5

Murphy is játszik az I.m mortalban

Andrew Niccol nem készített semmi érdemlegeset a Fegyvernepper (Lord of War) óta, ennek már 5 éve. Tervezgette a The Cross sci-fijét, ám ez elég nehezen akar megvalósulni és a The City that Sailed fantasy azért került parkolópályára, mert a főszereplő, Will Smith úgy döntött, hogy egy másik produkciót részesít előnyben, csak utána lehet szó erről a tervezetről.  Az I.m mortal forgatása  szeptember végén elkezdődhet, először Amanda Seyfriedet sikerült megnyerni az egyik szerepre, majd Justin Timberlake is csatlakozott, jelenleg Cillian Murphyvel folynak a tárgyalások és elvileg már csak annyi van hátra, hogy aláírják a szerződést.

Korábban kiderült, hogy az I’m.mortal a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol rájöttek arra, hogy miként lehet egyszerűen kikapcsolni az öregedésére felelős gént. Azonban ennek ára van,  ha valaki gazdag, akkor az gyakorlatilag örökké élhet, a többiekért pedig előbb-utóbb eljön a jó öreg kaszás. A történet főszereplője egy szegénységben élő fiatalember, akinek egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerül szert tennie még jó néhány plusz évre. A fiatalembert megvádolják egy tehetős ember megölésével, aki menekülni kényszerül csinos túszával, majd rájönnek arra, hogy a szerelem sokkal fontosabb az időnél.

A főszereplőt Timberlake játssza, a túszát Seyfried formálja meg, Murphy pedig egy tiszt lesz, aki a rendszert felügyeli.

2

Box Office: A pancser zsaruk jól termeltek

Észak-Amerikai box office:

Három hétig uralta a bevételi lista élét az Eredet, e hétvégén már elég kevés volt az esély arra, hogy továbbra is Christopher Nolan alkotását köszöntsük az első helyen, a Pancser police (The Other Guys), illetve a Step Up 3D próbálkozott leelőzni a produkciót, Will Ferrell és Mark Wahlberg akció-vígjátékának sikerült is az élre törnie. Ferrell leginkább a vígjáték műfajban járatos, a musical, vagy fantasy kilengései nem jártak valami nagy sikerrel. A Producerek és az Elveszettek földje megbukott a kasszáknál. Akcióban eddig még nem tűnt fel, partnere, Mark Wahlberg viszont már maga mögött tudhat néhány ilyen filmet, de számára is valamennyire szokatlan terület a poénokkal dúsított lövöldözés. A Pancser police 35 millió dollárt gyűjtött be a hétvégén, ami elfogadható eredménynek számít és eléggé biztos, hogy Adam McKay és Will Ferrell újabb munkája szép siker lesz. Ferrell eddig csak egyetlen művel tudta ezt túlszárnyalni, a Taplógáz 47 millióval indult útnak és bőven száz millió felett hozott, míg Wahlberg mozis pályafutása során kétszer volt képes jobb eredményt kicsikarni, az egyik a Majmok bolygója remake, a másik a Viharzóna volt és volt szerencséje 100 millió dolláros bevételt elért filmekben is szerepelni. A kritikusoknak meglepő módon eléggé tetszett az akció-vígjáték, 79 %-uk nyilatkozott pozitívan a filmről.

2

Vanishing on the 7th street poszter

Brad Anderson, A gépész rendezője dirigálta a Vanishing on the 7th Street thrillert. A történet szerint hirtelen eltűnik az emberiség nagy része, mondhatni egésze. Néhány túlélő találkozik a hetedik utcai étkezőben, megpróbálnak rájönni, hogy mi történhetett. A főbb szerepekben Hayden Christensen, Thandie Newton és John Leguizamo látható.

És egy színfalak mögötti videó

0

The Town tévéreklám

Ben Affleck krimije szeptemberben kerül az észak-amerikai mozikba, Affleck írta és dirigálta a filmet, no meg a főszerepet is eljátszotta. Egy bankrablót testesít meg, aki randizni kezd a legutóbb kirámolt pénzintézet főnökével.

