1

Manhunt előzetes – John Woo új akciófilmje

manhuntwooJohn Woo régóta nem készített akciófilmet, tulajdonképpen az utolsó munkája ehhez kapcsolódóan még Hollywoodban volt, de A felejtés bérére (Paycheck) nem lehet túl büszke. Ám a direktor ismét visszatért a műfajhoz, a Manhunt egy 1976-os japán alkotás remake-je. Zhang Hanyu játssza azt az ügyészt, aki rablással, gyilkossággal és erőszakkal gyanúsítanak. Alább látható az előzetes, rengeteg lőszerrel és lassítással.

Kínai, japán és koreai színészek láthatóak az akcióban. Masaharu Fukuyama nyomozója próbálja elkapni az ártatlanul megvádolt férfit. Qi Wei és Ha Ji Won színésznők erősítik Woo művét. A filmet Velencei és a Torontói Fesztiválokon fogják vetíteni, Kínában 2018 február 16-tól adják. Olvasd tovább

0

Képek az 55 Stepsből

Billie August rendezte az 55 Steps drámát, a valós események alapján készült film Eleanor Ries-ről szól. A mentálisan sérült hölgy úgy vélte, hogy nem a megfelelő kezelést kapja, illetve túlságosan is lekezelőnek, durvának találta a bánásmódot, ezért beperelte a kórházat. Nem csak a saját, hanem a hozzá hasonló betegek jogaiért szállt síkra. A főszerepet Helena Bonham Carter játssza.

55stepskep1

Olvasd tovább

0

Anna Clark rendezi a Dorian Gray arcképét

annaclarkAnna Clark hozza el Oscar Wilde 1890-ben kiadott Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray) regényének új változatát. Gray feltett vágya, hogy örökké fiatal és szép maradjon. Idővel önzővé válik, egyre bűnösebb életet él és sokakat zülleszt le. Azonban kívánsága valóra válik, csak egy róla készült portré öregszik.

David Birke, az Elle írója foglalkozhat a forgatókönyvvel. A főszerep még nem kelt el, viszont ezúttal férfi helyett nő fogja eljátszani a központi karaktert.

Clark, vagyis St. Vincent Grammy-t nyert 2015-ben a Legjobb Alternatív Album kategóriában, illetve az XX horrorantológia egyik szegmensét is a hölgy készítette.

A regényt számos alkalommal adaptálták, többek között 1945-ben Hurd Hatfield és Angela Lansbury-vel készült egy változat, 1961-ben Jeremy Brett, Dennis Price és Jill Irelanddel érkezett egy tévés alkotás, 2005-ben pedig Josh Duhamellel és Darby Stanchfiellel került bemutatásra egy produkció.

0

Addig áll a Mission Impossible 6 forgatása, amíg Cruise fel nem épül

missinimpKét nappal ezelőtt Tom Cruise a Mission Impossible 6. felvonásának a forgatásán megsérült. Azóta több híresztelés is napvilágot látott, miszerint a felépülés akár három hónapot is igénybe vehet, ami kihathat a 2018. július 27-re kitűzött bemutatóra is. Márpedig a munkálatok nem állhatnak heteket, hiszen a többi résztvevőnek is akad más dolga, Rebecca Ferguson, Henry Cavill, Simon Pegg és Jeremy Renner sem lógatja a lábát, eléggé keresett személynek számítanak a filmiparban.

A Paramount végre hivatalos közleményt tett közzé, bár elég szűkszavúak voltak. A produkció egy időre lepihen, legalábbis addig, amíg Cruise fel nem épül. A kitűzött premieren nem változtatnak. És hozzáteszik, hogy a színész köszöni a jókívánságokat.

0

Egy szent szarvas meggyilkolása előzetese

killingsacreddeer1Yorgos Lanthimos (vagy ha így jobban tetszik: Jorgosz Lantimosz) újabb filmjében Colin Farrell egy zseniális sebészt formál meg, aki megismerkedik egy sráccal és a barátságuk a végén az egész családjának az életét veszélybe sodorja.

Nicole Kidman, Bill Camp, Raffey Cassidy, illetve Alicia Silverstone is benne a produkcióban. Amerikában október 27-től adják, nálunk majd csak decembertől lesz látható. Cannes-ból két trófeával is távozhatott, a legjobb forgatókönyv elismeréssel és Kidman megkapta a zsűri különdíját. Olvasd tovább

0

Képek a zombijárvány után játszódó The Cured-ból

David Freyne ír rendező filmje azt az állapotot mutatja meg, miután egy vírus kiszabadul és az emberek többségét zombiszerű lényekké változtatta. A gyógymódot meglelték és a fertőzöttek ismét egészségesek, azonban érthető módon maguk alatt vannak a szörnyű tetteik miatt. Miközben ismét próbálják a civilizált világot helyrehozni egy terrorista mozgalom azon van, hogy a világot újra a káoszba taszítsa. Főszerepben Ellen Page.

tn_1thecured1

Olvasd tovább

4

A Beyond Skyline új előzetese

beyondsky2010-ben készült alacsony összegből a Skyline sci-fi, ami ugyan nem volt igazán kedvelt, de már akkor a folytatásról beszéltek. 2014 decemberében Liam O’Donnell hozzá is láthatott a forgatáshoz, 2015-ben dobozba is került a produkció. Jött egy-két poszter, kép és előzetes, de egyébként nagy csend honolt a film körül. Elviekben idén bemutatják és itt egy új trailer is.  Frank Grillo, Bojana Novakovic, Iko Uwais, Callan Mulvey, Yayan Ruhian próbálják túlélni az idegenek invázióját.

A történet az első rész történéseivel párhuzamosan fut egy teljesen más helyszínen. Grillo egy nyomozót formál meg, aki mindenáron meg szeretné mentené fiát. Olvasd tovább

5

Stb…

0tc

Tom Cruise eltörte két bokacsontját a Mission Impossible 6. forgatásán. A The Sun információi szerint a forgatást 4 hónapra leállítják, addig, amíg a színész felépül. Azért várjuk meg a hivatalos bejelentést is.

Repülő autót épít a DeLorean!

Újra forog a kamera a Deadpool 2. munkálatain.

Most éppen Geneva Robertson-Dworet foglalkozik a Captain Marvel forgatókönyvével.

John Saxon 1987-ben írt egy pár oldalas treatmentet, ami Rémálom az Elm utcában előzménysztorit vázolt. Ez most 350 dollárra beárazva felkerült az ebay-re.

Az Universal vette meg Evan Spiliotopoulos új szkriptjét, amiben Dzsingisz kán rejtélyes sírját próbálják megtalálni. Dwayne Johnson producerként állt be a projekt mögé.  Olvasd tovább

0

Hivatalos: Daniel Craig lesz ismét James Bond

bondNéhány nappal ezelőtt derült ki, hogy 2019-ben érkezik a következő James Bond kaland és a New York Times megerősítette, hogy a címszereplőt ismét Daniel Craig fogja játszani. Pár órával ezelőtt a színész még úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem biztos a dolog, de aztán Stephen Colbert show-jában már úgy fogalmazott, hogy ismét belebújik a 007-es öltönyébe.