Robert Zemeckis ebben az évtizedben ráállt a motion capture filmkészítésre, a Polar Expressz (The Polar Express), Beowulf – Legendák lovagja (Beowulf) és a Karácsonyi ének (A Christmas Carol) irdatlan sokba kerültek és nem termeltek annyit, mint vártak tőlük. A rendező cége, az ImageMovers Digital a Disney szárnyai alatt munkálkodott, ám a stúdió úgy döntött, hogy megválik Zemeckis vállalatától. Az IMD azonban nem húzza le a rolót, ugyanis átköltözik a Warnerhez, mivel ők igényt tartanának a szakértelmükre. Ezen kívül a Warner Zemeckist leszerződtette a Timeless akciófilmre, amely (láss csodát) élőszereplős lesz. A rendező 10 éve nem készített hasonló alkotást, akkor a Számkivetettet tette le az asztalra.
A Timeless forgatókönyvét Mike Thompson írta és most még csak annyit lehet róla tudni, hogy egy nagy költségvetésű időutazós produkció lesz. Úgy tűnik, hogy Zemeckis egy időre hanyagolja a motion capture-t, mivel más produkciókkal is szóba jött a neve, ezek közül az egyik a Superman.


Otthont keres a Snow White and the Huntsman projekt, egyedül egy stúdió nem érdeklődik a tervezet iránt, a Disneynek ugyanis megvan a saját Hófehérke produkciója, a Snow and the Sevent Francis Lawrence fogja rendezni.
A tetovált lány svéd verziójának a készítői szépen lassan beszállingóztak Hollywoodba. Noomi Rapace a Sherlock Holmes folytatásába szerződött le, Michael Nyqvist pedig a Mission Impossible 4-ben fog játszani. A tetovált lány rendezője, Niels Arden Oplev pedig egy thrillert dirigálhat le. A Good People Marcus Sakey regényéből fog készülni , Tobey Maguire lesz a producere és valószínűleg a főszerepet is eljátssza. A forgatókönyvet Kelly Masterson, a Mielőtt az ördög rádtalál (Before the Devil Knows You’re Dead) írója veti papírra.
Az Avatar előtt felmerült néhány emberben az a kérdés, ha esetleg gigasikert ér el James Cameron sci-fije, akkor George Lucas lenyeli-e vagy esetleg újra előveszi a Csillagok háborúját. Lucas nem hagyta annyiban, nehogy már valaki olyan világot teremtsen, ami népszerűbb az övénél és újra hozzányúlt a Csillagok háborújához. No nem tervezte be a hetedik részt, hanem az eddigieket toldja meg még egy dimenzióval.
Jonathan Levine a Majd meghalnak Mandy Lane-ért (All the Boys Love Mandy Lane) és a The Wackness rendezője az Universal égisze alatt fogja készíteni Az elveszett kislány (Little Girl Lost) krimit. A forgatókönyvet Michael Bacall (Scott Pilgrim vs. the World) körmöli le Richard Aleas krimije alapján.


Josh Holloway leszerződött az Aries akciófilmre, amely a Mission Impossible negyedik része lenne. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a színész a Mission Impossible Force egyik tagját fogja játszani, de hogy konkrétan kit fog alakítani és milyen szakértelemmel rendelkezik az illető még nem tudni.