11

Lehet, hogy az Avatar második és harmadik részét együtt forgatják le

Augusztus végén újra a mozikba küldik az Avatart, a korábbi hírekkel ellentétben nem 8, hanem 9 perccel hosszabb verziót láthatnak a nézők. James Cameron szó szerint azt mondta, hogy ezek nem olyan unalmas jelenetek lesznek, amelyekben azt láthatjuk, hogy az emberek ülnek a bázison az irodáikban és isszák a kávéjukat.  Az extra jelenetek mindegyike a pandorai esőerdőben fog játszódni és lesznek benne éjszakai történések is,  egy hosszabb vadászatot is bemutat, ebben helyet kapott a repülés és a lovaglás és még érzelmeket is sikerült belecsempészni ezekbe az új percekbe.

Cameron nemrég látogatott meg néhány dél-amerikai törzset, eredményesen merített tőlük pár  ötletet az Avatar folytatásához. Pedzegették, hogy a második és harmadik felvonást együtt forgatják le, de ez ügyben még nem határoztak. A rendező szerint mivel alapvetően egy olyan produkcióról van szó, amely nagyrészt CGI-vel jön létre, így sokkal könnyebben lenne megvalósítható a két produkció elkészítése.  Általában két folytatás egy időben való leforgatása túl sok időt emésztene fel és a munkálatok kb másfél évig zajlanának, kemény,  embert próbáló dolog lenne, túlságosan kifárasztana mindenkit.

9

Fast Five forgatási képek

A Halálos iramban ötödik része jövőre kerül a mozikba, Vin Diesel és Paul Walker megint beül a volán mögé, sőt Jordana Brewster is visszatér. De hogy ne csak Walker karaktere tudjon romantikázni, leszerződtették Elsa Patakyt, akinek majd Diesel figurája fogja csapni a szelet. Dwayne Johnson pedig a két főhőst üldöző fejvadászt fogja megformálni, alább a forgatásról láthattok képeket, ezeken Johnson és Pataky látható.

21

A vámpírok elérték a filmgyártás legalját – Vampires Suck

“80-as évek – rock. 90-es évek – grunge. Most pedig vámpírkorszak van…”

Nem tudom, mikor kezdett kibontakozni a vámpírkorszak, egyszer csak mindenhol az a piros almás borítójú Stephenie Meyer-regénnyel találkoztam, mely egy vámpírokkal és vérfarkasokkal komplikált szerelmi történetről szól. Edward Cullen a vámpír, minden lány álma, kinek elődje minden bizonnyal a drámaian tekintetű Louis, azaz Brad Pitt az Interjú a vámpírból. Ez utóbbi egy több díjat nyert film volt a kilencvenes években, melyet a felnőttek is szerettek. Tehát 15-20 év alatt a szépséget kapott, csöppet sem félelmetes vámpírok eljutottak a média által leginkább befolyásolt rétegig, a tinédzserekig, ahol aztán divatot teremtett. A kultuszt kihasználva, és gerjesztve egyre több vérszívóval kapcsolatos termék jelenik meg.

Olvasd tovább

0

Jön a Quantum Leap film

A Comic-Con “A Leap of Faith – A Quantum Leap Retrospective” eseményén részt vett Scott Bakula is és a sorozat 600 rajongója előtt jelentette ki, hogy el fog készülni a széria filmváltozata. Azonban nem ő, hanem egy fiatalabb színész fogja játszani a főszerepet a Quantum Leap – Az időutazó filmben.

“A jó hír az, hogy Don (Donald P. Bellisario, a sorozat atyja) dolgozik a forgatókönyvön és egy igen neves hollywoodi producert is sikerült megnyerni a filmhez. Épp itt volt az ideje, mindig is úgy gondoltam, hogy ez meg fog történni és tessék…sajnos én már túl öreg vagyok, de Dean (Stockwell) és én azért valamiképpen benne leszünk a produkcióban.” – mondta Bakula és hozzátette, hogy Bellisario elárulta neki, hogy nehéz dolga van a forgatókönyvvel, mivel ezúttal nem rá vagy Stockwellre kell írnia a főszerepet, de azért csak összehozza valahogy.

