15

Jövőre indul a T5 forgatása

Jobb lett volna, ha a Terminator franchise a második rész után lepihen? Sokan így vélik, hiszen már a harmadik felvonást is rengetegen utálták és a negyedik sem köszörülte ki a csorbát. Ennek ellenére bejelentették, hogy jön az ötödik rész, amelyben ismét Arnold Schwarzenegger fog játszani. Az ex-kormányzó az ActionEffects oldalnak beszélt arról, hogy a forgatás 2013 elején veszi kezdetét és a Terminator: Megváltás történéseit folytatják.

“Nem mondhatok túl sokat, egyelőre mindent a legnagyobb titokban akarnak tartani a készítők, de annyit elárulhatok, hogy jövőre hozzálátunk a forgatáshoz. Már most biztos vagyok benne, hogy ez lesz életem legkeményebb filmje. Még hat hónap, mire elkezdődnek az előkészületek, de én már most hozzálátok edzeni, hogy még a forgatás előtt formába hozzam magam amennyire csak lehet.”  – mondta Arnie, majd még hozzátette “A Megváltást fogják folytatni, bár a producerek és a franchise tulajdonosai enyhén szólva sem  elégedettek McG munkájával. De úgy vélik, hogy az lesz a legjobb, ha ezt a sztorit viszik tovább. Még akarnak egy ötödik és egy hatodik felvonást, amellyel lezárják az egész franchise-t.”

Röviddel a T4 után McG megemlítette, hogy már konkrét elképzelése van az ötödik filmről, de ebből se lesz már semmi (erről itt olvashatsz). Szerencsére?

22

Trónok harca (Game of Thrones – Five Kings One Throne) – 2. évad

got_s2.jpg

Az első évadról itt írtunk.

George R. R. Martin sikeres regényének első kötetéből, hasonlóan sikeres adaptáció készült Trónok harca (Game of Thrones) címmel. Bezsebelte a Golden Globe Legjobb drámáért járó díját, valamint Peter Dinklage a Legjobb férfi mellékszereplő díjat szerezte meg. Az elismerés, és az óriási nézettség egyenes úton vezetett a költségvetés növekedéséhez. Az első évaddal magasra tette a lécet az HBO, ám a folytatással nem csak sikerült az elvárt minőségi szintet elérni, hanem túl is szárnyalták azt. A történet ott folytatódik, ahol abba maradt. Az egykori király, Robert Baratheon halálát követően a darabjaira hullott Hét királyságban sorra jelennek meg az önjelölt királyok, akik a fiatal Joffrey és anyja, a Régens királynő által birtokolt vastrónt követelik. Az egyesítés által teremtett hajdani béke szertefoszlik, a kialakult káosz pedig háborúhoz vezet…

Olvasd tovább

7

Halálos iramban 6 promo poszter

A gyengécske harmadik felvonás után visszahozták Vin Dieselt és Paul Walkert, a fejesek pedig látták, hogy ez jó. Az ötödikbe benne volt a főszereplők addig megismert összes jó ismerőse és pénzügyi fronton a film a franchise legjobban teljesítő darabjává vált. Jövő nyáron újra beindul a Diesel-motor és Walker megvillantja kék szemeit. Dwayne Johnson lohol a nyomukban, morcoson nyomja tövig a gázt, a főgonosz Luke Evans lesz.

12

Man of Steel poszter

Zack Snyder vezénylete alatt forgott a Man of Steel, a Superman reboot 2013 júniusában kerül bemutatásra. Az Acélembert Henry Cavill játszhatja, ellenfelét, Zod tábornokot Michael Shannon kelti életre. Fogalmam sincs, hogy mikor láthatjuk az első előzetest, de remélhetőleg visszafogják magukat a Warnernél, van még egy év a premierig.

2

Újabb Jégkorszak 4: Vándorló kontinens előzetes

A Madagaszkár harmadik része után érkezik a Merida, a bátor (Brave), majd nem sokra rá fut be a Jégkorszak negyedik felvonása. Augusztus közepén pedig a ParaNorman fut be. Szóval a nyárra ellátnak minket animációs filmekkel, már csak az a kérdés, hogy mennyire lesznek szórakoztatóak. A Jégkorszak 4-ben Manny, Sid és Diego újabb nagy kalandnak néz elébe, a motkány pedig tovább szenved a makkal. Mivel a sors úgy hozza egy jégtáblán kénytelenek szembenézni az eléjük gördített akadályokkal, különféle tengeri lények és kalózok állják útjukat.

