A TIFF Bell Lightbox legutóbbi vetítésén az eredeti Szellemirtókat is leadták, az eseményen részt vett Ivan Reitman rendező is, aki arról beszélt, hogy több forgatókönyv is van a folytatáshoz és Bill Murray-t nem érdekli a harmadik felvonás.
„Gyakorlatilag Bill Murray el sem olvasta a forgatókönyvet. Talán úgy 10 oldalt lapozhatott át, de nem olvasta végig. És soha nem is érdekelte a film. Ez a része igaz az eddig híreknek. De nem a Szellemirtókkal volt problémája, csupán karrierjét egy teljesen más irányba akarja terelni” – mondta Reitman. „Szerintem remek színész, komikus és nagyszerű személyiség, ötször dolgoztam vele együtt és jó lenne, ha ismét együtt forgathatnánk. Remélem, hogy végül bevállalja a filmet.” – tette hozzá a rendező. Reitman azt is elárulta, hogy jó pár szkriptet írtak, amelyek igazán jók lettek. Az egyikben Murray karaktere áll a középpontban, de nem tudták rávenni a színészt, hogy végigrágja magát rajta. Szóval úgy tűnik, hogy nem ebből készítik el a Szellemirtók 3-at. Ezért más alternatív lehetőségeken kezdtek gondolkodni.
Murray pályafutása elején inkább vígjátékokban volt látható, letett néhány emlékezetes filmet az asztalra, gondoljunk csak az Idétlen időkig-re. Majd a komolyabb szerepek kezdték érdekelni, mondhatnám úgy is, hogy a komolyabb, maradandó, értékesebb filmek.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
komolyabb filmek érdekelhetik, de a Szellemirtók 3-nál maradandóbbat, és a filmnézők szemében értékesebbet aligha fog találni :-/
wes anderson gondoskodik róla, hogy ne legyen igazad 😉
5ször dolgoztak együtt? Én csak négyet találok: Szellemírtók 1-2, Bombázók a seregnek, Meatballs
Ezt mondta: I’ve worked with him now five times
Lehet, hogy megkopott az emlékezete:)