Taylor Kitsch (Wolverine-ben az egyik mutánst, Gambitot játszotta és a John Carter of Marsra is leszerződtetté) lesz az egyik főszereplő a Torpedó filmben, amely a népszerű táblás játék alapján készül. Jeremy Rennerrel folytak a tárgyalások, de az Oscarra jelölt színész kénytelen volt visszautasítani a felkérést, mivel már elkötelezte magát egy másik produkcióra. Kitsch Alex Hoopert fogja alakítani, aki az egyik romboló tisztje lesz és egy kis csapatnak parancsol. Peter Berg e miatt mondta vissza a Dűnét, a rendező egy epikus, tengeri csatákkal és űrlényekkel tarkított produkciót fog prezentálni nekünk.
A történet szerint egy a Földhöz hasonló bolygóról érkeznek az űrlények, nem akarják elpusztítani az embereket és a planétánkat sem akarják megsemmisíteni, csak az óceánon szeretnének építeni egy számukra fontos erőforrást. A film mindkét oldalt be fogja mutatni, tehát nem csak az emberek, hanem az űrlények szemszögéből is láthatjuk a történéseket.
Robert Downey Jr. kénytelen volt visszaadni a Cowboys & Aliens főszerepet, mivel a forgatás ütközött volna a Sherlock Holmes 2 munkálataival. Így a stúdiónak más neves színész után kellett néznie, a Latinoreview nemrég azt írta, hogy Harrison Ford fog leszerződni a sci-fi westernre, majd két napja a rendező, Jon Favreau ezt írta a twitterjén: “Some very cool Cowboys & Aliens casting news coming soon…”. Magyarán hamarosan néhány igen frankó hírrel fog előrukkolni a szereposztással kapcsolatosan. Persze sokan izgalomban jöttek, hiszen milyen klasszul is festene az, ahogy Ford a vadnyugaton szétrúgja az űrlények valagát. Ma Favreau twitterén megerősítette, hogy igen, Ford lesz az egyik főhős, hatlövetűjével rendet vághat a gonosz idegenek között. Daniel Craig és Olivia Wilde már korábban leszerződött a filmre.
Jason Statham és Mickey Rourke úgy tűnik szépen összebarátkozott, hiszen idén két produkcióban is együtt fognak játszani. Először érkezik a francia 13-as feldolgozása, majd aguszutsban a The Expendables. Ezen kívül ők lesznek láthatóak a Potzdamer Platz akciófilmben is, mellettük még Javier Bardem fog feltűnni. Az alkotást Tony Scott fogja rendezni, aki már elég régóta szeretné tető alá hozni a projektet.
Elvileg jövőre véget ér a Harry Potter, a Halál ereklyéi utolsó részének második felvonása után a Warner nagy gondban lesz, ugyanis valamiképp helyettesítenie kell a Roxfort utáni keletkezett (bevételi) űrt. A varázslótanonc kalandjait és megpróbáltatásait papírra vető J.K. Rowling azonban néhány napja elárulta nem kizárt, hogy még ír egy újabb regényt.

A Disney hatalmas sikert vár a megaköltségvetésű Tron Legacytól, ugyanis a film egy trilógia nyitódarabja lenne, ahogy korábban mondták a Tron csak egy jó start volt. A stúdió nem is várja meg a decemberi bemutatót, máris leszerződtették a forgatókönyvírókat, ugyanazok körmölhetik le a szkriptet, akik a Tron Legacy-t is papírra vetették, Edward Kitsis és Adam Horowitz állhat neki az írásnak.
“Olyan lesz, mint a Cápa csak ez már a 3D-s generáció számára készül” – mondták a Shark Night 3D-re. A Cápa Steven Spielberg egyik legjobb műve, félelmetes, izgalmas, no meg klasszikus. Ha már ilyesmit mondanak, akkor azt gondolná az ember, hogy hozzáértő rendező ül a rendezői székben, de David R. Ellis nem mérhető Spielberghez, eddigi alkotásaiban nem tudta megteremteni a feszültséget, azért legalább annyi elmondható, hogy járt már horror közelében. Ellis dirigálta A végső állomás második és negyedik részét, a legjobb alkotása pedig a Kígyók a fedélzeten volt, amiben kígyók százai randalíroztak egy repülőgépen és ha nem is volt izgalmas, de legalább humoros volt. Ezek előtt pedig second unit directorként tevékenykedett a Háborgó mélység és a Viharzóna produkciókon.