10 jelenetet tettek közzé a Halálos iramban ötödik részéből, a Fast Five-ból. Ez azt jelenti, hogy bő nyolc pernyi anyagot nézhettek meg, de aki látni akar valami újdonságot is vetítés alatt, az jobb, ha inkább kihagyja az alábbi videót. Mint ismeretes Vin Diesel és Paul Walker újra volán mögé pattan, jönnek a régebbi részekből megismert cimborák is és egy nagy balhén törik a fejüket. Dwayne Johnson testhezálló szerepet kapott, a kőkemény fejvadásznak kell elkapnia a főhősöket. Vajon a végén átáll hozzájuk?
Ütős lesz az Evil Dead remake
Ash-sel nagyon kezdeni akarnak valamit, de nem igazán tudják, hogy mit. Évekkel ezelőtt a Freddy vs Jason folytatásába akarták beletenni. Idén januárban Sam Raimi munkatársa, Rob Tapert producer azt találta mondani, hogy hamarosan kézhez kapják a következő Evil Dead forgatókönyvét. Azóta nem igazán csepegtették az infót, de a franchise sztárja, Bruce Campbell megtörte a csendet és egy interjúban elárulta, hogy remake-et fognak csinálni, a szkript csodálatos lett, de nem tudják, hogy mikor látnak hozzá.
“Őszintén szólva mindannyian szeretnénk még egy Evil Dead filmet.Ez mikor valósulhat meg? Ki tudja? Most éppen mindenki máson dolgozik. Nem akarunk kitérni a kérdések elől, csak egyszerűen nem tudunk még sokat beszélni erről. A remake ütős lesz, erre a szavamat adom.” – közölte Campbell, aki hamarosan a The Fall Of Sam Axe tévéfilmben lesz látható.
Mann aranyásókról készít filmet
Paul Haggis fejéből pattant ki a Gold thriller ötlete , az Oscar-díjas filmes tollából származik a szkript vázlata is és a rendezői teendőket is ellátta volna, ám időközben meggondolta magát, más terveket szövögetett. Ezért becsöngetett Michael Mann rezidenciájába, elmesélte, hogy le szeretné passzolni számára a Goldot. Mann meghallgatta kollégáját, megtetszett a filmet története, így bevállalta, hogy ledirigálja a produkciót.
A Sierra Madre kincséhez (The Treasure of the Sierra Madre) hasonlították a tervezetet, aranyásókról szól a sztori, akik magukat nem kímélve egyre inkább azért hajtanak, hogy kiforgassák a földből a fénylő rögöket vagy hogy egyáltalán rábukkanjanak pár grammnyi aranyra.
A forgatókönyvet Patrick Massett és John Zinman írták, az úriemberek a Friday Night Lights és a The Chicago Code sorozat producerei.
Cruise lesz a Horizons sci-fi főszereplője?
Joseph Kosinski kliprendező első mozifilmje, a Tron: Örökség (Tron: Legacy) nem hozott úgy, ahogy a Disney szerette volna, talán ezért is döntöttek úgy, hogy mégsem akarják a Horizons sci-fit. A hivatalos magyarázat szerint a film nem felel meg a stúdió által felállított irányelveknek, viszont voltak olyan rendesek, hogy Kosinksinek megengedték, hogy más otthont keressen a projektnek. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy az Universal berkein belül készülhet el a produkció, a főszerepre Tom Cruise-t akarják.
A Horizons a posztapokaliptikus Földön játszódik, az emberek a felhők felett élnek és engedély szükséges ahhoz, hogy valaki a felszínen gyűjtögessen. Egy katonát áll a középpontba, aki járőrözés közben lezuhant űrhajóra bukkan, amiben szépséges nőre lel. Kiderül, hogy a hölgy úgy 60 éve van így lehibernálva. A nő magához tér és ismerősként tekint a férfire, aki ezt nem tudja mire vélni, de megpróbálják kibogozni a rejtélyt. Producer: David Fincher.
