Egy perces előzetessel próbál hódítani a Chronicle, a sok megaköltségvetésű képregényhős mozi között üdítő szórakozás lehet. Három gimis srác szupererőre tesznek szert és ha már különleges képességeik vannak hát használják is különféle csínytevésekre. Azonban hamarosan megtapasztalják erejük sötét oldalát. A Fox stúdió február 3-án küldi az amerikai mozikba, ha ott sikeres lesz talán hozzánk is mihamarabb eljut. Josh Trank dirigálta a produkciót, számára ez az első mozis megmérettetése, eddig csak néhány epizódot dirigált a The Kill Pont szériából. A forgatókönyvet Max Landis, John Landis fia körmölte le.
Pingu és A dolog
Itthon is futott a Pingu svájci animációs sorozat, talán néhányan láttatok belőle egy-egy részt vagy pár másodpercet. Lee Hardcastle fogta Pingut és John Carpenter klasszikusát, aminek ötvözete alább látható. Hardcastle a T is for Toilet rövidfilmjével nyert meg egy versenyt, amelynek díja az volt, hogy művét hozzácsapták az The ABC’s of Death horrorantológiához.
Russell, Dillon és Baruchel a The Black Marksban
Kanadában készülhet el a The Black Marks rablós vígjáték, a főbb szerepekre Kurt Russellt, Matt Dillont és Jay Baruchelt sikerült megnyerni.
Russell játssza Crunch Calhount, a harmadosztályú motoros kaszkadőrt, aki korábban rablásban utazott. Nem csak úgy találomra tört be ide-oda, hanem komoly művészi értékkel bíró dolgokat lovasított meg. Egy ideje már nem űzi az ipart, de ahogy ilyenkor lenni szokott még egy utolsó nagy balhé kedvéért visszatér. Megbízhatatlan testvérével (Dillon) és régi csapatával szövetkezve eltulajdonítanak egy felbecsülhetetlen értékű történelmi könyvet. A rablás jól sül el, Calhoun vérszemet kap és egy sokkal vakmerőbb, sokkal veszélyesebb betörést eszelnek ki.
A forgatókönyvet Jonathan Sobol írta és a rendezői székbe is belehuppant, az úriember dirigálta A Beginner’s Guide to Endings dramedyt, amelyet itthon valószínűleg kevesen láttak
Cumberbatch a Star Trek folytatásának a gonosza
Be kell melegíteni az Enterpirse gépházát, lassan, de biztosan közeleg a 2013 májusára kitűzött bemutató, tehát J.J. Abrams-nek hamarosan hozzá kell látnia a filmhez, ha végül nem akarják lóhalálában összetákolni az effekteket. A stúdió megtalálta a főgonoszt Benedict Cumberbatch személyében, az úriember a BBC Sherlock sorozatában csillogtathatta meg tehetségét és mondogathatta a forgatókönyvírók által leírt okosnak vélt szövegeket. A színész emellett felbukkant a Suszter, szabó, baka, kémben (Tinker, Tailor, Solider, Spy) és a Hadak útján (War Horse) háborús drámában, a Hobbitban pedig ő szólaltatja meg Smaugot. Noel Clarke is a fedélzetre lépett, szerepéről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy családost embert fog megformálni.
Kimberly Peirce rendezi a Carrie remake-et
Az MGM a Screen Gemsszel karöltve tette közzé pár hónappal ezelőtt, hogy elkészítik a Carrie remake-jét. Stephen King regényéből Brian De Palma vezényelt le egy filmadaptációt még 1976-ban. A szerző úgy reagált a hírre, hogy abszolút felesleges, úgy véli, hogy a 76-os verzió még jobb is lett, mint maga a könyv, de ha David Cronenberg vagy David Lynch ülne a rendezői székben, akkor támogatná az új változatot.
A fejesek Kimberly Peirce-t szerződtették le a rendezői teendők ellátására, a hölgy dirigálta A fiúk nem sírnak (Boys Don’t Cry) és A sereg nem enged (Stop-Loss) műveket. A forgatókönyv Roberto Aguirre-Sacasa színdarab-szkript-és képregényíró tollából származik, állítólag a film sokkal inkább King könyvére támaszkodik, mint De Palma művére.
A könyvről (wikipedia): A Chamberlain városkájában játszódó történet főhőse a tizenhat éves Carrie White, akit bigott katolikus körülmények között nevel édesanyja. Ráadásul külseje és visszafogott viselkedése következtében diáktársai is folyamatosan csúfolják. Carrie azonban messze nem átlagos lány, hiszen természetfeletti képességgel, az úgynevezett telekinézissel rendelkezik. A feszültség pedig az állandó gúnyolódások hatására fokozatosan nő benne, míg végül szabadjára engedi a benne rejtőző hatalmas erőt.
A Carrie volt az a regény, amely Stephen King számára meghozta az áttörést 1974-ben. A könyv hatalmas sikerének köszönhetően a továbbiakban főállású íróként tudott tevékenykedni. Ezt pedig nagy részben feleségének, Tabithának köszönheti, hiszen King számos interjúban rendszeresen emlékeztet arra: ő maga elégedetlen volt a félkész regénnyel, ezért kidobta a szemétbe a még el nem készült kéziratot, amelyet felesége megtalált, kihalászott és elolvasott. Tabitha annyira ígéretesnek tartotta a regényt, hogy ezt követően folytatásra biztatta a férjét.
Írják a Förtelmes főnökök folytatását
A tavalyi év egyik legsikeresebb és egyben legjobb vígjátéka a Förtelmes főnökök volt, a stúdió behívta John Francis Delayt és Jonathan Goldsteint, hogy írjanak egy poéndús folytatást.
A történetet nem vázolták még, de a terv az, hogy Jason Bateman, Jason Sudeikis és Charlie Day vissza fog térni és azt szeretnék, ha az első felvonáshoz hasonlóan ezt is Seth Gordon dirigálná le.
Ugyan a Förtelmes főnökök jó volt, de ebben az esetben a folytatás teljesen felesleges és teljesen izzadtságú az erőlködés a stúdió részéről. Mi lesz benne? A három jó barát ismét ki akarja nyírni feletteseiket?
Collins az Evil Dead remake-ben
Még 2008-ban került az Evil Dead negyedik része, ami mindig szépen lassan elfelejtődött, hogy aztán egy újabb információmorzsa után újra az előtérbe kerüljön. Végül kiderült, hogy nem folytatásról van szó, hanem egy remake-ről. Az új verzióban is öt barát egy mindentől távol lévő faházba érkezik, megtalálják a Necronomicont és vannak olyan balgák, hogy felolvassanak belőle, ezáltal sötét, gonosz erőket hívnak életre.
Elsőként Lily Collins szerződhetett le, a fiatal színésznő Miát fogja játszani, aki nemrég túladagolta magát és úgymond tisztulás céljából hozzák magukkal a többiek. Diablo Cody írta a forgatókönyvet, a hölgy írása állítólag tobzódik az erőszakban. Fede Alvarez dirigálhatja a horrort, Sam Raimi producerként állt a film mögött.
Collins tavaly A papban (Priest) és az Elhurcolva (Abduction) akciófilmben volt látható, egyik se jó ajánlólevél. Mindenesetre idén Hófehérkét játszhatja el Tarsem Singh Mirrorr, Mirrorjában.
Jack és Jill (Jack and Jill)

