4

Újabb poszter az A Thousand Words vígjátéknak

Örökké nem lehet tologatni egy filmet, az A Thousand Words ideje is eljön, márciusban végre a mozikba küldik a régóta dobozban lévő vígjátékot. Eddie Murphy karaktere rádöbben, hogy már csak ezer szavat ejthet ki a száján mielőtt meghal. Ezért megpróbál minél kevesebbet beszélni. A rendezői teendőket Brian Robbins látta el.

0

Bloom és Hounsou a Zuluban

Jerome Salle az Anthony Zimmer és a Largo Winch rendezője marad a thrillernél, nyáron láthat hozzá a Zulu forgatásához. A film Caryl Férey regényén alapszik, a történet középpontjában két cape town-i zsaru áll, akiket egy gyilkossághoz hívnak ki. Az áldozat egy rögbijátékos 18 éves lánya.

Orlando Bloom és Djimon Hounsou írhatta alá a szerződést, ők alakíthatják a zsarukat. Hounsou játszhatta volna a Paradise Lost egyik főszerepét, de az akció-fantasy költségvetési okok miatt jégre került, így most teljesen ráér.  Bloomnak pedig nem kell aggódnia amiatt, hogy esetleg A három testőr folytatásához hívnák, azonban a Cities munkálatai is mostanában lendülnek be, de feltehetőleg azzal végeznek nyárra.

0

Cherry előzetes

Stephen Elliott regényíró és Lorelei Lee pornószínésznő közösen vetette papírra a Cherry forgatókönyvét, előbbi a rendezői székbe is belecsüccsent. Mily meglepő, a történet is a szexiparban játszódik.

Ashley Hinshaw játssza a 18 éves Angelinát, édesanyja alkoholista, mostohaapja pedig durván bánik vele. Elfogad egy ajánlatot: pénzért meztelenül pózol, a dohányt arra használja, hogy San Franciscoba utazzon. Itt találkozik egy ügyvéddel, aki megismerteti őt egy teljesen más közeggel, a drága ruhák és csodás bulik világa ez.  Hamarosan belecsöppen a pornóiparba.

Heather Graham egy rendezőt formál meg, a karakter korábban maga is felbukkant felnőtt filmekben, később inkább a kamera másik oldalán is kipróbálta magát. Graham számára egyébként sem ismeretlen terület a pornózás, gondoljunk csak a Boogie Nightsra. James Franco testesíti meg a kokainfüggő ügyvédet, Lili Taylor Angelina édesanyja lesz.

3

Box Office: Védhetetlen

 

Észak-amerikai box office

A Marvel egyik képregényhőse visszatért, de nem úgy, ahogy azt a Sony várta volna. A stúdió állítólag azért vágott bele a folytatásba mert a jogok visszakerültek volna a képregénykiadó berkeibe. Öt évvel ezelőtt Mark Steven Johnson vezénylete alatt tett rendet a Szellemlovas, a rajongók csalódtak, mellesleg az egyik legrosszabb képregényfilmnek tartják. Ezek után már az is csoda, hogy húsz millió felett sikerült nyitnia a második résznek, az első ezzel szemben 45 millióval kezdett. Szóval a Sony nem reménykedhet benne, hogy a folytatás hozza az előző végösszegét, bár ezúttal nem 110 milliót tapsoltak el, hanem 57-et. A Crank alkotópárosa természetesen ígérgetett minden szépet és jót, de az imdb-n látott 5,7-es átlag nem sok jót sejtet. Talán a fejesek csak elgondolkodnak azon, hogy visszaadják a jogokat a Marvelnek.

McG a Charlie angyalaival robbant be a mozikba, majd a folytatással elvágta a harmadik rész lehetőségeit. Legutóbb a Terminátor franchise-t dobta be egy gödör mélyére, ahonnét a kiutat talán még a Skynet sem látja. Ezúttal Chris Pine-t és Tom Hardyt ereszti egymásnak, az általuk játszott CIA ügynökök egy nő miatt kapnak hajba. A Kémes hármas 3189 helyen vetítették, ehhez képest szerény 17 millió dollárt kapart össze a hétvégén a szerdán bemutatott akcióvígjáték. Ez leginkább csak McG-nek rossz hír, legközelebb ki fog adni neki nagyobb összeget egy filmhez?