Love, Wedding, Marriage előzetes
Dermot Mulroney-nak is eljött az a bizonyos pillanata, amikor úgy érezte, be kell állnia a kamera mögé. És megtette, méghozzá a Love, Wedding, Marriage kedvéért ült bele a rendezői székbe, a főszerepet viszont nem magára osztotta. Mielőtt Mandy Moore aláírhatta volna a szerződést Jessica Alba neve keringett a projekt körül, Christopher Walken viszont a forgatás kezdete előtt lelépett, talán jobb is így. Moore karaktere rádöbben, hogy szülei a válás szélén egyensúlyoznak és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne következzen be, ám nincs könnyű dolga, mivel az ősök eléggé fújnak egymásra. Azonban a nagy összeboronáló akció közepette egyre jobban eltávolodik vőlegényétől. Jessica Szorh, Jane Seymour, James Brolin, Monica Acosta és Kellan Lutz is játszik a filmben. Amerikában június 3-én érkezik a mozikba. Mikor is volt utoljára jó Moore-os alkotás?
A Paramountnál készítik el a Marsbéli krónikákat
A Paramount stúdió szerezte meg a Marsbéli krónikák (The Martian Chronicles) megfilmesítési jogait, amely több rövidebb történetből áll. Ray Bradbury művére 1997-ben az Universal is rástartolt, ahol Steven Spielberg és John Davis próbálta tető alá hozni a filmet, ám nem sikerült semmi érdemlegeset kisajtolni az alapanyagból. Akkor a történet arról szólt volna, hogy egy parancsnok a Marsra érkezik, a feladata az, hogy kivizsgálja mi lett az ide küldött két korábbi expedícióval. Davis továbbra is kitart a film mellett, a Paramountnál producerként továbbra is azon ügyködik, hogy Bradbury klasszikusából valami kézzelfoghatót összehozzon.
A Marsbéli krónikákban az emberek szeretnék a vörös bolygót belakni és harcba keverednek az itt élőkkel. A Földet lakhatatlanná tevő nukleáris háború azonban az embereket arra kényszeríti, hogy a Marson telepedjenek le.
1980-ban az NBC a BBC-vel karöltve készített egy minisorozatot, amelyet Richard Matheson írt és Rock Hudson játszotta a főszerepet.
Képek a Men In Black 3 forgatásáról
Will Smith már bánhatja, hogy a Men in Black harmadik része mellett döntött, ahelyett, hogy inkább más produkcióba vágott volna bele. A forgatás tavaly abbamaradt, a forgatókönyvön végeztek simításokat, azonban ezzel elbíbelődtek egy darabig és a februári kezdés helyett csak mostanában tért vissza mindenki a helyszínre. Valami bűzlik, remélhetőleg betömték a forgatókönyvben tátongó lyukakat és az első részhez hasonló szórakoztató sci-fit hoznak össze. Will Smith és Tommy Lee Jones játssza a két sötét zsarut, előbbi visszautazik az időben, hogy megvédje K ügynök fiatalabb énjét egy gonosz alientől. Alább Smitht és Josh Brolint láthatjátok a forgatáson, Brolin játssza a fiatal K-t.
Cooper lehet A holló főszereplője
Juan Carlos Fresnadillo színre lépésével újra sínre került A holló (The Crow) reboot/remake, a rendező leszerződtetése után hozzáláttak a főszereplő felkutatásához. A stúdió Bradley Cooperrel ült tárgyalóasztalhoz, aki egyelőre még nem mondott se igent, se nemet. A forgatás ősszel veszi kezdetét, bemutató valamikor 2012-ben. Az eredeti, 1993-as filmben Brandon Lee játszotta a főhőst, aki meggyilkolnak és visszatér a halálból, hogy bosszút álljon. Sajnálatos módon a forgatáson éles lőszer került az egyik pisztolyba, Lee-t eltalálta golyó, aki életét vesztette.
McAvoy a Welcome to the Punchban
James McAvoy lesz a Welcome to the Punch thriller főszereplője. A Szemtől szembenhez (Heat) hasonlított filmet Eran Creevy, a Shifty rendezője fogja készíteni, nyáron indulhat a forgatás.
Nem ismeretes, hogy McAvoy kit fog megformálni, de valószínűleg, hogy ő lesz a londoni nyomozó, akinek régi nagy ellenfele, a Red Diesel névre hallgató fegyveres rabló 5 év hallgatás után visszatér a színre. Azonban a bűnöző csak egy összeesküvés részét képezi, a szálakat fel kell göngyölíteni. A Playlist azt írja, hogy a forgatókönyv lebilincselő zsaru thriller és olyan szintű akciójelenetekkel szolgál, amely a brit filmiparra egyáltalán nem jellemző.
