Eléggé megszaladt Jeremy Rennernek A bombák földjén Oscar-jelölése után, két olyan produkcióban is szerepet kapott, amelyet minden bizonnyal milliók fognak megnézni. A Bosszú Angyalaiban Sólyomszemet, a mindig pontosan célzó-lövő íjászt fogja megformálni, ma pedig kiderült, hogy a Paramount rábízza a Mission Impossible franchise főszerepét.
Mint ismeretes a stúdió eléggé elégedetlen volt a harmadik rész eredményével és a Kéjjel-nappal (Knight & Day) bevételétől tették függővé, hogy Tom Cruise maradhat-e a főhős. A terv az volt, hogy ugyan Cruise benne lesz a negyedik felvonásban, ám itt már csak amolyan mentor szerepet töltene be és másvalaki fogja átvenni tőle a stafétabotot a negyedik epizódban, aki már az ötödik részben feltehetőleg Cruise nélkül fogja megoldani a problémákat. A Kéjjel-nappal Észak-Amerikában megbukott, nem hozta a Cruise-tól régen megszokott 100 millió dollárt, a stúdió egyik fejese, Adam Goodman pedig legszívesebben máris leszerződtette volna Tom Hardyt vagy Chris Pine-t, ám mindkét színész elfoglalt, így nemet mondtak a felkérésre. Múlt héten Kevin Zegerst, Christopher Egant és Anthony Mackiet hívták be meghallgatásra, ám Renner színre lépésével eldőlt a dolog.
A filmet Brad Bird fogja rendezni, J.J. Abrams producerként áll majd a produkció mögött és egyelőre úgy néz ki, hogy jövő év december 16-án mutatják be a mozikban. Ving Rhames újra fel fog tűnni és valószínűleg Simon Pegg is benne lesz.

Steve Carell lesz a producere a 2008-ban bemutatott argentin romantikus vígjáték amerikai feldolgozásának, az A Boyfriend for My Wife-nak, a produkció hatalmas sikert ért el hazájában, ami Hollywood figyelmét se kerülte el. Carell nem csak a film útját fogja egyengetni, hanem a főszerepet is magára osztotta. A Kutyabajnok (Snow Dogs) írópárosa, Mark Gibson és Phil Halprin állt rá a forgatókönyvre. A forgatás kezdete nem ismert, Carell neve legalább fél tucat projekttel jött szóba eddig, de egyiknek sem kezdtek még hozzá az előkészületeihez, így elvileg a színész ráér, ám mivel még nincs szkript, így valószínű, hogy csak jövőre tudnak hozzálátni a munkálatokhoz.
Sylvester Stallone megcsinálta, a 80-85 millió dollárba került The Expendables (nagy szégyen, de még nincs hazai bemutató) eddig szépen muzsikál, így a folytatásra is elég nagy az esély, legalábbis a producer és Stallone is akarja a második részt. Stallone máris felvette a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerrel, no meg Jean-Claude Van Damme-mal, aki azért utasította vissza az első részben való részvételt, mert Stallone nem tudta kellőképpen körülírni a karakterét. Bruce Willist is nagyon szeretnék megnyerni a sequelhez, Stallone elmondása szerint őt tenné meg a film gonoszának.
James Wan indította útjára a Fűrész (Saw) franchise-t, habár több részt nem rendezett, de producerként ott állt a többi rész mögött. Majd 2007-ben letette az asztalra a gyengén muzsikáló Halálos hallgatás (Death Silence) horrort és ugyanebben az évben került a filmszínházakba a Halálos ítélet (Death Sentence) thriller is. Wan rendezné a régóta tervezgetett Castlevania mozis verzióját is, talán majd egyszer megvalósul. Addig sem marad munka nélkül, ugyanis ő vezényelheti le a Nightfall horrort, amelynek alapja egy azonos című képregény.
Channing Tatum fogja játszani a Ten Year függetlenfilm főszerepét, a drámát a Több, mint sport (We Are Marshall) és a Kedves John (Dear John) forgatókönyvírója, Jamie Linden veti papírra (utóbbiban Tatum formálta meg a Johnt). Linden eddig még nem rendezett egyetlen produkciót sem, ám a novemberben kezdődő forgatást ő fogja levezényelni, a drámában néhány régi jó barát 10 évvel a diplomaosztó után újra találkozik.
A GK Filmes a Valkűr (Valkyrie) és a Közönséges bűnözők (Usual Suspects) forgatókönyvíróját, Christopher McQuarrie-t bízta meg azzal, hogy a 2009-es Unforgiven minisorozat alapján mozifilmet készítsen, a főszereplő valószínűleg Angelina Jolie lesz. A színésznő ősszel lát hozzá a boszniai háborúban játszódó love storyhoz, aztán a Maleficentben fog játszani és még be van tervezve a Kleopátra, illetve a Gucci produkció is, szóval egyelőre még nem tisztázott, hogy mikor fog megvalósulni az Unforgiven.