Kijött Keanu Reeves következő filmjének előzetese, melynek címe: Replicas. A scifi-thrillerben Will Foster (Keanu Reeves) szintetikus biológus egy autóbalesetben elveszíti a családját, melybe nem tud belenyugodni, és megpróbálja őket klónozással visszahozni. A rendező Jeffrey Nachmanoff, aki eddig főképp sorozatok rendezésében vett részt, illetve producerként tevékenykedett, valamint neki köszönhetjük a 2008-as Az áruló című filmet Don Cheadle-lel a főszerepben.
A Vertical Entertainment kijött a thriller előzetesével. Október 20-án mutatják be, épp itt volt az ideje. Mireille Enos, Sam Shepard, Goran Visnjic és Vincent Plaza játszanak Camille Thoman rendezésében, a forgatókönyvet szintén maga írta.
Miranda Fall (Enos) művészlélek, szokásához híven idegeneket követ és lefotózza őket. Azonban egyre inkább úgy tűnik, mintha őt is figyelné valaki. A valóság és a képzelet, a bűn és a művészet, a szemlélődő és a megfigyelt között elmosódnak a határok. Olvasd tovább →
Végre elkészült a régóta beharangozott harmadik felvonás. Már a dobozban és várja, hogy bemutassák. Ha elég nézett lesz és szépen termeli a milliókat, akkor biztos, hogy lesz negyedik is. Victor Salva ugyanis megírta a forgatókönyvet. Csak a lehetőségre vár, hogy megkapja a zöld utat, ennek függvénye a bevétel. A bemutatót beárnyékolja, hogy kiderült, hogy Salva a 80-as évek végén 3 évet ült gyerekmolesztálás miatt, ami miatt most kisebb botrány alakult ki és a vetítés alatt sokan tüntetnének is. Olvasd tovább →
A horror-vígjátékban az X-Men rajongók két ismerős színésznővel találkozhatnak. Brianna Hildebrand a Deadpoolban játszott, Alexandra Shipp pedig az Apokalipszisben (Apocalypse) volt Ciklon. Hildebrand alakítja Sadie-t, Shipp formálja meg McKaylát, a két fiatal lány elhatározza, hogy felpörgeti az ismertségüket. Afféle amatőr bűnügyi riporterként próbálnak boldogulni és egy helyi sorozatgyilkos nyomába erednek. El is kapják a tettest, majd ahelyett, hogy átadnák a zsaruknak, inkább elkapják és saját maguk veszik át a helyét.
Josh Hutcherson, Kevin Durand, Craig Robinson, Nicky Whelan és Mary Carmen Lopez tűnnek fel Tyler MacIntyre rendezésében. Amerikában október 20-án mutatják be pár moziban. Olvasd tovább →
Tíz év telt el a hírhedt sorozatgyilkos, John Kramer (Tobin Bell) halála óta. A módszeres kegyetlenségéről elhíresült Fűrész azonban újra rettegésben tartja a város lakóit: sorra bukkannak fel a megkínzott holttestek, és minden jel arra mutat, hogy nem csupán egy “örököse”, hanem maga a szadista játékmester áll az esetek hátterében. Miközben a városi rendőrség elszánt nyomozást folytat az elkövető után, a kifinomult halálcsapdákban vergődő áldozatoknak dönteniük kell, hogy követik-e a titokzatos hang utasításait. És aki a kezében tartja a szálakat, nem ismer irgalmat: ha rosszul választanak, a büntetésük gyötrelmes halál. Minden idők egyik legsikeresebb horror-sorozatának legújabb darabjában ezúttal is brutális játékra kerül sor, amelyben egy titokzatos ismeretlen a legvéresebb módszerekkel bünteti áldozatait. – hivatalos történet Olvasd tovább →
A norvégok a Thelma horrorjukat jelölték az Oscarra a Legjobb külföldi film kategóriában. Joachim Trier, a Hétköznapi titkaink (Louder Than Bombs) rendezője dirigált a forgatáson és hazájában szeptember 15-én mutatják be az alkotást, hamarosan Torontóban lesz látható, majd egy rakás nemzetközi fesztiválon is leadják.
Thelmát szigorú és vallásos szülei nevelték, amikor felveszik az egyetemre, teljesen más közegbe csöppen, ahol megismerkedik Anjával. De barátságuk sokkal bensőségesebbnek bizonyul, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Olvasd tovább →
Tény, hogy itthon minden műfajra ráférne az erősítés. És most a krimi támad fel egy kicsit, talán hosszú távra. Kondor Vilmos regényéből Gárdos Éva forgatott filmet, Kolovratnik Krisztián alakíthatja Gordon Zsigmondot és egy prostituált gyilkosát próbálja elkapni. Anger Zsolt, Dobó Kata, Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Törőcsik Franciska, Gáspár Tibor, Kulka János, Kováts Adél és Tenki Réka tűnik még fel a játékidő alatt. Az Origó hozta le a hosszabb előzetest, amely eléggé hangulatos.
