Kathleen Kennedy és férje, Frank Marshall a West Enden látták a War Horse színdarabot, amely annyira megfogta őket, hogy a producerpáros szóba hozta Steven Spielbergnek, hogy esetleg lehetne ebből egy filmet készíteni. 2009 december 16-án a DreamWorks megszerezte a regény megfilmesítési jogait. “Amikor elolvastam Michael Morpurgo könyvét abban a pillanatban tudta, hogy ez az a film, amit le szeretnék forgatni a DreamWorksnél.” – mondta Spielberg. A forgatókönyvre Lee Hallt és Richard Curtist állították rá, akik elvileg remek munkát végeztek, hiszen a rendező eléggé bele tud kötni a szkriptekbe.
A történet szerint Albert (Jeremy Irvine) lovát eladják és elküldik Franciaországba az I. világháború alatt. Albert azonban nem tud csak úgy megválni szeretett pacijától, ezért maga is követi őt. A harcok során a katonákra nagy hatással van a ló, bátorsága, kitartása rájuk is ösztönzőleg lat. A színészek között megtaláljuk Emily Watson, Peter Mullan, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Niels Arestrup, Nicolas Bro, David Kross nevét is. Amerikában december 28-án mutatják be, érdekesség, hogy ebben a hónapban még egy produkció kerül a mozikba a rendezőtől, a Tintin motion-capture film. Hozzánk csak február 2-án fut be a War Horse. Íme az előzetes, ami alapján akár lehet egy megindító dráma vagy akár egy giccstől csöpögő mű is. De bízzunk Spielbergben, aki azért nem ma kezdte a szakmát.
Tom Cruise főszereplésével és Brian De Palma vezényletével készült el a Mission Impossible sorozat filmváltozata, amelyen azért néhány rajongó felszisszenhetett. A produkció elég szépen hozott, nem csoda, hogy az akciófilmek egyik királyát, John Woo-t kérték fel a folytatás megrendezésére. Majd érkezett a harmadik felvonás J.J. Abrams-től, ami már nem teljesített Amerikában úgy, ahogy azt a stúdió elvárta volna. Állítólag Cruise és a Paramount összerúgta a port, azt fontolgatták, hogy a negyedik MI filmre mást kérnek fel főszereplőnek. A nézeteltérést sikerült elsimítani, azonban a színész ultimátumot kapott: ha a Kéjjel-nappal (Knight & Day) úgy termeli a milliókat, ahogy ők szeretnék, akkor a Mission Impossible 4-ben a színész lehet a főszereplő. Nos, a dolog nem jött be, így a forgatókönyvön is végezték némi átírást. Cruise ugyan maradt a középpontban, de a cél az volt, hogy egy új ügynököt mutassanak be, aki egyenrangú partnere lenne a Cruise által játszott Ethan Huntnak és az ötödik felvonásban már ő lehetne a főszereplő. Jeremy Rennert szerződtették le a feladatra, ha nem bukik a film, akkor az ötödikben Cruise háttérbe szorulna.
Paul W. S. Andersonnak élete legnagyobb sikerét érte el a Resident Evil legutóbbi részével, a 3D-vel megspékelt film jól hozott a konyhára. Nem is csoda, hogy A három testőrt is megdobta még egy dimenzióval. Jó öreg kosztümös kalandfilm…na erre kevés az esély. Addig stimmel, hogy kosztümös lesz, de elvileg tömve lesz lassított akciókkal á lá Mátrix. Mindebből nem hagyhatta ki feleségét, Milla Jovovichot sem, akinek filmes karrierje is gyakorlatilag azzal indult, hogy szétrúghatta néhány űrlény valagát (Az ötödik elem), így nem csoda, hogy előnyben részesíti az akciódúsabb filmeket. Logan Lerman alakítja D’Artagnant, aki a Villámtolvaj és A három testőr után más vizekre evezett, a The Perks of Being a Wallflower dráma munkálatain vesz részt éppen.
Korea felől érkezik (ha egyáltalán befut valamikor) a Sector 7 horror, amellyel tisztelegni kívánnak a Bolygó neve: Halál (Aliens) előtt. A film Kim Ji-hoon rendezte, aki még újoncnak számít ezen a téren. A 3D-s film története 1985-ben indul, amikor egy fúrótorony eltűnik egy munkás. Évekkel később vesszük fel a fonalat, az eltűnt fickó lánya az Eclipse hajón dolgozik


Mint már ismeretes John Luessenhop, a Tökéletes bűnözők (Takers) rendezője készítheti el a Texas Chainsaw Massacre 3D-s folytatást, amiben a tervek szerint többek között harmadik dimenzióban láthatjuk, ahogy lesújtanak egy húsklopfolóval és a célpontnak kirepül a foga. A történetet eleddig homály fedte, de most ez is kiderült.
Haley Joel Osment csak fiatalon kellett Hollywoodnak. Oscar-jelölést érdemelt A hatodik érzékben nyújtott alakításáért (The Sixth Sense), játszott az A.I. – Mesterséges értelemben, majd a Leharcolt oroszlánok (Secondhand Lions) után eltűnt és azóta se lehetett sokat hallani róla. Talán a Wake the Dead horror lesz az, amivel újra visszatér a nagyok közé? Nem túl valószínű, de ettől függetlenül korrekt eredményeket még produkálhat.
Jeff Bridges és Nikki Silver producer szerezte Lois Lowry 1993-ban kiadott regényének, Az emlékek őre fantasynek a megfilmesítési jogait. A színész elmondta, hogy eredetileg arra gondolta, hogy édesapja, Lloyd Bridges lehetne a főszereplő, de most 61 évesen úgy érzi, hogy ez a film számára is tökéletes lesz.