McAvoy ugyan drámai szerepekkel vált ismertté, de láthatóan a Wanteddel is megbirkózott és bizonyára az X-Men: Az elsők sem okozott gondot számára.
Röviden: A negyedik (I Am Number Four)
Először egy kis lamúr, majd jöjjön az akció (most nem az xxx filmekről beszélek). D.J. Caruso a Disturbiával bizonyította, hogy milyen kellemesen tudja kezelni a helyzetet, illetve milyen szépen tud átváltani az egyik műfajból hirtelen a másikba. A jószomszédi romantikából egy idő után izgalmas thrillerbe csaptak át a történések. Ezúttal sci-fi köntösbe csomagolták a produkciót, kiderül, hogy bolygónkon lapul egy másik planéta néhány túlélője és ellenséges űrlények keresik őket… Ahelyett, hogy letarolnák a Földet inkább pár tagjukat ideküldenek, hogy azok végezzenek a bujkáló ex-Lorienlakókkal. Azzal már ne is törődjön senki, hogy fizimiskájukat, ugyan próbálják álcázni, de úgy közlekednek, hogy még egy mezei fakabátnak is gyanús lenne. Mi nézők az egyik üldözöttért szurkolhatunk, aki a negyedik túlélő egyed és éppen új helyre költözik testőrével, ahol aztán annak rendje és módja szerint belepistul a helyi szépen mosolygó különc lányba és összehaverkodik az ufóhívő lúzer sráccal. Hogy teljes legyen a kép még egy cuki kiskutyát is befogad. Igazi hős legény ő, aki még kigyúrt testét is megmutatja, hogy a tinicsajoknak meglegyen az esti erotikus fantáziálgatása. Szóval a produkció első felében alig tér el a szokványos gimis művektől, a végére azonban végre az effektmágusok is bevethetik magukat, aminek – valljuk be – itt volt már az ideje.
Reeves lesz a Robotzsaru?
Úgy tűnik, tényleg lesz valami a Robotzsaruból. Ha már a főszereplőt keresik, akkor már esélyes, hogy nem hullik darabokra a projekt. Darren Aronofsky rendezhette volna a filmet, majd egy kis időre jégre került a tervezet, ami elég is volt ahhoz, hogy Aronofsky elhagyja a fedélzetet. Azonban újra előkerült a Robotzsaru, a forgatókönyvet Joshua Zetumer írta, a rendezést José Padilha vállalta el. A direktor elmondta, hogy mikor már a neten szóba hozták a filmmel ő már régen a fedélzeten volt. Hozzátette, hogy a stúdió nem szabott ki olyan határidőt, amikorra el kell készülni a szkripttel, ha Zetumerrel befejezték az írást és jónak vélik, akkor hozzá is látnak a forgatáshoz.
A stúdió kívánságlistájának az élén három név szerepel a főszereppel kapcsolatban: Tom Cruise, Keanu Reeves és Johnny Depp. Az egy dolog, hogy a fejesek mit akarnak, az meg a másik, hogy a színészek mit szólnak ehhez. Elképzelhető, hogy őket teljesen hidegen hagyja a film és végül másvalakit szerződtetnek. Majd kiderül.
A pap következő előzetese
Paul Bettany az új akcióhős? Egyelőre nem szerepel új projekt előjegyzésében, így nem tudjuk biztosan megmondani, hogy a színész egyszerűen csak összehaverkodott Scott Stewart effektessel és rendezővel vagy ezt az irányt tűzte ki maga elé vagy a Légió és ez amolyan egyszerű kis kitérő volt. Bettany egy papot alakít egy olyan világban, ahol az emberiség már régóta küzd a vámpírokkal. Az egyházi tiltás ellenére fogja magát és elrabolt unokahúga után indul. Mi lesz ebből? Az eddigi előzetesek egy látványos, agyatlan, szórakoztató filmet ígérnek. Stewart és Bettany utóbbi közös műve, a Légió is hasonló jóval kecsegtetett, láthattuk, hogy mi lesz a végeredmény.
A magyar poszter