5

Glóin fia Gimli titkos naplója

1. nap

Elmentünk a haverokkal valahova Eru háta mögé tanácskozni. Agyoncsicsázott tündeházak, de ablaküvegre nem futja nekik. Jött egy rakás további tünde is, mintha nem lenne belőlük itt is elég. Van egy Legolas nevű köztük, az összes tükröző felületen megnézi magát.

2. nap

Ma összeült a tanács. Semmi kaját nem adtak. A vendég tündék nyilvánvalóan egymás pasijai. A Gyűrűt megpróbáltam szétverni. Nem jött össze. Szegény Bóglinak majd veszek egy új szekercét.

4. nap

Nekivágtunk a túrának.
Gandalf az összes útbaeső várromot megnézeti velünk. Bolond az öreg, hegyet akar mászni, amikor ott van Mória. Legolas ma reggel kétszer mosott hajat és újrafonta a füle mellett a tincseit.

6. nap

Egy csapat varjú miatt Gandalf felmászatott bennünk a hágóra. Utálom a havat. A hobbitok csak nyűgnek vannak velünk. Legolas a hó tetején járkál, nőies mozgással. Gusztustalan.

Ugyanaznap, este: Gandalf addig ordított, amíg a nyakunkba nem szakadt a fél hegyoldal. Frodó azt mondta, menjünk Móriába. Most mászhatunk vissza.

8. nap

A Tó Őre ránk döntötte a Nyugati Kaput. Legolas be van szarva, már goblint mond ork helyett. Boromir szólt, hogy minden tele van hullákkal. Miért én veszem észre ezeket utoljára?

9. nap

Attól félek, a tervezett Balin-féle lakomával baj lesz. Az egyik csontvázban felismertem Sercli fia Kiflit, a legjobb pékünket. Legolas minden pajzsban megnézi magát és Gandalf botjának fényénél fésülködik. Gandalfnak fingja nincs arról, merre kell menni. Nekem sincs.

12. nap

Ma megnéztük Balin szarkofágját és a Krónikák Termét. Balin sírfelirata tele van helyesírási hibákkal, elbőgtem magam. Pippin belökött egy csontvázat a kútba. Gázos dolog, az alagsorban valakire ráeshetett. Most majd feljönnek balhézni.

Ugyanaznap, később: Hát fel is jött egy troll, meg pár ork. Felálltam Balin sírkövére, így magasabb vagyok mindenkinél. Yess! Legolas véletlenül torkon lőtte a trollt, most persze nagy az arca. Frodóról kiderült, hogy titokban testhez tapadó ezüstflitteres kombinét hord. Az összes társam végigtapogatta… Hova kerültem?

14. nap

Ma találkoztunk egy balroggal. Olyat lehelt, hogy Gandalfnak szétcsúszott a választék a hajában. Még nekem se ilyen büdös a szám. Gandalf beszólt neki. Van vér a pucájában.

Ugyanaznap, este: Gandalf leesett a Hídról. Gáz. Kimentünk a Keleti Kapun. A hobbitok gyász ürügyén egymást ölelgetik.

15. nap

Megyünk Lothlórienbe. Legolas ma tizenhétszer állt meg frizurát igazítani. Az erdő állítólag tele van tündékkel. Már előre hányingerem van…

 

2

A filmtörténelem legnagyobb buktái: Hudson Hawk

“És Eddie végre megihatta a kapucsínóját!”

Tartalom:  Eddie Hawkins, a Hudson Hawk néven közismert tolvajkirály tízévi börtönbüntetése letöltése után úgy dönt, végleg szakít a múltjával. A multimilliomos Mayflower házaspár azonban igyekszik megakadályozni a tisztes visszavonulást, mert szükségük van egy profira, hogy megszerezzen számukra három páratlan műkincset. Hawk kénytelen elvállalni a megbízatást, mert megfenyegetik, hogy ha nemet mond, meggyilkolják a legjobb barátját. Elindul tehát kalandos útjára, miközben mit sem sejt arról, hogy a keresett kincsek nem pusztán művészettörténeti szempontból jelentősek. A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy Hawk találkozik a misztikus szépségű Anna Baraglival, akinek egyszerűen nem tud ellenállni… (port.hu)

Olvasd tovább

1

Rehabra ítélve

Rebecca De Mornay-t (emlékszik még rá valaki?) 3 hónapos rehabilitációra ítélték, miután magát vétkesnek vallotta ittas vezetés vádjában, tavaly kapcsolták le a zsaruk. Ezen felül még 250 ezer dollár bírságot is kiszabott a bíró, valamint a bírósági költségeket is neki kell állnia.