1

Fassbender egy mitológiai hőst szeretne eljátszani

Michael Fassbender és a Közellenségek írója Ronan Benett beleásta magát az ír mitológiába és találtak egy alakot, akiről talán még soha nem készült film. Kuhulin   ír mitológiai alak, a leghíresebb ír mondahős, az ulsteri ciklus néven ismert legendakör központi szereplője, és a Táin Bó Cuailnge című eposz főhőse. (Bővebben a wikipedián)

Fassbender szeretné eljátszani a főszereplőt, Kuhulint, aki állítólag emberfeletti erővel jelentkezett, egyszer egymaga tartott vissza egy egész sereget. A cselekmény Észak-Írországban játszódna a 8. században. Konhobár király és törzse állna a középpontban, egy másik törzzsel való konfliktus is helyet kapna a sztoriban.

Fassbender asztala rogyásig van forgatókönyvekkel, tele van ajánlatokkal, tehát van ideje arra, hogy a lehető legjobb formába rázza a történetet.

8

A Galaxy Quest rendezője vezényli le a Red folytatását

Robert Schwentke vezényelte le a Red képregényfilmet, amelyben Bruce Willis, Helen Mirren és John Malkovich akciózhatott. A mozis alkotás teljes mértékben eltért az alapanyagtól, a kőkemény történetből egy lazább, viccesebb és romantikusabb művet varázsoltak. A közönséget ez annyira nem érdekelte, áramlottak a milliók a kasszába és a stúdió végül elégedetten bólintott a végösszeg láttán.

Azonnal szóba került a második rész, de csak most kezdett testet ölteni a projekt. Schwentke már más vizeken evez, helyére Dean Parisot, a Dick és Jane trükkjei (Fun with Dick and Jane) és a Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés (Galaxy Quest) direktora lépett. Willis, Mirren, Malkovich és még Morgan Freeman visszatérésére is számíthatunk, bár egyelőre még egyikük sem kötelezte el magát a film mellett.

A tervek szerint év végén látnak hozzá a forgatáshoz, Willis előtte még Magyarországra jön a Die Hard 5 (a Sokadjára is marha drágán adhatod az életed) kedvéért.

20

Lesz Legenda vagyok folytatás

Szépen termelt a Legenda vagyok a mozikban, ezért természetesen megpendítették a folytatás lehetőségét. Még szép, hogy ebbe is Will Smith-t akarták, akinek visszatérése kissé furcsa lett volna, legalábbis ha a mozis verzió végét vesszük figyelembe. A DVD-re azonban rákerült egy alternatív bejezés, ahol Smith karakterének a sorsa más mederbe terelődik.

A Warner végre eldöntötte, hogy mit akar, leszerződtette Arash Amelt, a The Expatriate akciófilm íróját, hogy vesse papírra a folytatást. Akiva Goldsman producerként vesz részt a tervezetben és megkörnyékezték Smith-t is, aki hajlana rá, hogy benne legyen a filmben, de csak akkor, ha tetszik neki a szkript.

Az első részben egy vírus kiszabadul, a lakosság nagy részét vámpírszerű lényekké változtatja, Smith figurája kutyájával bolyong New Yorkban és reméli, hogy nem ő az utolsó ember a Földön.

3

Dorothy and the Witches of Oz előzetes

Sam Raimi már az utómunkálatoknál tart az Óz előzményfilmjénél, bár ez csak jövőre kerül a szemünk elé. Ha esetleg addig valaki nem bírja Óz világa, Dorothy és gonosz boszorkány nélkül, akkor a Dorothy and the Witches of Oz alacsony költségvetésű produkcióval enyhíthet “szomjúságán”.

Érdekesség, hogy a film egy minisorozat mozis verziója. Az effekteken csinosítgatnak és kivágtak ezt-azt, a film úgy egy órával lesz rövidebb, mint a tévében bemutatott változat.

Paulie Rojas formálja meg Dorothyt, aki egy sikeres gyerekkönyveket író lány. Rájön, hogy azok a történetek, események, amelyeket papírra vetett valójában megtörténtek vele kiskorában és azok nem csak a fantáziájának szüleményei. A Nyugati Boszorkány fel is bukkan a Times Square-en.

104

TOP 10 Mozis gonoszok

 

TOP 10 rovatunk újra jelentkezik, ezúttal egy izgalmas témával. A mozi történelem 10 leggonoszabb karakterét, 10 igazi rossz fiút szedtem össze. Gyilkosok, pszichopaták, varázslók, Sith lovagok ékesítik a listámat. Itt van a 10 legrosszabb rossz, akiket nem lehet elfelejteni, mert gonoszságukkal beírták magukat a mozi történetébe. Jöjjenek tehát a mozis világ leggonoszabb karakterei. A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek ki a mozis világ leggonoszabb karakter? Ki/kik maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!

4

Stb… Újabb Intruders előzetes, Rosenbaun rendez, Act of Valor featurette

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0mbMichael Rosenbaum vezényelheti le a saját maga által írt Old Days filmet, a főszerepet is eljátssza. Egy gimis osztálytalálkozó körül bonyolódik a sztori, ahol némi bajba kerül a főhős és újra beleszeret abba a nőbe, akivel régen együtt járt. Morena Baccarin a fedélzeten van.

