A Warner sokat töketlenkedett az Akira anime klasszikus élőszereplős változata körül, a rendezők egymásnak adták a kilincset, majd úgy tűnt, hogy Jaume Collet-Serrával megvalósulhatna, mivel az ő elképzelése igencsak bejött a fejeseknek. Majd ő is megelégelte a várakozást, helyére Henry Joost & Ariel Schulman lépett a fedélzetre és velük együtt elsüllyedt a projekt. 2012-ben parkolópályára került a tervezet, ám a stúdió csak nem tudott lemondani oly könnyen a filmről.
Tehát ismét napirenden az Akira, a rendezői térfélen megint Collet-Serra álldogál és a költségvetést is megnyirbálták. A direktor épp a Non-Stop akciófilm utómunkálatain dolgozik, amiben Liam Neeson játssza a főszerepet, majd ősszel belevág a Run All Night-ba, ahol szintén Neeson lesz a főhős. Az Akira forgatása 2014 első felében indulhatna el. A büdzsé mérete nem ismert, de állítólag 90 millió alatti összegről van szó, ami eléggé kevésnek tűnik.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
az animet akarjak megfilmesiteni? szerintem ez mar magaban rossz otlet, foleg kis koltsegvetessel, es ha jol tudom az anime is csak kis resze annak a sztorinak, amit a kepregeny felolel. remenykedem, hogy ebbol nem lesz semmi, mert az animet nem kene elrontani
Ha esetleg a film lesz,max nem nézed meg többet,de attól még az animét nem rontják el. Ez a költségvetés szerintem simán elég lenne,bár szerintem még így is bukás lenne.
Nem bírom az animéket, de az Akirát mindenki ajánlgatja, remélem elkészül a film, hogy megnézhessem.
Hat nem tudom elegge atrendezi a varost a filmben, meg amugy is az akira 16+os minimum de belegondolva hogy elve emeszti az embereket inkabb 18+os lenne szoval max vmi szart tudnak kihozni belole