15

Színészek, akik haláluk után még feltűntek a vásznakon

01mj

Michael Jackson elhunyt ugyan, de gyorsan összedobtak róla egy dokumentum-koncertfilmet, halála után még egyszer újra látható a vásznakon. Heath Ledger majd’ két évvel a halála után ismét beköszön a mozikba, az Imaginarium of Doctor Parnassus produkcióban varázsolhatja el a nagyérdeműt alakításávall. Nem ők az egyetlenek, akikért hirtelen jött el a Halál és ezek után még feltűntek a filmszínházakban. Alább néhány ilyen színészről írok, ez csak egy válogatás, nem mindenki kerül szóba. Az összeállításhoz igénybe vettem az imdb-t és a wikipediát, minden egyes aktor után betettem egy-két olyan film előzetesét, amiben látható volt az illető még halála után.

Olvasd tovább

3

Közellenségek (Public Enemies)

 

 

Mindig is izgalmas téma volt bemutatni a 30-as évek Amerikájában a gengszereteket, Al Capone és társairól rengeteg hangulatos, érdekes, klasszikus film született már, a maffiózókat pedig sok kiváló színész testesíthette meg. Ezúttal John Dillingert tették meg főhősnek, aki a nagy gazdasági világválság idején volt igazán népszerű, több, mint két tucat bankot és négy rendőrőrsöt rámolt ki, lelkén szárad néhány rendőrtiszt halála és kétszer is megszökött a sittről. Ő volt az első számú közellenség akkoriban, a mozikban leadott hírekben mikor elhangzott Dillinger neve felkapcsolták a lámpákat, hogy mindenki megnézhesse vajon a híres körözött bűnöző ül-e mellette. A köznép amolyan Robin Hoodként tekintett rá.

Olvasd tovább

0

Tarantino belelendül

Idén mutatják be a Hell Ride filmet, aminek a producere Quentin Tarantino. De nem ül a fenekén nyugodtan, új ötleteken töri buksiját. Nagyban ügyködik a Faster, Pussycar!! Kill! Kill! remake-jén. Kezdetben még Kim Kardashian, Eva Mendes és Britney Spears volt az elgondolása. Jelenleg azonban a pornó egyik nagy alakja (ikonja esetleg), Tera Patrick a kiszemeltje. Az eredeti film története: Az eredeti történet három Las Vegas-i sztriptíztáncosnőről szól, akik a sivatagban keresnek izgalmakat. Találkoznak egy fiatal párral, a srácot kinyírják, a nőt bedrogozzák később pedig tolószékbe kényszerült öregember beteg családjának a farmjára kerülnek.

Hogy ez mikor készül el azt nem tudni, mivel Tarantino egy másik régóta dédelgetett tervét is minél előbb le szeretné forgatni, Cannes-ban megígérte, hogy jövőre már az Inglorious Bastards-szal érkezik. A filmet két részben fogják majd a mozik bemutatni. A főszerepre most Brad Pitt a kiszemelt, de korábban még olyan színészeket is szóba jöttek, mint Michael Madsen, Tim Roth, Sylvester Stallone, Bruce Willis, Paul Walker, Adam Sandler, Eddie Murphy, Johnny Depp, John Travolta, Harvey Keitel, Fred Williamson, John Jarratt, Mickey Rourke és Christopher Walken. Hogy ezek közül végül ki lesz benne, még nem tudni, de októbertől forog a film.

Korábban még úgy hírlett, hogy szökött fegyencek körül kering majd a sztori, de most úgy tűnik, hogy amerikai katonák lesznek benne mégis, sőt lesz egy másik szál is, ahol egy francia zsidó lányt követ majd. Ő egy mozit nyit Párizsban, ahova majd az amcsi katonák is eljutnak. A történetben lesz skalpolás is szép számmal.

Olvasd tovább

0

Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World’s End) – kritika

2007-karib

A filmről itt is szó esett.

2003-ban, az első rész bemutatása előtt nem sokan adtak volna szerintem egy lyukas rézgarast se arra, hogy a film hatalmas siker lesz. A kalózos mozik nem igazán döngettek kasszákat addig, sőt a Carolco stúdió épp egy ilyen film miatt (Cutthroat Island) jelentett csődöt. A Karib-tenger kalózai mégis hatalmas siker lett, dvd-n pedig még nagyobb rajongótábora alakult ki, tehát Jerry Bruckheimer producer ismét elégedetten számolhatta a milliókat a bankszámláján, az elemzők pedig hosszan kutatták, hogy mi is lehetett az, ami ezt a filmet sikerré tette. Természetesen ezek után bejelentették a folytatást, sőt, egyből két részt forgattak, mivel a sikerben biztosak voltak.Tavaly mutatták be a második részt, a harmadikat pedig idén. A történet dagad , csak úgy , mint a producerek zsebe.

Olvasd tovább