0

Forog a Priest

Elég érdekes választ szerepeket Paul Bettany, nem? Pár éve még gyilkos szerzetes volt a Da Vinci-kódban. Idén pedig már láthattuk Legion előzetesét, amiben arkangyalt játszik, majd a Creation filmben Charles Darwint testesíti meg (ugye itt elveszti hitét Istenben), most pedig a Priest produkcióban alakítja a főhőst. Ezen western-horror története egy olyan világban játszódik, ahol a vérszívók és az emebrek már elég régóta háborúznak egymással, Bettany egy harcos papot testesít meg, akinek az unokahúgát elrabolják a vérszívók, ő pedig utánuk ered. Íme két kép a forgatásról:

0

Egy vámpír a Daybreakersből

Úgy tűnik jövő év elején végre be tudják mutatni a Daybreakers filmet. A történet 2019-ben játszódik, a világot a vámpírok uralják, az emberek pedig egyre fogyatkoznak, e miatt pedig a vérkészlete is fogy a vészopóknak, utánpótlást próbálnak szerezni. Azonban az emberek tudósai azon munkálkodnak, hogy az emberiséget megmentsék. Ethan Hawke játssza az egyik tudóst, míg Sam Neill a vérszívók vezérét alakítja. Willem Dafoe szintén vámpír lesz, de ő az embereknek segít. Előzetes erre, alább pedig egy képet láthattok egy vérszívóról, nem éppen a szebbik fajtából.

Olvasd tovább

3

Képek a Law Abiding Citizenből

Október 16.-án mutatják be F. Gary Gray új filmjét, a Law Abiding Citizent. A trailer láttán bevallom kicsit belelkesültem, egész pofás thriller-akciónak néz ki. Remélhetőleg Gray tényleg jó produkciót hozott össze, a legutóbbi filmje a Csak lazán gyengére sikeredett, viszont az Olasz meló kellemes kikapcsolódás volt, szerintem a rendező legjobbja eddig a Nincs alku volt.

A Law Abiding Citizenben Clyde Shelton (Gerard Butler) feleségét és lányát megölik, maga veszi kézbe az ügyet miután úgy ítéli meg, hogy rosszul kezelték az ügyészséges ezt az ügyet és bosszút áll a gyilkoson és az ügyészen (Jamie Foxx).

4

Póló filmbeli vállalatok neveivel

A Product Placement elnevezésű pólón kitalált filmbeli vállalatok nevei olvashatóak. A Josh Eacret által kitalált ruhadarabon a következő neveket lehet megtalálni:

Elsinore Beer – Strange Brew

Cyberdyne Systems – Terminator

Weyland Yutani – Alien

Chico’s Bail Bonds – Gáz van, jövünk

Paper Street Soap Company – Harcosok klubja

Spatula City – UHF

S-mart – A sötétség serege

SMEAT – Waterworld

Dapper Dan – Ó testvér, merre visz utad?

Doc Hopper’s Frog Legs – The Muppet Movie

Death Records – A Paradicsom fantomja

Winkies – Mulholland Drive – A sötétség útja

Yoyodyne Propulsion Systems – Buckaroo Banzai, avagy nyomul a nyolcadik dimenzió

ConSec – Agyfürkészők

Happy Toyz – Maximális túlhajtás

Red Apple Cigarettes – Ponyvaregény, Kill Bill

Gypsy Cab Co – Tenenbaum, a háziátoK

Kobayashi Porcelain – Közönséges bűnözők

Rekall – Az emlékmás

Nakatomi Trading Corporation – Drágán add az életed

Initech – Hivatali patkányok

OCP – Robocop

Lester Corp. – A John Malkovich-menet

Encom – Tron

Mr. Smiley’s – Amerikai szépeség

Tyrell Corp. – Szárnyas fejvadász

The Very Big Corporation of America – Az élet értelme

Spectacular Optical – Videodrome

Hudsucker Industries – A nagy ugrás

CRS Consumer Recreation Services – Játsz/ma

ICS – Menekülő ember

Double Deuce – Országúti diszkó

Lacuna Inc. – Egy makulátlan elme örök ragyogása

2

Quatrich ezredes le fog lőni valakit… vagy már túl van rajta

Rengetegen várják már az Avatart, James Cameron új filmjét. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a moziba kerülése napján telt házakkal fog menni a produkció, a kérdés csupán csak az, hogy milyen gyorsan csappan meg az érdeklődés iránta és mekkora siker lesz az alkotás. Közeleg a bemutató, most már lassan-lassan szivárogni fognak a képek az Avatarból. Most is jött egy, amin a Stephen Lang által alakított Quatrich ezredes látható, ha már kezében van a pisztolya biztosan fog is kezdeni fog vele valamit.

