Guy Ritchie következő nagy dobása – legalábbis elvileg az lesz – a King Arthur: Legend of the Sword lesz. Ahogy a címből már sejthető, a film Artúr király legendáján alapszik. Azaz láthatjuk, hogy miképp gyűjtötte a nemes lovag maga köré a többi kardforgatót és miképp jött létre a Kerekasztal. Charlie Hunnam lesz a hős, Jude Law testesítheti meg a gonosz Vortigernt. Az EW közölt le két újabb képet a filmből, amelyhez máris öt folytatást terveznek. Vortigen meggyilkolja Uther Pendagron királyt (Eric Bana), és sötét mágiája segítségével elfoglalja a trónt. Uther fia, Arthur bosszút esküszik. Bemutató: 2017. március 24.
Charlie Hunnam
Lost City of Z előzetes
Ez is elkészült. 2008-ban jelentették be, hogy Brad Pitt lesz a főszereplője az akkor még meg nem jelent David Grann tollából származó Eldorádó, az elveszett város (Lost City of Z) regény filmváltozatának. James Grey huppant bele a rendező székbe és az évek során mindvégig kitartott. Pitt időközben átadta más színésznek a lehetőséget, de producerként azért kitartott a projekt mellett. Benedict Cumberbatch vette át a stafétabotot, de más elfoglaltság miatt távozott, így Charlie Hunnam kapta a lehetőséget, hogy eljátssza Percy Fawcett-tet. Sienna Miller, Robert Pattinson, Tom Holland és Angus Macfadyen is aláírt a kalandfilmre.
1925-ben játszódik a történet, a legendás kalandozó, Fawcett az Amazónia dzsungelei felé veszi az irányt, mert úgy gondolja, hogy egy elfeledett civilizáció romjait fogja megtalálni. Fiával és annak egy barátjával indul útnak, majd soha többé nem látták újra.
2017-re csúsztatták az Artúr király filmet
Jövőre kalandozhatunk volna Artúr királlyal és valószínűleg a Warner nem veszi fél vállról a filmet, mivel első nekifutásra rögtön hat részben gondolkodnak. Guy Ritchie vezényletével zajlott a forgatás és jelenleg az utómunkálatoknál járnak. Azonban eléggé hosszadalmas lesz, mire valóban dobozba kerülhet a költséges produkció, ugyanis a stúdió a 2016 július 22-es bemutatót egészen 2017 február 17-re csúsztatta. Ekkor a Bad Boys 3-mal és Az útvesztő (The Maze Runner) 3. felvonásával néz szembe a Knights of the Roundtable: King Arthur címre hallgató film.
Charlie Hunnam játssza a főhőst, Jude Law lesz Vortigern, Eric Bana Pendragont formálja meg. Astrid Bergès-Frisbey pedig Guinevere szerepében domboríthat.
Elindult a Knights of the Round Table forgatása
Több Artúr király projekt is behalt az elmúlt években, végül a Warner csak rászánta magát, hogy belevágjon a Knigths of the Round Table-be. Nem kevesebb, mint 6 részt terveznek, Guy Ritchie vezényletével elindult a forgatás. A rendező twitterére pakolt ki egy képet, amelyen Charlie Hunnammel látható.
Stb…
Karácsonykor jön a Holtpont remake.
A Steve Jobs film forgatásáról.
Asa Butterfield játszhatja az Out of This World sci-fi főszereplőjét. A történet úgy indul, hogy egy milliárdos fejébe veszi, hogy kolóniát alapít a Marson, majd az egyik női asztronauta terhes lesz. A hölgy szülés közben meghal és gyermekét titokban nevelik a bolygón.
Úgy hírlik, hogy Felicity Jones lesz a főszereplője a Gareth Edwards-féle Star Wars spin offban.
Charlie Hunnam leszerződött a Lost City of Z-re.
Run All Night poszter.
Gareth Evans következő műve a Blister lesz, amely A vad banda előtt tisztelgő gengszterfilm lesz. Olvasd tovább
Rosamund Pike játszhatna Charlie Hunnam oldalán a The Mountain Between Us drámában
Rosamund Pike sokak szerint élete alakítását nyújtotta a Holtodiglan (Gone Girl) thrillerben. Az elmúlt hetekben bizonyára sok felkérést kapott, a Fox stúdió is megkereste, hogy vállalja be a The Mountain Between Us adaptációt. Charles Martin regényéből Hany Abu-Assad készít filmet, a fedélzeten már ott van Charlie Hunnam.
