Star Wars rajongó vagy és torkig vagy már azzal, hogy George Lucas minél több bőrt húz le a jedikről? Akkor ettől biztosan elsírod magad, ugyanis Lucas új animációs sorozatot tervez, amiben a karakterek ugyanúgy fognak festeni, mint a The Clone Wars szériában. A történet a Jedi visszatér után 3-4 évvel játszódna és Han Solo, Leia, Luke és Chewbacca lenne a főszereplő, ők fognak kalandozni szerte a galaxisban. Annyit lehet még tudni, hogy az elhunyt karakterek közül is visszatérnek néhányan. Úgy tűnik, hogy Lucas végképp úgy döntött, hogy nem tököl azzal éveket, hogy egy új trilógiát összehozzon, inkább sorozat formájában mutatja be az első trilógiája utáni eseményeket.
Box Office: A vikingek visszatérek az élpozícióba
Észak-Amerikai box office (most rövidebben)
Visszatért az első helyre az Így neveld a sárkányodat animációs film, 19,6 %-kal termelt kevesebbet, mint egy hete, ami azt jelenti, hogy 20 millió dollár folyt be a kasszákba. A DreamWorks alkotása két héten belül a 200 milliós dolláros művek táborában találhatja magát. A második pozíciót szerezte meg a Ha/Ver (Kick-Ass), amelytől némileg többet vártak, mint 19 millió dollár, de az elért eredmény sem adhat okot a szégyenkezésre. Az imdb-n 8,5 az átlaga és jelenleg a 166. legjobb film. Múlt héten a becslések azt mutatták, hogy a Párterápia szerezte meg a vezető pozíciót, ám végül kiderült, hogy A titánok harca lett a víkend győztese. A Steve Carell és Tina Fey főszereplésével készült vígjáték eddig közel 50 milliót szedett össze, még jó esélyei vannak a 100 millió elérésére. Negyedikként kezdett az ismert nevekkel megpakolt Halálos temetés feldolgozása, három éve mutatták be az eredeti változatot, a hollywoodi remake-ban olyan nevettetők tűnnek fel, mint Chris Rock, Martin Lawrence és Tracy Morgan, mellettük meg Zoe Saldana és Danny Glover látható, de hogy ne legyen teljesen néger a szereplőgárda tiszteletét teszi még a vásznon James Marsden és Luke Wilson is. Az ismert nevekkel megspékelt alkotástól többet vártak, mint 17 millió dollár, de a furcsán alacsony költségvetés mellett biztos nagy profitot fog elérni. Két hétig birtokolhatta az élpozíciót A titánok harca, ezen a hétvégén azonban az ötödik helyre került, a múltkori nagyobb bevétel zuhanás mérséklődött, csak 40 %-kal gyűjtött kevesebbet az előző hétvégén elérthez képest, a 170 millió dollár elérése még benne van a pakliban, de biztosabbnak tűnik a 160 millió dollár. A The Last Song sikeresen áthaladt az 50 millión, csütörtökön ezt a Why Did I Get Married Too is teljesítette, a Hot Tub Time Machine pedig a 40 milliót vette be. Kilencedik az Alice Csodaországban, amely eddig 324 milliót szedett össze, 330 millióig még biztosan kitart. A Top 10-t az Exférj újratöltve zárja 3,5 millióval, ezzel pedig átsuhant a 60 millión. Limitáltan mutatták be a The Joneses vígjátékot, a David Duchovny és Demi Moore főszereplésével készült mű 554.000 dollárt hozott, ami láttán nem tudnak örvendezni a készítők.
Robert De Niro A taxisofőr folytatásáról
Robert De Niro az MTV News-nak adott interjúban elárulta, hogy össze akarták hozni A taxisofőr folytatását, de eddig még semmi épkézláb ötletet nem sikerült kitalálniuk a folytatással kapcsolatban. “Beszéltem Paul Schrader forgatókönyvíróval és Martyval (Martin Scorsese, a rendező). Megvitattuk, hogy vajon mi történhetett Travisszal az elmúlt időszakban. Próbáltunk kitalálni valamit és Paul is azon volt, hogy előrukkoljon egy jó ötlettel, de sajnos nem működött igazán a dolog. ” – mondta De Niro, de megjegyezte, hogy nem még nem teljesen halott az ügy.