2

Eddig nem látott Transformers 2 vázlatok

Akit érdekelt, az már biztos látta a Transformers második részét, amit nagyon sok bírálat ért, ettől függetlenül a film csak a mozikban eddig 831 millió dollárt termelt. Ben Procter grafikusként vett részt az Autobotok és az Álcák második nagy mozis csatájának az elkészülésében és csak most kerültek ki a netre az általa kreált vázlatok. Alább látható néhány, a Concept Art World-ön pedig megtekinthető a többi is. Ahogy elnéztem volt néhány fel nem használt figura is, bár így eléggé zsúfolt volt a film robotokkal.

3

Képek a The Imaginarium of Doctor Parnassusból

Végre révbe ért ez a film, Terry Gilliamnek sok gondja van mostanság a forgatásokkal (Don Quijote, Grimm), mindig akad valami probléma. A The Imaginarium of Doctor Parnassus forgatása alatt hunyt el Heath Ledger, szerencsére Jude Law, Colin Farrell és Johnny Depp siettek a segítségére, így több kinézetben is láthatjuk majd a főhőst.

A sztori szerint Dr. Parnassus anno megegyezett az ördöggel, akitől örök életet kapott. Aztán mikor rátalál az igaz szerelemre ismét az ördöghöz fordul, aki az örök fiatalságért cserébe azt kéri, ha Parnassusnak gyereke születik, akkor ő rendelkezzen felette a 16. szülinapjától kezdve.

Sajnos magyar bemutató még nincs, októberben már látható lesz néhány országban, decemberben Amerikában is elérkezik, előbb-utóbb talán itthon is beülhetünk rá a moziba.

Olvasd tovább

0

Néhány kép a Véresen egyszerű remake-jéből

Még júniusban írtam arról, hogy Zhang Yimou (Repülő tőrök klánja) remake-et tervez a Véresen egyszerű filmből, amelyet anno a Coen tesók készítettek. Akkor még The Stunning Case of the Three Gun Shots néven futott a film, most már Amazing Tales: Three Guns a címe. A főbb szereplők Sun Honglei, Xio Shen-Yang és Yan Ni lesznek. 3 kép érkezett a produkcióból.

Nem találtam meg a film tartalmát, így az eredeti film sztoriját teszem be: A fiatal Abby férjével, egy texasi kocsma tulajdonosával él együtt. A nőt untatják a házasélet monoton mindennapjai, ezért a jóképű pultos, Ray, karjaiban próbálja színesebbé tenni az életét. Amikor a férj rájön, hogy Abby megcsalja őt, elhatározza, hogy kíméletlenül leszámol a nővel és a szeretőjével. Felbérli Vissert, a magánnyomozót, és megbízza Abby meggyilkolásával. A detektívnek viszont jobb ötlete támad: megrendezi a szeretők látszólagos halálát, és miután megkapja a bérét, jó pénzért elteszi láb alól Abby férjét. A ravasz terv csak elméletben működik, ugyanis hamarosan fény derül az összeesküvés szereplőinek pikáns és drámai kapcsolatára. (port)

4

Vázlatok Andrew Niccol sci-fijéhez

Még januárban esett szó Andrew Niccol (Fegyvernepper, Gattaca) következő filmjéről, amelynek története a közeli jövőben játszódik. A The Cross sztorija egy határmentén lévő kisebb városkában játszódik, adva van még egy rejtélyes határátkelőhely, azonban aki megpróbál átkelni ezen az nem ússza meg élve. A főszereplő Orlando Bloom, aki azért megpróbálkozik a nagy feladattal, céljában Vincent Cassel próbálja megakadályozni, ő alakítja az őrt. Feltűnik még John Goodman és Olga Kurylenko is.

Megjegyeztem már anno, most is szót ejtek róla, hogy a sokat szidott Nicolas Cage elég jól játszott a Fegyvernepperben, szóval van rá némi esély, hogy Bloom átlagon felül teljesítsen, legalábbis saját magához mérten.

A filmhez már hozzáláttak, a bemutató pedig 2010-ben lesz esedékes. Képekkel ugyan még nem szolgálhatok, de alább pár vázlatot láthattok a filmmel kapcsolatban, 24 millió dollárból készül az alkotás, szóval megalátványra azért ne számítsatok, de Niccolt ismerve tetszetős filmet fog letenni elénk.

Olvasd tovább

6

Képek a Bad Lieutenantból

Nicolas Cage a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans filmben egy heves vérmérsékletű rendőrt alakít, aki drogokat fogyaszt és a szerelme egy prostituált (Eva Mendes). Werner Herzog (Hajnali mentőakció) rendezi a filmet, amelynek előzetese erre lelhető fel. Sokan szívják a fogukat a remake miatt, hiszen az eredeti filmet zseniálisnak tartják, de azért bíznak Herzogban, hogy nem rontja el.

Olvasd tovább