0

Két kép A viharból

A Frida rendezője, Julie Taymor dirigálta William Shakespeare darabjának a  filmváltozatát. A vihar (The Tempest) főbb szerepeit Russell Brand, Helen Mirren, Alfred Molina, Alan Cumming, Chris Cooper, David Strathain és Djimon Hounsou játszották el, a készítők annyi változtatást eszközöltek az eredeti műhöz képest, hogy az egyik központi karakter nemét megváltoztatták. Így Prospero varázslóból Prospera  varázslónő lett, akit Mirren kelt életre. A produkciót december 10-én mutatják be Észak- Amerikában.

9

Millar újabb képregényét filmesítik meg

Mark Millar képregényei alapján készült a Wanted és a Kick-Ass mozifilm, mindkettő korrekt eredményt hozott a mozikban és a folytatást is betervezték. Idén jelent meg Millar új műve a Nemesis és már tavaly szóba került, hogy ne csak rajzolt formában lehessen látni, olvasni, hanem egy hollywoodi produkciót is szeretnének összehozni belőle.   A Nemesis központi figurája egy milliárdos, aki Bruce Wayne tökéletes ellentéte, vagyonát nem arra használja, hogy a bűnt üldözze, hanem gonosztevővé válik és rögtön az első számban eltéríti az Air Force One-t. A filmverzió mögé Tony Scott állt be producerként, a rendezői teendőket más fogja ellátni. Millar Sam Raimit vagy Guy Ritchiet szerette volna meggyőzni, ám mindkét direktor eléggé elfoglalt mostanában, nem valószínű, hogy ők irányíthatják a munkálatokat a forgatáson.

A képregény egyébként nem sikerült túl jól, a geekz blog egyik tagja, Olorin lehúzta Millar munkáját: Ez a comic az idei év amerikai termésének eddigi legnagyobb szégyenfoltja, és ha valaki alul akarja még múlni, annak nagyon keményen kell dolgoznia… bár Steve McNiven képei szokásosan szépek, összességében, köszönhetően a katasztrofális forgatókönyvnek is, túlságosan kiszámítottak és hidegek – a profizmus, az nagyon sugárzik belőlük, de a szív, a lélek, az nincs sehol. Borzalom. Még WC-papírnak sem tudom ajánlani.

3

Black ismét együtt dolgozik a Rocksuli rendezőjével

Jack Black ismét együtt fog dolgozni a Mielőtt lemegy a nap (Before Sunrise)  és a Kamera által homályosan (A Scanner Darkly) rendezőjével, Richard Linklaterrel. Nem a Rocksuli (The School of Rock) folytatásán, hanem a Bernie címre hallgató dark comedyn munkálkodnak közösen, ehhez még sikerült megnyerni Shirley MacLaine-t is.

A történet a Texasban található Caarhage-naban játszódik, Black egy temetkezési vállalkozót játszik, aki összebarátkozik egy tehetős özveggyel. A MacLaine által játszott özvegyet végül megöli és 9 hónapig a hűtőjében tartotta, ez idő alatt mindenkivel elhitette, hogy az idős hölgy még életben van. A forgatáshoz októberben látnának hozzá, a sztori megtörtént eseményeken alapul és a stáb azokon a helyszíneken dolgozhat, ahol a történések zajlottak.

0

The Winning Season előzetes

A Lionsgate 2009-ben szerezte be a The Winning Season indie sportdráma jogait, idén nyáron a stúdió hozzá is látott szolidan a reklámozáshoz, szeptember 3-án mutatják be a produkciót néhány moziban. Sam Rockwell egy olyan fickót alakít, aki nem veti meg az alkoholt, ám egyszer esélyt kap arra, hogy a helyi gimi lányokból álló kosárlabdacsapatát eddze. Lányát Emma Roberts játssza. Rockwell a Fél Nelson (Half Nelson), a Gáz van jövünk (Bad News Bears) és a Legjobb dobás (Hoosiers) egyvelegeként írta körül az alkotást.