legutóbbi tartalmazott néhány képkockát a Halál ereklyéi második felvonásából, ebben viszont egy-két új dolgot láthatunk az első részből. Jövőre véget ér a franchise, a stúdiónak 2012-re lesz egy nagy dobása (Batman 3), aztán ki kell találnia, hogy a DC képregényfigurákat hogyan és milyen gyorsan tudná elhozni a vászonra.