Christopher Nolan nyúlt Batman hóna alá, mikor a képregényhős a mozikban már teljesen elvesztett népszerűségét és új életet lehelt a figurába. A reboot második része már minden idők legtöbbet termelő képregényfilmjévé lépett elő és az imdb-n is előkelő helyen áll a legjobb alkotások között. A főszereplő Christian Bale azt mondta, hogy neki biztosan ez lesz az utolsó fellépése Denevéremberként. De mindannyian ismerjük a mondást: Soha ne mondd, hogy soha. Bale az Empire magazinnal árulta el, hogy ha Nolan belevágna még egy részbe, akkor rá lehet számítani.
“Annyit tudok, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó Batman film. De részemről ezt azért nem tudnám határozottan kijelenteni. Ha Chris odajönne és azt mondaná ‘Hé, kitaláltam még egy érdekes történetet’, akkor naná, benne lennék. Mindig is azt hittem, hogy csak három részről van szó, de lehet, hogy tévedek.”

Még novemberben esett szó arról, hogy a Marvel el fogja készíteni a Hadigép (War Machine) filmet. A Vasember első részében még Terrence Howard szemezett a páncéllal pár másodpercig, a folytatásban Don Cheadle vette át tőle a stafétabotot és fel is öltötte magára a “cuccot”. Az MTV nemrég Cheadle-lel diskurált a filmmel kapcsolatban.
Sas Tamás az origó-nak árulta el, hogy tavasszal lát hozzá az S.O.S. Szerelem! második részének és a tervei szerint angol nyelven, 3D-ben fogja leforgatni a produkciót Az első felvonás sikeres volt és már akkor felmerült bennük, hogy el kellene készíteni a következő részt. Mint mondta általában érdemes hozzálátni egy szép bevételt elért film következő részéhez, hiszen azok, akik jegyet váltottak az első részre, szinte biztos, hogy be fognak ülni rá.
Jeff Daniels, Piper Perabo és Noah Segan lépdelt fel a Loopers fedélzetére és csatlakozott az eddigi szereplőgárdához, akik eddig a következő színészekből tevődtek össze: Joseph Gordon-Levitt, Bruce Willis, Emily Blunt, Paul Dano és Xu Qing. A sci-fit Rian Johnso, a Szélhámos fivérek (The Brothers Bloom) rendezője fogja készíteni.
A Wikileaks mostanában sokat szerepel a hírekben, reflektorfényben fürdik, a figyelem középpontjában szerepel. Addig kell ütni a vasat, míg meleg, azaz minél előbb össze kell dobni egy filmet erről, amíg le nem csillapodik a vihar. A Josephson Entertainment és a Michelle Krumm Productions közösen megvásárolta Andrew Fowler hamarosan megjelenő a The Most Dangerous Man in the World címre hallgató könyvének a megfilmesítési jogait.
Dito Montiel írta és rendezte a Son Of No One thrillert, amelyben Channing Tatum játssza a főszereplőt. Hangzatos szereplőgárdával támogatták meg, Ray Liotta, Juliette Binoche, Al Pacino, Tracy Morgan és Katie Holmes is benne lesz a produkcióban. Morgan eleddig inkább komikusi képességét csillogtatta, most megmutathatja, hogy miképp áll helyt a krimi-dráma világában.
Néhány évvel ezelőtt vetődött fel a Csillag születik (A Star is Born) feldolgozása, pár hónappal ezelőtt Beyoncé érdeklődött a projekt felől, természetesen a főszerepet kapta meg. Egy ideig úgy tűnt, hogy Russell Crowe is benne lesz a filmben és Nick Cassavetes lesz a rendező, ám ez már múlt. A Warner meggyőzte Clint Eastwoodot, hogy üljön be a rendezői székbe. Egyelőre nem ismeretes, hogy a másik főszerepre kit szeretnének megnyerni, eddig még nem emlegettek neveket.