6

Karib-tenger kalózai 4: Sellő vázlat

Nemrég néhány zombi vázlatot láthattatok, ami a Karib-tenger kalózai 4-hez készült. Az Entertainment Weekly pedig Syrenáról, a sellőről közölt le egy vázlatot. Syrenát Astrid Berges-Frisbey francia-spanyol színésznő játssza. Jerry Bruckheimer, a film producere azt mondta, hogy ezek a vízi lények gyönyörűek, csábítóak, ám rettentő gonoszak.

16

Képek az Underworld 4 forgatásáról

Kikerült a netre néhány kép az Underworld következő részéből. A történet szerint Selene rájön, hogy van egy vámpír-vérfarkas lánya, akit az AntiGen cég el akar kapni, hogy kísérletek végezzenek rajta. A céljuk az, hogy szupervérfarkasokat hozzanak létre. Kate Beckinsale ismét magára ölti a testhez simuló cuccot, alább a dublőre hajt végre egy kis kaszkadőrmutatványt. Måns Mårlind és  Björn Stein rendezik a produkciót.

10

Az első képek a War Horse-ból

Steven Spielberg decemberben önmagával fog megküzdeni a mozikban. Ugyanis két filmjét is bemutatják, az egyik a Tintin lesz, a másik pedig a War Horse. Az előbbit Michael Morpurgo regénye alapján készítik, Lee Hall  és Richard Curtis tollából származik a forgatókönyv. A cselekmény az első világháborúban játszódik. Joeyt eladják a hadseregnek, a pacit el is viszik a frontra, ahol lovasával együtt nagy bátorságot tanúsít, ez a többiekre is hatalmas hatást gyakorolnak. A ló mellett Jeremy Irvine játssza a főszerepet, akit eddig még nem sok filmben láthattunk. Tom Hiddleston, Emily Watson, David Thewlis is leszerződött a háborús műre, amiből befutott az első kép. Benedict Cumberbath, Patrick Kennedy és Hiddleston látható rajta.

1

A Kung Fu Panda 2 gonoszai

Po és az Őrjöngő ötös Lord Shennel és seregével néz szembe a Kung Fu Panda folytatásával. A DreamWorks reméli, hogy sikert arat az animációs film, mert további részeket terveznek.

Igen-igen okos, hihetetlenül halálos és tele van ambíciókkal. Nagy vágya, hogy eltörli a kung-fut a Föld színéről és meghódítja Kínát.

6

Folytatják Az utolsó léghajlító sorozatot

Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) után valószínűleg kevesen éreztek késztetést arra, hogy beszerezzék azt az animációs sorozatot, ami alapján készült M. Night Shyamalan filmje. A rendező ugyanis olyan produkciót hozott össze, amely több füttyöt kapott, mint tapsot. Azonban a széria alkotói, Michael DiMartino és Bryan Konietzko helyre szeretnék állítani Az utolsó léghajlító megtépázott hírnevét, ezért úgy döntöttek, hogy belevágnak még egy évadba. A tervek szerint 2012-ben kerülne a tévé képernyőjére a The Legend of Korra címre keresztelt produkció és 70 évvel Az utolsó léghajlító után játszódik a történet. A központi karakter Korra lesz, Aang után lesz a következő avatar.

A mozifilm folytatását egyelőre nem jelentették be, Shyamalan ugyan trilógiában gondolkodott, de a negatív vélemények után nem biztos, hogy rá mernék bízni a következő részt.

5

Kép a Silent Hill folytatásából

2006-ban érkezett a mozikba a Silent Hill – A halott város, ami után felmerült a folytatás lehetősége. Ám a forgatókönyvíró, Roger Avary egy időre sittre került, a történet így félkész állapotban pihent. Tavaly augusztusban újra hozzáláthatott a melóhoz, majd az év vége felé rendezőt is kerítettek a projekt élére. Michael J. Bassett, a Solomon Kane dark fantasy készítőjére bízták a második részt, amelyet Silent Hill: Revelationre kereszteltek el. Azt hiszem nem nagy meglepetés, ha azt írom, hogy 3D-s lesz. A két főszereplőt  Adelaide Clemens és Kit Harington fogja játszani. Clemens lesz Heather Mason, aki folyamatosan rémálmokat lát apja eltűnéséről. Majd 18 születésnapján rájön, hogy ő valójában nem az, akinek gondolta magát. A felfedezés után eljut Silent Hillbe, ahonnan talán soha nem jut ki.

0

Az első kép az A Monster in Paris animációból

Luc Besson producerként felügyelte az A Monster in Paris animációs filmet. Besson nem mozog idegenként ezen a területen, nevéhez fűződik az Arthur és a villangók trilógia. A Monster in Parist Eric Bergeron rendezte, aki eddig csak a DreamWorkstől kapott lehetőséget arra, hogy maga vezényeljen le egy animációs produkciót, a Cápamese (Shark Tale) és az Irány Eldorádó (The Road to El Dorado) alkotásokat készíthette el.

A történet Párizsban játszódik, ahol a helyiek összefognak egy szörny ellen. A képen mintha maga a szörny lenne látható és valószínű, hogy nem lesz gonosz, csak a külseje rémíti meg a lakókat.

5

Wilde gonosz boszi, Cruz és Bridges a Szépség és a Szörnyeteg

Annie Leibovitz újabb fotósorozatot készített, amelyben ismert színész bújnak híres Disney figurák bőrébe. Az elsőn Olivia Wilde formálja meg a gonosz boszit, a tükörből Alec Baldwin tekint rá. A másodikat a Szépség és a Szörnyeteg ihlette, itt Penelope Cruz és Jeff Bridges látható, az utolsón Queen Latifah pózol Ursulaként (a Kis hableányban bukkant fel a karakter).

1

Képek a Sikoly 4-ből

A stúdió PG-13-as mániája miatt talán mindenki félt egy kicsit, hogy a Sikoly negyedik felvonása is csak egy tinifilm lesz. Azonban az új rész is beállhat az első három mellé, ugyanis az R kategóriába sorolták. A franchise több, mint egy évtized után folytatódik, sikerült megnyerni Wes Cravent a rendezésre és még Neve Campbell, Courtney Cox és David Arquette is visszatér. És lesz egy rakás fiatal, akik közül néhányan el fognak hullani a film alatt. Vajon Emma Roberts a túlélők között lesz? És Hayden Panettiere? A Dimension 4 új képet tett közzé, amit a Collider tett ki.

Olvasd tovább