0

Intercom hírlevél

0intercom

Csenge a mikrofon előtt

A kismamutok előbb-utóbb nagyra nőnek. A Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens (Ice Age 4. – Vándorló kontinens, hazai bemutató: július 5.) főhősei közt természetesen ott van mindenki, akit eddig megszerettek a Jégkorszak-rajongók, visszatér Sid, Motkány, Diego és Manny, de fontos szerepet kap egy kamaszmamut is: a 3. részben született Kisbarack. Neki a magyar változatban Patkó Csenge kölcsönzi a hangját – aki még maga is kiskamasz volt, amikor az első Jégkorszak-film a mozikba került.
Csenge édesapja az Első emelet frontembere, de már a saját jogán híres: és hírnevéhez hozzájárult jó néhány szinkronszerepe is, melyek közül valószínűleg a Jégkorszak 4.-ben való közreműködés az eddigi legfontosabb. A szerep súlyát az adja meg, hogy a lázadó kamaszmamut magyar hangját nem itthon választották ki, hanem a Los Angelesbe kiküldött hangminták alapján az eredeti film munkatársai döntöttek Csenge mellett.
– A Jégkorszak-ban Sid és a Motkány a kedvencem – vallotta be a felvételek szünetében Patkó Csenge. – tetszik, hogy az esetlenségük mellett mégis nagy szívük van.
Az ifjú színésznőnek szerencsére a saját figurája problémáit sem volt nehéz átélni:
– Úgy érzem, van közös bennem és Kisbarackban – mondta. – Ő is akaratos, lázadó, és folyton bizonyítani akar. Ebben azt hiszem, eléggé hasonlítok rá. És az sem zavar, hogy valószínűleg egy fél tonnával nehezebb nálam: hiszen a szerelem megszépít, és Kisbarack ebben a részben épp az első szerelemmel ismerkedik meg.
Miközben persze a jégkorszaki csorda többi tagja őrült kalandokon megy keresztül a jeges tengeren, kalózok, bálnák és ősszirének között…
IC Press

3

360 előzetes

Arthur Schnitzler a múlt évszázad elején adta ki A körtánc címre hallgató művét, a kritikusok egyenesen lehidaltak az alkotástól és nem éppen jó értelemben. Az ítészek ugyanis túlságosan merésznek és pornografikusnak találták a könyvet, a berlini ősbemutatót a cenzorok akadályozták meg. Később a színpadi változat fulladt botrányba, de évekkel később Schnitlzer könyve egyre népszerűbbé vált és több filmes verzió született, többek között Kornis Mihály is készíthetett belőle egy mozifilmet.

A legújabb verziót Fernando Meirelles, az Isten városa alkotója vezényelhette le, a tíz felvonásos darabból Peter Morgan próbált értelmes forgatókönyvet összehozni. Augusztus 3-án kiderül, hogy miképp sikerült.  Rachel Weisz, Gabriela Marcinkova és Lucia Siposová karaktere áll a középpontban, Anthony Hopkins, Jude Law és Ben Foster erősíti jelenlétével a produkciót. Történet? Nos, a könyvben különféle társadalmi helyzetű emberek szexuális kapcsolatait és “erkölcsös” életét mutatja be.

Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

14

Heti néznivaló – Prometheus

Az év egyik legvártabb filmje a mozikban, a másik két alkotást inkább a művészfilmek műsorán keressétek.

0pr

Prometheus: Ridley Scott visszakanyarodott az Alienhez, felfedezők kis csoportja útnak a világűr egyik szegletébe, hogy ott válaszokra leljenek az emberiség eredetével kapcsolatosan. Noomi Rapace, Charlize Theron, Idris Elba, Michael Fassbender láthatóak a főbb szerepekben.

5

Besson házi írója veti dolgozik a 47th Samurai forgatókönyvén

Stephen Hunter regényhőse, Bob Lee Swagger 2007-ben mutatkozott be a vásznakon. Az Orvlövészben (Shooter) Mark Wahlberg próbált életben maradni. Az akciófilm (7,1-es átlag az imdb-n) nem szerepelt valami fényesen a kasszáknál, így a folytatás gondolata fel sem merült.

Ám a film producere, Lorenzo di Bonaventura úgy gondolta, hogy megérdemelne még egy esélyt a figura, a New Regency támogatta az ötletét és beszerezték a 47th Samurai regény jogait. Ebben Swagger Japánba utazik, hogy felkutasson egy felettébb értékes kardot, amely az apja birtokába került az iwo jima-i ütközet alatt, majd gondosan elrejtette a fegyvert.

A forgatókönyvet Robert Mark Kamen írja, aki gyakorlatilag úgy 15 éve Luc Bessonnak dolgozik. Az úriember vetette papírra Az ötödik elemet (The Fifth Element) és a tollából származik az Elrabolva (Taken), illetve A szállító (The Transporter) is.

1

Clooney a kubai forradalomban

A Focus Features megszerezte a New Yorker egyik cikkének a megfilmesítési jogait. A The Yankee Commandante megtörtént esetet regél el, az amerikai William Alexander Morgan 1957-ben Kubába utazott, majd segített megdönteni Fulgencio Batista uralmát és egyike volt azoknak, akik örültek, hogy Fidel Castro került a hatalomra. Ám nem sokkal később Castro kimutatta a foga fehérjét, elfogatta Morgant és azzal vádolták meg, hogy az amerikaiaknak kémkedik. Bebörtönözték, majd kivégezték.

George Clooney és Grant Heslov producerként állt be a projekt mögé, sőt mi több, Clooney úgy döntött, hogy maga fogja ledirigálni az alkotást. Nem ismeretes, hogy mikor indulna a forgatás, de a színész-rendező éppen ráér. Asztalán pihen a Monuments Men tervezet is, amelyet szintén ő akar levezényelni, de jelen pillanatban ott is egy korrekt forgatókönyvre várnak.