Hollywoodban 25 millió dolláros licitről indult a következő Terminátor projekt, amelyet Justin Lin rendezne és Arnold Schwarzenegger is benne lenne. Lin néhány hete már elmondta, hogy beszélt az egykori kormányzóval a filmről, ezek szerint sikerült meggyőzni őt. Forgatókönyvíró még nincs.
A Halcyon csúnyán befürdött a negyedik Terminátor filmmel, a cég becsődölt, ezért kénytelenek voltak megválni a jogoktól, amelyek a Pacificor befektetési társasághoz kerültek. Ők most hollywoodi stúdióval tárgyalnak egy új produkcióról, mint látható már van is rendezője a tervezetnek. A licit kezdetét vette, állítólag már bőven 35 millió felett járnak. Ki lesz a győztes? Majd kiderül, azonban ha 2018-ig nem valósul meg az új film, akkor a jogok visszakerülnek James Cameronhoz.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy miért erőltetik a franchise-t? Az első kettő részt szinte mindenki kedvelte, a harmadikat és a negyediket a többség utálta. Úgy gondolják, hogy a Halálos iramban rendezője többet tud kihozni a halálosztókból?


Még a görög isteneknek is szükségük van egy hősre. A titánok harcában Perszeusz menetelt előre, a Villámtolvajban pedig Percy Jacksonon múlt minden. Az Immortals fantasyben Thészeusz száll szembe a barbár hordákkal. A főhőst a következő Superman, Henry Cavill formálja meg, Hyperion királyt pedig Mickey Rourke kelti életre. Zeusz Luke Evans lesz, Isabel Lucas Athénét alakítja, még Kellan Lutz Poszeidónként tűnik fel, de jelen lesz Freida Pinto, Corey Sevier és Stephen Dorff is. A rendezői teendőket Tarsem Singh, A sejt (The Cell) alkotója látta el és Charley Parlapanides & Vlas Parlapanides forgatókönyve alapján dolgozhatott.
Albert Pyun gondolt egyet, elővette 1989-as sci-fi akcióját, a Cyborg – A robotnőt és remake-et tervez belőle. Az eredeti film a 21. században játszódott Amerikában, ahol az anarchia volt az úr és pestis szedte áldozatait. Egy félig ember-félig robot nő kezében van az ellenanyag, ám egy banda elrabolja őt, a vezetőjük azt tervezi, hogy a szer segítségével világuralomra tör. Ehhez azonban még Jean-Claude Van Damme-nak is volt egy-két szava.


