Már az elején megmondták, hogy csak akkor van értelme egy ütős csapatot összehozni, ha olyan veszély fenyeget, amelyet senki más nem képes elhárítani. Először úgy tippelték, hogy a Hulkkal méri össze erejét Nick Fury által alapított Bosszúállók, de hamarosan kiderült, hogy a különítmény Lokival és seregével száll szembe.
A képregények olvasása közben mindig is foglalkoztatott, hogy miért csak néhány hős indul harcba. A többiek mit csinálnak? Napoznak a Holdon vagy kirándulnak a föld alatt? Sebaj. Lokinak lehet erős serege, de mit ér vele, ha a Bosszúállók között ott van Hulk?
Philip Kaufman, Az igazak (The Right Stuff) és a Sade márki játékai (Quills) rendezésében készült a Hemingway & Gellhorn HBO film. Kaufmanra nem jellemző, hogy túl gyakran hallatna magáról, legutóbb nyolc éve jelentkezett a Függőség (Twisted) thrillerrel, előtte 2000-ben tette le az asztalra a márkis drámát, 1993-ban pedig a Gyilkos nap (Rising Sun) akciófilmet mutatta be.
Sarah Polley utoljára 2006-ban rendezett filmet, az Egyre távolabb (Away From Her) két kategóriában is jelölték Oscarra. A hölgy a Take This Waltz miatt tért vissza a kamerák mögé, a filmet tavaly már bemutatták a Toronto-i Nemzetközi Filmfesztiválon, majd még megjárt egy-két fesztivált. Elvileg a Magnolia Pictures június végén a mozikba küldi a produkciót.
Mi csak március 29-én láthatjuk A fekete ruhás nő (The Woman in Black) horrort, az amerikaiak viszont már hétvégén letudhatják. Daniel Radcliffe, a Harry Potter sztárja játssza a főszerepet, egy ügyvédet formál meg, akit a munka egy távoli faluba szólítja, azonban a helyieket egy fekete ruhás nő tart rettegésben és hősünknek is megjelenik. A stúdió még közzétett egy videót, a film nyitányát nézhetjük meg. A rendezői térfélen mellesleg James Watkins dolgozhatott, neki köszönhetjük a remek Eden Lake-et.
A Fox stúdió újabb Chronicle előzetest tett közzé, a filmet holnaptól vetítik Amerikában és még az utolsó pillanatban megpróbálják a szuperhőskedvelők figyelmét felhívni a produkcióra. Három átlagos fiatal különleges erőre tesz szert, kezdetben még jól szórakoznak újonnan szerzett képességeikkel, felhők felett fociznak, baseball labdát irányítanak. De egyre nagyobb és nagyobb károkat okoznak, amelyekre nem lehet egyszerű csínytevésként tekinteni.