A színésznő alakíthatja az íróként dolgozó Ashley-t, Salt Lake City-ből igyekszik egy esküvőre. A Sons of Anarchy sztárja lesz Bent, aki pedig egy orvosi konferenciára menne. Amikor a gépük indulását törlik beleegyeznek abba, hogy egy charter járattal indulnának céljuk felé. Csakhogy a pilóta szívrohamot kap és lezuhannak egy hegyes-havas zord vidékre. Bennek a bordái, Ashleynek a lába törnek el. Még jó, hogy a doki szabadidejében hegyeket mászik, így talán van esély a túlélésre.
Pár hónappal ezelőtt Margot Robbie neve keringett a projekt körül, ezek szerint nem sikerült dűlőre jutni vele.
Jude Law gonoszkodhat Artúr királlyal
A Warner nem kevesebb, mint 6 részes franchise-t épít Artúr király legendája köré. Guy Ritchie indíthatja útjára a projektet, a főszerepet Charlie Hunnam kapta meg, mellette Astrid Berges-Frisby tündökölhet Guinevereként.
Valakivel csak össze kell mérnie Artúrnak vívótudományát a Knights Of The Round Table-ben, a sötét oldalon álló egyik gonosztevőt Jude Law formálhatja meg. Eredetileg úgy volt, hogy Idris Elba lesz Hunnam mentora, azonban az egyezség nem köttetett meg és a stúdiónak más színészt keres a feladatra. Morgan Freeman annyira belejött a bölcs pártfogó szerepébe, hogy biztosan boldogan jönne az első hívó szóra.
2016 július 22-én kerül bemutatásra a Joby Harod által írt produkció
Àstrid Bergès-Frisbey lesz Guinevere
Guy Ritchie a The Man from U.N.C.L.E. utómunkálatain tartja rajta a szemét, de egyúttal az Artúr király kalandfilm előkészületeivel is foglalkoznia kell. Charlie Hunnam pattanhat nyeregbe, lassacskán az is kiderül, hogy kik harcolhatnak az oldalán. Mindenesetre biztossá vált, hogy Guinevere-t Astrid Berges-Frisbey formálhatja meg. A hölgy a Karib-tenger kalózai 4. részében játszott egy szirént, idén az I Origins sci-fi drámában volt látható. Nem tudni, hogy vajon a spanyol szépség Elizabeth Olsen helyére lépett-e, hiszen pár héttel ezelőtt még ő emlegették lehetséges női főszereplőként.
A Knights of the Roundtable: King Arthur egy hat részesre tervezett franchise nyitó darabja lesz, 2016 július 22-én kiderül, hogy milyen film született.
Hunnam és Robbie a The Mountain Between Us drámában
Charlie Hunnam és Margot Robbie egyre kedveltebb nevekké válnak az Álomgyárban. Hunnam nemrég leszerződött Artúr király szerepére és most a Menekülés New Yorkból (Escape From New York) remake-kel győzködik, Robbie jelenleg a Ghost in the Shell film kapcsán ült tárgyalóasztalhoz.
Hany Abu-Assad, a Mennyország most (Paradise Now) rendezője őket nyerte meg a Charles Martin regénye alapján formálódó The Mountain Between Us projektre. A könyvben az íróként dolgozó Ashley Salt Lake City-ből repülne keletre egy esküvőre, a doktor Ben egy orvosi konferenciára utazna. Amikor a gépük indulását törlik beleegyeznek abba, hogy egy charter járattal indulnának céljuk felé. Csakhogy a pilóta szívrohamot kap és lezuhannak egy hegyes-havas zord vidékre. Bennek a bordái, Ashleynek a lába törnek el. Még jó, hogy a doki szabadidejében hegyeket mászik, így talán van esély a túlélésre és a nehéz út alatt még romantikára is jut idő.
Charlie Hunnam emelheti magasba az Excaliburt
Henry Cavill és Jai Courtney is síkra szállt, hogy megszerezze Artúr király szerepét Guy Ritchie filmjében, de a rendező választása egy kemény motorosra, Charlie Hunnamre esett. A Knights of the Roundtable: King Arthur címre keresztelt projektben Elizabeth Olsen lesz a női főszereplő, bizonyára Guinevere testesítheti meg. Idris Elba egy ideje a fedélzeten van, ám a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem Bedivere-t, hanem Merlint formálhatja meg.
A stúdiónak több Arthur tervezete is volt, ám mind közül ezt találták a legszimpatikusabbnak és máris egy 6 részes franchise lebeg a szemük előtt. Erősen bíznak benne, hogy nem a 2004-es Artúr királyhoz (King Arthur) hasonló fiaskó lesz. A többi elképzelés a fiók mélyén pihen. Joby Harold nevéhez a forgatókönyv, bemutató 2016 július 22-én esedékes.
Néhány kép a Crimson Peak forgatásáról
Guillermo del Toro vezényletével forog a Crimson Peak horror. Mia Wasikowska rádöbben, hogy férje nem az, akinek látszik. A bemutató még odébb van, 2015 október 16-án esedékes a premier.