Moverman rendezi a Rampart botrányt
Oren Moverman fogja dirigálni a Rampart krimi-drámát, amelyben a The Messenger után ismét együtt dolgozhat Ben Fosterrel és Woody Harrelsonnal. Eredetileg Stephen Frears rendezhette volna a filmet, ám ő már nem tartózkodik a fedélzeten.
A forgatókönyvet James Ellroy vetette papírra, az úriember eléggé otthon van a krimi műfajában, a Szigorúan bizalmas és a Fekete Dália regény az ő nevéhez fűződik és köze volt Az utcai királyai szkriptjéhez is. A film a Los Angelesi Rendrőség Rampart (Bástya) ügyosztályáról szól, amely az 1990-ben kipattant hatalmas korrupciós botrányról híresült el. Több, mint 70 tisztet vettek elő az ügyben és néhányuk rács mögé is került. A zsarukat indokolatlan fegyverhasználattal, erőszakkal, bizonyíték elhelyezéssel, tanúk megfélemlítésével, bankrablással és drogokkal való üzleteléssel és ehhez hasonló tettekkel vádolták.
Movermannak nem csak ez a produkció szerepel a jövőbeli tervei között, a Kurt Cobain életrajzi film rendezői székét is elfoglalhatta. Egyelőre azonban nem valószínű, hogy hamarosan hozzá tudnak látni az életrajzi alkotáshoz, ugyanis még nem lelték meg a megfelelő főszereplőt (Courtney Love James McAvoyt vagy Ryan Goslingot akarja), így a Rampart projektet még előtte le tudja zavarni.
Sylvester Stallone egyébként 2003-ban próbálkozott egy hasonló művet összehozni, annak a címe Rampart Scandal lett volna és Stallone egy detektívet játszott volna, aki a Tupac Shakur és a Notorious B.I.G. gyilkossági ügyben nyomozott volna. Ám ebből nem lett semmi és nem is szerepel az egykor szebb napokat látott akciósztár tervei között.
Deschanel az első programozó
Film készül Ada Lovelace-ről, aki Lord Byron és Annabella Milbanke gyermeke volt, mellesleg a hölgy a költő egyetlen törvényes utódjának is számított, Byron sok szeretőt tartott, volt néhány házasságon született fia, még a féltestvérét is teherbe ejtette. Lovelace főként arról ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így az első programozónak tekinthető, de hozzájárulásának mértéke vitatott. (wikipedia)
A hölgy megformálására a bájos Zooey Deschanelt kérték fel, egyelőre még nem született hivatalos megállapodás, de jó uton haladnak az egyeztetések. Az Encantress of Numbers címre keresztelt produkciót Bruce Beresford, a Miss Daisy sofőrje rendezője készítheti, ősszel indul a forgatás, bemutató pedig 2011-ben várható.
A Hassassinokról
Az alábbi Perzsia hercege mozifilmhez kapcsolódó videó a Hassassinokra koncentrál, a csapat egy vérszomjas gyilkos banda neve, akiket mindenféle mocskos tettre fel lehet bérelni. Ők fogják üldözni Dastan herceget, hogy megszerezzék tőle az Idő Homokját, ám ez nem megy oly’ egyszerűen.
Aftershocks előzetes – A tangshani földrengés
1976-ban történt az egyik legsúlyosabb katasztrófa Kínában, a tangsani földrengés áldozatainak száma elérte 240.000 főt (de 300.000-ről is lehet olvasni). Az Aftershocks (eredeti címe Tangshan Dadizheng) nem a 2012-höz hasonló produkció lesz, itt a szörnyű esemény már bekövetkezett. Az alkotást Feng Xiaogang (Assembly, A World Without Thieves) rendezte. A történet egy anyára fókuszál, aki élete legnehezebb döntése előtt áll, hét éves ikerlányai a romok alatt maradnak, de megúszták élve a földrengést és elég közel vannak egymáshoz, viszont a kutatócsapat arról tájékoztatja az asszonyt, ha az egyiket kiássák, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy a másikra ráomlik a törmelék.