Eva Mendes pedig bevonult egy utahi rehab klinikára (ugyanitt volt Lindsay Lohan is). Mendes szóvivője így nyilatkozott az ügyben “Eva keményen dolgozott az elmúlt egy évben, és olyan döntést hozott, hogy ideje pihennie is egy keveset.”

4

McTiernan halálos irama

John McTiernan-nek egy ideje nincs szerencséje, a 13. harcos combosat bukott (pedig jó volt), a Rollerball is hatalmasat zakózott (szerintem nem volt rossz). A Thomas Crown ügy jelenetett csak némi fényt az éjszakában. Hát igen, régen volt már a Predator és a Die Hard. Az első pletykák szerint ő volt kinézve a Conan rendezésére, de végül mégsem ő ülhet majd a rendezői székbe.

No de most bizonyíthat megint. Ő rendezheti a Run című filmet. Thomas Jane lesz a főszereplője ennek a 35 millió dolláros száguldásnak. Állítólag a forgatókönyvben kb 100 oldalnyi autós üldözés található. Tehát a történet mellékes is lesz (Interpol ügynök egy összeesküvés nyomában), a kocsiké lesz az igazi főszerep.

Igyekezniük kell, hisz szintén idén fognak hozzá a Halálos iramban negyedik részének is. Vajon ezek sikeresek lesznek? A legutóbbi autós film, a Redline (Nsane írt róla) megbukott szépen.

1

Jó eséllyel véget érhet a sztrájk

Véget ért a forgatókönyvírók sztrájkja, legalábbis tegnap mielőtt még felálltam volna a net elől a comingsoon-on olvastam: strike is over. Na mint kiderült még ez nem tuti. A WGA (a Forgatókönyvírók Céhe) tagsága majd a következő két napban fog szavazni arról, hogy véget érjen-e a sztrájk. Eredetileg a vezetőknek kellett volna dönteniük arról, hogy kimondják: vége a sztrájknak, de a végső döntést a tagok kezébe helyezték. A stúdiók ajánlata szerdáig érvényes, ha nem fogadják el az írók, akkor folytatódhat tovább a huzavona.A szerződés tehát még nincs aláírva, a WGA képviselői fogadták csak el, majd ezt  juttatják el a többi WGA taghoz is. Pár írónak nem tetszik azonban ez a szerződés, a szavazás azonban majd mindent eldönt, a legtöbb írónak ugyanis már tele van a hócipője ezzel az egésszel.

Az új szerződés 2011. május négyig lenne érvényes. A szerződésben benne vannak azok a jutalékok, amiket az írók az internetes letöltés után kapnának. Ez volt a legjelentősebb pont a tárgyalásokon.

(commentblog)

17

Tavaszra tolták A kis Vuk premierjét

Megint elhalasztották A kis Vuk premierjét. Először még tavaly húsvétkor akarták bemutatni, de végül szeptemberre tolták a bemutatót, majd decemberre és végül februárra. Jelenlegi állás szerint április 24.-én mutatják majd be.

A mese forgalmazót is váltott, az Intercom fogja bemutatni. Hogy mire ez a nagy halasztgatás…? Szerintem elég megnézni az előzetest. A Macskafogó 2 előzetese legalább reménykeltő volt, számítani lehetett rá, hogy jó lesz, de A kis Vuk kapcsán eddig még nem sokan adtak hangot pozitív véleménynek. Valószínű az alkotók is elképedhettek, mikor megnézték a kész művüket és elszörnyedhettek. Talán még próbálják menteni a menthetőt, csinosítgatják, tologatják… végül lehet elrakják egy raktár mélyére porosodni.

5

Fűrész IV (Saw IV) – kritika

I wanna play a game

Boncolás közben előkerül egy kis kazetta, rajta Jigsaw szövegel, játszani akar. Detektív jön, folytatódik a nyomozás. De azért sejthető: páran szívni fognak. Leginkább a néző, ha nem erős a gyomra ehhez a kirakóshoz.

A Fűrész 4 hazánkban X kategóriájú lett, azaz a lehető legnagyobb besorolást kapta, szóval akit érdekel az vagy felzarándokol Budapestre vagy megvárja, míg megjelenik a tékákban.

Az első rész még inkább volt thriller, mint horror. Egy izgalmas, hangulatos film, nagy csattanóval a végén. Szinte mindig lehetett valakit hallani a buszmegállóban beszélni erről a filmről a bemutatásakor. A folytatásoknál az alkotók már inkább a horror kategóriát részesítették előnyben, a színvonal csökkent, több vér folyt, a Jigsaw feladatai, ötletei pedig egyre betegebbek lettek. Szinte az az érzése az embernek, hogy a kreatív osztályt fokozatosan építették le, majd a negyedik résznél kirúgtak mindenkit.

Olvasd tovább