0

Danny Collins

dannycollins

Danny Collins szippant egy kis kokót, sminkelnek kicsit rajta, tölt egy kis adag whisky-t, amiből inkább nagyobb itóka lesz. Felcsatolja a fűzőt, sóhajt egyet és kimegy a színpadra. Közönsége már egyáltalán nem fiatal, az öregebb korosztály úgy hajlong dalaira, mint itt a 60 évesek gyereknapkor a Holnap hajnalig örökzöldre.

A rocksztár felett eljárt idő. Egykoron hatalmas sztár volt és még most is ismeri mindenki. De több évtizede nem írt egyetlen dalt sem. A fellépések és a jogdíjak még hoznak annyi pénzt, hogy gondtalanul éljen. De az igazi fényűzést nem engedheti meg magának és már felhasználták az „utolsó nagy turné” kártyát is. Születésnapjára több évtizeddel ezelőtt írt levelet kap ajándékba. Nem is akárki vetette papírra a sorokat, maga John Lennon küldte Collinsnak. Az üzenet végül is célba ért és az egykori rockcsillag elolvasása után átértékeli az életét. Itt az idő, hogy közelebb kerüljön fiához, itt az idő, hogy végre valami jót tehessen. Olvasd tovább

0

Danny Collins előzetes

dannycollinsDanny Collins rocksztárról régóta szeretnének filmet forgatni. 2010-ben Steve Carrell vállalta be Collins fiának szerepét, majd a komikus lelépett és a Warner is lemondott a projektről. Ám a tervezet nem került végleg margóra, a Bleecker Street Media karolta fel és Al Pacino-t sikerült leszerződtetni a főszerepre, Carellt Jeremy Rennerrel helyettesítették és Julianne Moore is rábólintott a filmre. Sajnos pénzügyi gondok miatt Renner és Moore búcsút intett, végül sikerült összekaparni a büdzsét és Dan Fogelman vezényletével elkészülhetett a mű.

Pacino tévéfilmekben mutatta meg, hogy nem kell még leírni, majd David Gordon Green (Manglehorn) és Barry Levinson (The Humbling) is beállt. A legendás színésznek sikerült újra belenyúlnia a minőségi filmekbe, már csak a kasszasiker hiányzik. Olvasd tovább