A Kingsman bemutatója után a Fox bejelentette, hogy a képregényfilm folytatást kap. Colin Firth visszatérésére ekkor még kevesen számítottak, hiszen karaktere elhalálozott. Ennek ellenére tavaly csak elhintették, hogy nincs kizárva, hogy a színész fel fog bukkanni a következő részben, majd kijött egy poszter is, amely kifejezetten arra utalt, hogy Firth benne lesz a filmben.
Viszont kijött egy újabb kép, amely után biztosra vehetjük, hogy a karakter mégsem távozott az élők sorából. Pedro Pascal, a film egyik főszereplője osztotta meg Instagramján az alábbi képet, amelyen Firth és ő maga látható. „Elbújva Harry mögött” – írta hozzá. Olvasd tovább