Vasember marketing
Dübörög a Vasember 2 marketing. Először is ha még nem látogattál el a StarkExpo honlapjára, akkor most megteheted, egyelőre még nem sok anyag látható rajta. Az alábbi videóban Karl Oakley, a CordCo egyik embere (a cég és a személy is fiktív) a Sonic Fire Extinguishert mutatja be, demonstrálja hogyan működik a szerkezet.
Jackson szerint októberben indulhat a Hobbit forgatása
Az elmúlt időszakban rengeteg találgatás folyt, hogy mikor fog kezdődni a két Hobbit film forgatása, illetve hallhattunk arról is, hogy nem 2011-ben, hanem 2012-ben kerül a mozikba az első rész, tehát egy kis késedelemre lehet számítani.
Peter Jackson a Moviefone-nak adott interjújában azt mondta, hogy nem beszélhetünk csúszásról a Hobbit kapcsán, mivel hivatalosan soha nem is jelenetették be, hogy mikor mutatják be a filmet és a stúdió sem adta még áldását a produkcióra. A forgatókönyv múlt héten lett kész, le is tették a stúdió vezéreinek az asztalára, ez Jackson szerint nagy előrelépés és fontos mérföldkőnek számít. Most minden a stúdiótól függ, hiszen jóvá kell hagyniuk a költségvetést, ha ez megvan, akkor felkattintják a zöld lámpát és kijelölhetik azt az időpontot, mikor a forgatás kezdetét veszi. Jackson optimistán áll hozzá és úgy kalkulál, hogy október vagy november magasságában foroghat a kamera.
La Horde előzetes – Támadnak a francia zombik
Néhány korrupt zsaru űzőbe vesz pár gengsztert, egy elhagyott épületben zajlana a nagy leszámolás, ám csetepatéjukat megzavarja néhány zombiszerű alak. Ugyanis amíg egymással voltak elfoglalva, addig Párizs lakosságának nagy része átváltozott. A rend nem éppen tisztes őrei fegyverszünetet kötnek a bűnözőkkel és próbálják túlélni az eseményeket. A horrort Benjamin Rocher és Yannick Dahan rendezte, utóbbi játszott a Frontier(s)-ben, neki van fogalma, hogy miképp kell egy igen beteg, véres filmet összehozni.
Verhoeven provokatív filmterve még mindig az asztalon van
Kb. egy évvel ezelőtt lehetett arról olvasni, hogy a Csillagközi invázió és az Emlékmás rendezője, Paul Verhoeven fogja dirigálni a The Surrogate thrillert, amely Kathryan Mackel regényén alapulna. A történet középpontjában egy pár áll, akik béranyát fogadnak fel egy főiskolás lány személyében. Később azonban kiderül, hogy a csaj nem komplett.
Az eltelt hónapok alatt nem jött semmi info a projekt háza tájáról, az MTV nemrég készített egy interjút Verhoevennel és szóba került a The Surrogate is. A rendező elárulta, hogy nem kell még leírni a filmet, Halle Barry a fedélzeten tartózkodik és jelenleg a munkálatokhoz szükséges 30 millió dollár próbálják előteremteni. Ezen kívül azt ígéri, hogy a nézők egy igen provokatív filmet fognak látni, Verhoeven eléggé fájlalja, hogy mostanában nincs olyan produkció, amelyben a szex igazán jelen lenne, mindenki csak a PG-13-as alkotásokra van ráállva, sehol egy igazi R kategóriás mű. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a The Surrogate majd megváltoztatja a fejesek hozzáállását.
Verhoevennek a szex-téma alaposan bejött az Elemi ösztön esetében, ám a Showgirls már hatalmas bukott.
Nicolas Cage sírhelye
Nicolas Cage új “lakhelyet” vásárolt magának, de ide csak akkor fog beköltözni, ha már halott lesz. A TZM információja szerint a színész a new orleans-i temetőben vett egy 9 láb magas, piramis alakú sírhelyet, ha Cage egyszer elhalálozik, akkor ide fogják temetni. Most már csak néhány Nemzet aranya posztert kellene kitennie, hogy teljes legyen a kép.