Rohangál egy-két ember Hollywoodban, aki van olyan helyzetben, hogy szinte bármit megvalósíthat, amit elképzel. Adam Sandler is közéjük tartozik, a Nagyfiúk esetében már történet sem kellett, csak összeszedte haverjait és elmentek forgatni, majd a kész jeleneteket egymásra pakolva várták a végeredményt. A színész élete egyik legnagyobb sikerét könyvelhette el, majd gondolt egyet: Ha már ennyire szeretik az emberek, akkor bizonyára annak is örülnek majd, ha duplán lesz látható a vásznakon. Eddie Murphynek bejött, de még Jean-Claude Van Damme-nak is, tehát ezzel csak nyerhet. Tévedett, de bevétel szempontjából sajnos nem akkorát, mint kellett volna.
Képek a Fire With Fire-ből
Néhány kép látott napvilágot a Fire with Fire romantikus thrillerből. Josh Duhamel egy tűzoltót alakít, aki szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Mivel az elkövető tudja, hogy ki a koronatanú mindent elkövet, hogy megölesse. A tűzoltó arra kényszerül, hogy eddigi életét és munkáját feladva egy tanúvédelmi programban húzza meg magát, ahol az egyik rendőrbírónővel egymásba szeretnek. Ám a gengszter emberei rájuk akadnak.
A maffiózót Vincent D’Onofrio játssza, Bruce Willis az egyik nyomozót játssza, Rosario Dawson pedig a romantikus szálat erősíti. 50 Cent is felbukkan a produkcióban, aki mellesleg producere volt az alkotásnak. A rappernek ez immáron a második filmje Willisszel és eléggé gyanús, hogy csak DVD-n jön ki.

All Things Fall Apart előzetes
Hónapokkal ezelőtt hallhattunk utoljára a Things Fell Apart drámáról, úgy tűnik, hogy februárban (Amerikában) végre be fogják mutatni. A rendezői poszton Mario Van Peebles ténykedett, a film főszereplője 50 Cent, aki egyben az alkotás producere és írója volt. A rapper-színész általában B kategóriás akciófilmekben látható, filmes karrierje azonban szintén egy drámával, a Pénzed vagy életeddel (Get Rich or Die Tryin’) kezdődött, bár nem túl sok pozitív kritikának örvendhetett. 50 Cent egy ígéretes futballjátékost alakít, akinél rákot diagnosztizálnak.
Képek a Farewell, My Queenből
Eva Green lehetett volna a Farewell, My Queen főszereplője, ám a színésznő úgy döntött, hogy kilép, helyette Diane Kruger játszhatta el Marie Antoinette-et. A történet a francia forradalom vége felé játszódik, Antoinette és egyik felolvasója kapcsolatát mesélik el. Chantal Thomas regényéből Benoit Jacquot, a Hetedik mennyország (Le Septime Ciel) rendezője készített filmet.

Trilógia a World War Z-ből?
A World War Z minden idők legköltségesebb zombifilmje lesz, Marc Forster rendező 125 millió dollárból forgathatta le a produkciót. Brad Pitt, az alkotás főszereplője a Los Angeles Times-nak mondta el, hogy a Paramount és a direktor már összedugták a fejüket, egy lehetséges trilógiáról diskurálnak, mivel egy jól jövedelmező franchise lebeg a szemük előtt.
Most még nem ismeretes, hogy a Paramount miképp bővíteni az alapanyagot, illetve gyakorlatilag csak annyit tudni, hogy folytatást szeretne. Persze mindebből csak akkor lesz valami, ha a film sikeres lesz. Elég kevés zombis mű született, amely gigantikus eredményeket produkált volna.
Az alapanyag, azaz a regény tartalma: A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget. Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező. Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé. Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború. (libri.hu)