Arnold Schwarzenegger már biztos, hogy visszatér, ám egyelőre csak az biztos hogy animációs formában lesz látható a The Governator sorozatban. Tegnap az is kiderült, hogy a Last Stand akciófilmben egy sheriffet fog játszani, akinek egy gengsztert kell elkapnia, ám ezt még hivatalos forrásból nem erősítették meg. Az egykori kormányzó neve szóba jött a The Tomb kapcsán is. A filmről tavaly esett szó, a rendezői székbe Antoine Fuqua, a Kiképzés (Training Day) készítője ült bele és úgy volt, hogy Bruce Willis játssza a főhőst. Fuqua továbbra is kitart a projekt mellett, Willis azonban távozott és Schwarzi léphet a helyére.
A sokszoros Mr. Olimpia nyertes egy tervezőt alakíthat, aki tanulmányozza az összes szigorúan őrzött börtönt, majd megalkotja a legszökésbiztosabb fegyintézetet. Ám úgy alakul, hogy átverik és maga is pont ezen a helyen kerül rács mögé. De nem adja fel és megpróbál kijutni a saját maga által tervezett helyről, hogy megtalálja azt, aki miatt lesittelték.
Nemrég kiderült, hogy Sylvester Stallone másra bízná a The Expendables folytatásának a rendezését, ő maga csak a forgatókönyvvel bíbelődne, illetve a főszerepet játszaná el. Állítólag találkozott néhány meg nem nevezett rendezővel, a Lionsgate azonban ma közzé is tette, hogy ki fogja dirigálni a második részt. Az illető nem más, mint Stallone.
Darren Aronofsky úgy döntött, hogy mégse csinálja meg a Wolverine folytatását, mivel nem akar hónapokig távol lenni a családjától. Kíváncsian vártuk, hogy a stúdió kit próbál megnyerni a film élére, a Deadline oldal úgy tudja, hogy Duncan Jones és David Slade neve kering a projekt körül.
Megérkezett a Warror film első előzetese. A drámában Tom Hardy egy volt bokszolót alakít, aki visszatér otthonába, ahol apja felkészíti a következő kevert harcművészetek (MMA) meccsre. A szorítóban nem lesz könnyű dolga, mivel testvére is versenyez és vele is meg kell küzdenie. Hardy apját Nick Nolte játssza, Joel Edgerton pedig a bátyját formálja meg. Noah Emmerich egy banknál dolgozó férfit és Jennifer Morrisont is láthatjuk. A filmet Gavin O’Connor, A zsaruk becsülete (Pride & Glory) rendezője vezényelt a forgatáson. Még 2009-ben forgatták, de csak idén szeptember 9-én küldik a mozikba. A zsaruk becsülete is késett, ahhoz 2006-ban láttak hozzá, de csak 2009-ben került a filmszínházakba.
Ha nem tudnám, hogy ez a Johnny English következő részének az előzetese, akkor a következő videó láttán azt hinném, hogy Mr. Bean tér vissza a mozikba. De nem, a világ legnagyobb kéme teszi tiszteletét a vásznakon ismét. Nem, nem James Bond, hanem Mr. English, akinek egy új ügyet kellene felgöngyölítenie, pedig inkább egy kolostorban zajló kiképzésére koncentrálna. No sebaj, a feladata szerint egy nemzetközi bérgyilkos szervezet tagjait kellene elkapnia, azok ugyanis azt tervezik, hogy kicsinálják a világ vezetőit, ami hatalmas káoszt okozna. A filmet Oliver Parker, a Dorian Gray és a St. Trinian’s – Nem apácazárda (St. Trinian’s) rendezője készítette.
Robert Redford 2005 óta próbálja megvalósítani a Jackie Robinsonról szóló filmjét és idén végre hozzá is kezdhetnek a forgatáshoz, persze csak ha minden rendben megy. A forgatókönyvet Brian Helgeland írta és a kamera mögé is be fog állni. Reméljük Redford kisegíti néhány tanáccsal kollégáját, nehogy véletlenül olyan rossz művet adjon ki a kezei közül, mint amilyen A bűn rendje (The Order) volt. Helgeland ezen kívül még két filmet dirigált, a Visszavágó (Payback) volt az első, ezt a Lovagergény (A Knight’s Tale) követte.