1

A Zöld Lódarázs belendül

A Zöld Lódarázs is már évek óta hányódik, sok embert szóba hozták a produkcióval, sokaknál megfordultak a jogok

Az 1990-es években George Clooeny és Jason Scott Lee voltak kinézve a főszerepre, majd később Michel Gondry rendező érdeklődött a film iránt, Edward Neumeierrel (a Robotzsaru forgatókönyvírója) próbálták összehozni a filmet. 2004 nyarán a Miramax szerezte meg a jogokat és a rendező/író Kevin Smith lett volna, ő azonban végül azt mondta, hogy mégsem akarja a Zöld Lódarazsat. Jelenleg a jogok a Sony-nál vannak, most Neal H. Moritz producer (Vas, Halálos iramban 3) próbálkozik vele.

A főszereplő Seth Rogen lesz, aki a forgatókönyvet is maga írja, a Superbad írója Evan Goldberg is besegít neki.

A bűnüldöző karakterét Fran Striker és Geroge Trendle alkotta és a rádióban lehetett követni a kalandjait 1936-ban. Később az 1960-as években televíziós sorozat is készült belőle, képregényben is kiadták. A sztori középpontjában egy unatkozó playboy áll, aki esténként a bűn ellen küzd partnerével Kato-val (Stephen Chow-ot szeretnék megnyerni erre a szerepre).

A filmet 2010. június 25-én tervezik bemutatni.

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *