1

Danny Trejo háromszor

Emlékeztek még a Grindhouse-ra? Igen, az a film, ami csak Amerikában ment le egyben, aztán kettévágáták, Tarantino és Rodriguez rendezését külön mutatták kis eltéréssel a többi országban.

A teljes Grindhouse-t ál-trailerekkel tarkították, amiből az egyik a Machete (poszter itt). Rodriguez gondolt egyet és Danny Trejoval leforgatta a filmet is, ami dvd-n jön majd ki. Trejo elmondása szerint a Machetéből trilógiát szeretnének, és Rodriguez rendezné is.

Ez mind szép és jó, de akkor mi lesz a Sin City-vel?

11

Madonnának semmi sem szent

0mc
Madonnának semmi semmi szent, ezt tudtuk eddig is. A zenei iparban már mindent elért, a filmek terén pedig alkotott már jót is rosszat is. Ő is jelenleg egy remaken töri a fejét, ez sem meglepő, mivel nagy divatja van ennek. Az már kicsit felháborító, egyeseknek dühítő, másoknak szomorú, hogy a filmtörténelem egy nagy klasszikusát filmesítené meg újra, természetesen magával a főszerepben. A Casablancáról van szó.Én nem hiszem, hogy erre valaki rábolintana, már csak azért sem, mert néhány ezer fenyegőző levelet biztos kapna. De persze ami késik, nem múlik alapon akár lehet idővel valaki rábólint az ötletre.
1

Sorozat lesz Az ember gyermekéből

David Eick nevéhez eddig olyan sorozatok fűződtek, mint pl. a Battlestar Galactica vagy a Bionic Woman. Most új projekten töri a fejét, méghozzá Az ember gyermekéből szeretne sorozatot forgatni. Phyllis Dorothy James regényéből merítene inkább, azaz nem az Alfonso Cuarón mozifilmjét venné alapul (a véleményem szerint az év egyik legjobb filmje volt Az ember gyermeke).

Az ember gyermeke egy olyan nem túl távoló jövőben játszódik, ahol nem születnek gyerekek, a nők nem esnek teherbe, így a világ az anarchia szélére sodródik.

0

Box Office: …és Blackjack

Hétvégi amerikai mozis eredmények:Az első helyen nyitott a 21, ami igaz történet alapján készült, Brett Ratner volt a producer, a főszereplő pedig Jim Sturgess, Kevin Spacey. A történet pedig Vegasban játszódik, a a szerencsejáték világában. 23,7 millió dolláros eredményt ért el a hétvégén, 35-ből készült, a más forrás szerint pedig 75-ből, ami ha igaz, akkor bajosan érheti el.

Második helyre csúszott a Horton, 17,4 milliót keresett Jim Carrey szinkronjával készült mese, így már 117 milliónál jár éppen.

A szuperhősöket és képregényfilmeket paródizáló Superhero Movie 9,5 millióval kezdett, ez gyengébb nyitás, mint a korábbi hasonló paródiáké, talán végre a nézők magukhoz kapnak és nem teszik sikerré az ilyen filmeket. 35-ből készült, ezt nem fogja elérni.

Tyler Perry Meet the Brown rendezése egy nagyobb csökkenést könyvelhetett el a múlt hétvégéjéhez képest, azaz 7,7 milliót sikerült csak összekaparnia, már 32,8 milliót szedett össze, 40-50 millió között megreked valahol.

Judd Apatow újabb filmje az Dribillit Taylor csak 5,8 millió dollárt hozott, így már 20,5 milliója van, nem fog túl sok összeget még magához vonzani.

A Shutter horrorra 5,3 milliót költöttek a nézők, így már 19 milliónál jár. Talán még a 30 milliós végösszeget megcsípheti.

Az i.e. 10.000 jelenleg 85 millió dollárt tudhat magáénak, a most hétvégén keresett 4,8 millióval együtt. 90 és 100 millió között fullad ki, de nem elképzelhetetlen, hogy megpróbálják átlökdösni a 100 millán.

A Stop-Loss 1291 moziban indították útjára, hozott is 4,5 milliót, ami egy gyenge eredmény sajnos, 25 millióból forgatták, ezt nem éri el az USÁ-ban.

Martin Lawrence kicsit örülhet, mivel a College Road Trip filmje nem esett nagyot az előző hétvégéhez képest, a 3,5 milliós hétvégi eredményével már 38 milliója van a filmnek, de ez még mindig nem túl jó eredmény.

És tizedik helyen tanyázik a The Bank Job, ami hétről hétre szép csökkenéseket produkál, tehát nem csökken nagyot a bevétele az előző hétvégéhez képest, most jelenleg 2,8 milliót tudhat magáénak, így már 24 milliója van össz.

2

The Fall plakát

Tarsem Singh neve így elsőre nem sokunkban ugrik be elsőre, hogy kicsoda. R.E.M videó? Nyert is díjat. Esetleg A sejt? No igen, sokan mondták rá, hogy elég beteg film lett. Most megint támad a The Fall filmmel.

Az előzetest itt kell keresni, a plakát pedig alább található.

2

Cukrosnéni (I Want Candy)

  Let’s make some fucky-fucky.

A pornográfia lényege: Nem kell megfelelnie ugyanazoknak a kitételeknek, mint egy normál film esetében. Ha valaki kikölcsönöz egy filmet és 10 perc után kikapcsolja, azt jelenti rossz volt. A pornóban ez pont fordítva van. Azt jelenti jó munkát végeztél.

Olvasd tovább