Josh Duhamel azt mondta, hogy a Transformers folytatására az első három részben megismert szereplőgárda nem tér vissza, új színészeket keres a stúdió.

Dwayne Johnson úgy tudja, hogy májusban indul a Halálos iramban hatodik részének a forgatása és nem együtt fogják készíteni a hetedikkel.

Kevin Macdonald rendezi a Black Sea komor hangvételű tengeralattjárós thrillert, amelyet felvállaltan B kategóriás alkotásnak szán.

Neveldine és Taylor benne lenne a Szellemlovas 3-ban, már találkoztak a stúdió fejeseivel, hogy megvitassák a következő részt.

Oscar Isaac rábólintott az Intertia thrillerre, Jaume Collet-Serra lesz a producer. Isaac karaktere szemtanúja lesz egy cserbenhagyásos gázolásnak, majd maga is menekülni kényszerül.

Steven Spielberg ismét elmondta, hogy a Tintin 2 munkálatai akkor lendülnek be, ha Peter Jackson végez a Hobbittal.

Karee Andrews, az Altitude rendezője dirigálhatja a Kabinláz harmadik részét.

Dennis Quaid és Jennifer Aniston is benne lesz a Jackiw Brown előzményében.

A Friday Night Lights film forgatókönyve már majdnem kész, Peter Berg szerint most már csak olyan időpontot kell találni, ahol mindenki ráér. Berg ezen kívül elmondta, hogy rengeteg ötletük van a Hancock folytatására, az egyik az, hogy az Interneten azon diskurálnak az emberek, hogy vajon mivel lehetne megölni Hancockot.

Hugh Grant kikotyogta, hogy a Cloud Atlasban gonosz figurákat fog játszani, a különféle idősíkokban játszódó történésekben rengeteg embert megöl és néhányat megerőszakol.

Gillian Jacobs fellépdelt a Burt Wonderstone fedélzetére.

Kristin Kreuk lesz a CW berkein belül készülő Szépség és a Szörnyeteg sorozat főszereplője. Egy gyilkossági nyomozót fog játszani, a Szörnyeteg pedig egy rosszul sikerült katonai kísérlet alanya lesz, aki titkon szuperhős.

0kk

12

Gael García Bernal lesz Zorró

0z

A legutolsó Zorró próbálkozás egészen jól kezdett, de a lendület csúnyán megtört a folytatásnál, majd Antonio Banderas szögre akaszthatta maszkját és köpenyét. Azonban a Fox megpróbálkozik egy újabb változattal, ebben már Gael García Bernal karcolhatja bele az ajtókba, falakra, fenekekbe a nagy Z betűt. A cselekmény is merőben el fog térni az eddig megszokottaktól, a történések a posztapokaliptikus jövőben fognak zajlani, Zorró nem Mexikóban vagy Kaliforniában akciózhat. A főhőst ráadásul a bosszú hajtja előre. A készítők a sci-fi téma mellett némi western beütést is adnának a produkcióknak, Sergio Leonét és a Nem vénnek való vidéket (No County for Old Men) emlegették. A forgatókönyvet Lee Shipman és Brian McGreevy írták.

 

0

Az MGM megcsinálja a Lány a völgyből remake-et

2008-ban az MGM úgy döntött, hogy elkészítik az 1983-as Lány a völgyből (Valley Girl) vígjáték remake-jét. De közbe szólt a csőd, a gödörből csak pár hónapja tudott kimászni a stúdió és ismét elővették a kalapból régi ötletüket. Mivel még mindig nehezen halad előre szekerük felkeresték a Paramountot, ahol szintén úgy vélték, hogy megéri belevágni a remake-be és társfinanszírozóként beszálltak a projektbe.

A rendezői teendőket Clay Weinerre bízták, az úriember nem sok produkcióval büszkélkedhet, de a Fred: The Movie nem biztos, hogy jó ajánlólevél. Állítólag úgy kapta meg a melót, hogy a fejesekhez egy három perces videóval állított be, amiben prezentálta, hogy milyen táncbetéteket képzelt el a filmhez. 

A régi film tartalma: Julie (Deborah Foreman) egyszerű vidéki lány, de megtetszik neki a punk Randy (Nicolas Cage). Julie barátainak nem tetszik a bőrszerkós srác, azt szeretnék, ha inkább vidéki barátjával menne a szalagavatóra. A szerelmes Randy is elmegy a szalagavatóra, rátalál Julie-ra, aki végül mellette dönt. (port.hu)