Az Universal erősen erőlködik, hogy összejöjjön a következő Bourne film, ám a stúdió kezdetben némi nehézségekbe ütközött, mikor Paul Greengrass lelépését követően Matt Damon nem nyilatkozott valami bizalomgerjesztően a visszatérésével kapcsolatban. A héten jött az info, hogy, hogy az eddigi részek írója, Tony Gilroy fogja levezényelni a negyedik felvonást, amely Bourne Legacy névre hallgat. Mostanra az is kiderült, hogy ebben biztosan nem láthatjuk Damont, mivel a karaktere, Jason Bourne nem is fog feltűnni a filmben.
“A forgatókönyv teljesen eredeti történettel fog bírni ” – magyarázta Gilroy a Hollywood-Elsewhere oldalnak, arra célozva, hogy a film már nem Robert Ludlum könyvén fog alapulni – “Nem szerződtetünk új színészt és még csak nem is reboot vagy vagy folytatás lesz. Senki nem fogja Matt Damont leváltani, egy teljesen új hőst mutatunk be az új fejezetben. A történet önállóan is meg fogja állni a helyét.” – mondta a rendező – forgatókönyvíró, majd folytatta – “Jason Bourne ugyan nem lesz jelen a filmben, de ettől ő még nagyon is életben van. Az első három felvonás történései szolgáltatták az alapot ehhez a részhez.”
A Starshiptroopersfans.net arról tájékoztatta a polgárokat, hogy el fog készülni a Csillagközi invázió negyedik része, információik szerint a produkció zöld utat kapott és hamarosan hivatalosan is megerősítik a hírt. A történetről egyelőre nem tudni sokat, de nem nehéz kitalálni, hogy az emberiség ismét a földönkívüli “bogarakkal” fog szembenézni. Ezúttal nem élőszereplős alkotást fognak összehozni, CGI animációs filmre számíthatunk, tehát az eddig szereplők maximum csak a hangjukat tudják kölcsönözni, ha karakterük belekerül a negyedik részbe.

Bruce Willis néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy az ötödik Die Hard forgatásához 2011-ben látnak hozzá, ebben John McClane már egy globális katasztrófával néz szembe. Ezután a színész az FHM-nek beszélt arról, hogy összesen két folytatásban lenne még benne, aztán nem adná többet drágán az életét, azt se szeretné, ha valaki más játszhatná el a karaktert.



Az HBO berkein belül készül el egy Phil Spectorról szóló film, amelyben Al Pacino fogja játszani a főszerepet, a producer Barry Levinson lesz. Nem is oly rég került levetítésére a You Don’t Know Jack tévéfilm, ahol szintén a legendás színész formálta meg a főszereplőt és ismételten valós történet szolgáltatta az alapot a produkcióhoz, no meg Levinson dirigálta le az alkotást. A Spectorról szóló filmet David Mamet, A spártai (Spartan) és a Redbelt alkotója rendezi és a forgatókönyvet is maga veti papírra.