James Wan útjára bocsájtott egy-két horrorfranchise-t. Az Insidious 2010-ben mutatkozott be, majd jött a második és harmadik film is. Mivel a legutóbbi is kitermelt 112 millió dollárt, így várható volt, hogy elkészítik a negyedik felvonást. Leigh Whannell írta a forgatókönyvet, a rendezői teendőket Adam Robitel, az Ördögűzés: Deborah Logan története (The Taking) alkotója látta el. 2016 augusztusában indult a forgatás.
A történet évekkel az előző részek előtt játszódik, Lin Shaye ismét eljátszhatja Dr. Elise Rainert, aki saját házában néz szembe kegyetlen démoni erőkkel. Angus Sampson, Josh Stewart, Caitlin Gerard, Kirk Acevedo, Javier Botet és Spencer Locke is részese a sztorinak. 2018 január 5-én esedékes a bemutató. Olvasd tovább →
Az Amerikában nemrégiben bemutatott New York-i afférok (The Only Living Boy in New York) című romantikus vígjátékot szeptember 28-ától a Cinetel forgalmazásában, szinkronizáltan a hazai mozik is hamarosan játsszák. A filmben Hollywood két nagy sármőrje, az ex-James Bond Pierce Brosnan és Jeff Bridges mellett Callum Turner, Cynthia Nixon, valamint a vámpír-horrorokban és szerelmes filmekben egyaránt otthonosan mozgó Kate Beckinsale látható.
Thomas Webb (Turner) jómódú család gyermeke: apja (Brosnan) kiadót vezet, anyja (Nixon) a felső-középosztálybeli feleségek mintaképe. A fiú épp végzett a főiskolán, így előtte az élet! Rögvest elköltözik szülei fényűző házából és New York egy előkelőnek aligha nevezhető részén béreljen magának lakást. Itt ismerkedik meg az alkoholista íróval, W.F. Geralddal (Bridges), aki ha kellő mennyiségű viszkit fogyaszt, csak úgy dől belőle a bölcsesség. Ám az igazi fordulat akkor következik be a srác életében, amikor véletlenül megtudja, szülei házassága közel sem olyan idilli, mint képzelte: apja egy fiatalabb nővel (Beckinsale) csalja a feleségét. Kémkedni kezd a titokzatos és gyönyörű nő után, ami végül oda vezet, hogy elcsábítja apja bombázó szeretőjét. Ezzel persze beláthatatlan események láncreakcióját indítja el, melyek alapjaiban változtatják meg a családról és a világról alkotott addigi képét…
Scott Waugh kaszkadőr az Act of Valor akciófilmmel mutatkozott be rendezőként, majd a Need For Speed-et tette le az asztalra. Ezúttal egy túlélőthrillert készített, amelynek forgatókönyvét Madison Turner (szintén kaszkadőr) írta. Josh Hartnett játssza a főszerepet, Mira Sorvino, Sarah Durmond és Kale Culley is benne vannak a produkcióban.
Eric LeMarque (Hartnett) egykori hokijátékos, akit még mindig fűt az adrenalin. A Sierra Nevada-i hegységben ragad néhány napra, rettentő zord körülmények között kell életben maradnia, e közben pedig újra átgondolhatja múltját és ismét megtapasztalja a hit erejét. Olvasd tovább →
Már csak 5 nap és a Netflix leadja a Defenders-t. Jessica Jones, Fenegyerek, Vasököl és Luke Cage nem került be a Bosszúállók filmbe – ami talán nem is baj, hisz így is zsúfolt lesz – de legalább itt van a beharangozott közös sorozatuk. A Sigourney Weaver által játszott Alexandrával szállhatnak szembe, bizonyára kiosztanak néhány keméyn maflást a nyolc epizód alatt. Olvasd tovább →
A Magyar Nemzeti Filmalap egész pofás előzetest vágott össze a 2017 második felében várható magyar filmekből: szemünk előtt lepereg néhány kocka a Pappa Pia (augusztus 15.), a Salamon király kalandjai (szeptember 28.), A hetedik alabárdos (szeptember – Cinefest), az Aurora Borealis – Északi fény (október 19.), a Budapest Noir (november 2.), A Viszkis (november 23.) és a Lajkó – Cigány az űrben (december 14.) filmekből. Már a tavasz is erős volt, ez a pakk is ígéretes.