Jack Nicholsont mindenki akarja, de a legendás színész az utóbbi években belassított és kevés filmre mond igent. 2007-ben a Bakancslistában (The Bucket List) láthattuk, majd legközelebb 2010-ben játszott el egy mellékszerepet a Honnan tudod? (How Do You Know) megaköltségvetésű gyatra vígjátékban.
A Jackie Robinson életrajzi filmben a Brooklyn Dodgers baseball csapat igazgatóját, Branch Rickey-t alakíthatná. Rickey olyat tett, amit addig senki, egy fekete bőrű játékost szerződtetett le, Robinsonnak ezután keményen kellett küzdenie, hogy a nézők és saját csapattársai elismerését is kivívja. Az igazgatót Robert Redford akarta eljátszani, 2005 óta próbálta elérni, hogy összejöjjön a költségvetés és végre megadják a zöld utat a projektnek, ám a színész-rendező éppen a The Company You Keep előkészületeivel van elfoglalva, így beéri azzal is, ha csak producer lehet. Brian Helgeland tollából származik a forgatókönyv és a rendezést is bevállalta, tőle eleddig a Visszavágót (Payback) és a Lovagregényt (A Knight’s Tale) láthattuk.
A Pénzcsináló szakmai és közönségsikere után érthető, hogy hirtelen előtérbe került a baseball és talán Redford is ezért egyezett bele, hogy helyére egy másik, nagy nevet keressenek. Most van a baseball a reflektorfényben, most kell kiaknázni a lehetőséget. Clint Eastwood is pont egy baseball témájú film kedvéért áll újra a kamera elé.
A negyedik Mad Max film elég nehézkesen jön össze, már ha egyáltalán sikerül megvalósítani. George Miller 2003-ban hozzáláthatott volna a forgatáshoz Mel Gibsonnal, ám az iraki háború miatt parkolópályára került a produkció. Nemrégiben újra felmelegítették a tervezetet, találtak is megfelelő helyszínt Broken Hill mellett, de az időjárás beleszólt és a környező sivatagi vidék helyett már egy zöldellő környezet lelhető fel, ami egyáltalán nem felel meg a posztapokaliptikus világnak.

A Summit Entertainment megvásárolta a norvég gyártó YellowBird cégtől Morten Tyldum nagysikerű HEADHUNTERS című filmjére az angol nyelvű filmjogokat, ami a norvég bestseller szerző Jo Nesbø skandináv krimijén alapul.
A harmadik Amerikai pite után az Universal DVD-n folytatta tovább a franchise-t, ám 2008-ban megpendítették, hogy talán itt lenne az ideje egy újabb mozifilmnek. 2010 áprilisában minden sínre került, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg, a Kalandférgek első két részének a alkotópárosa szerződött le a rendezői teendők ellátásra és lényegében ezért is mondtak le a Kalandférgek 3 ledirigálására.
A Carjacked thrillerben Maria Bello egy anyát alakít, aki fiával megáll egy benzinkúton, ekkor pattan be hozzájuk a Stephen Dorff által megformált bankrabló és túszul ejti őket. Arra kényszeríti a nőt, hogy a saját és fia épségének megőrzése érdekében juttassa el egy bizonyos helyre és még véletlenül se jusson eszébe értesíteni a hatóságokat.
A Netflix nemrég összeállított egy listát, amelyre a legtöbbször kikölcsönözött filmek címei kerültek. A Torrentfreak időről időre közzéteszi, hogy egy héten mely filmeket szedték le a netről a legtöbben, de a Netflix lépése megihlette őket, ezért minden idők legtöbbször letöltött alkotásairól készítettek egy felsorolást.
Anne Heche lépdelt fel az Arthur Newman, Golf Pro fekete vígjáték fedélzetére, beállt Colin Firth és Emily Blunt mellé. Firth egy utálatos fickót játszik, aki úgy dönt, hogy megrendezi saját halálát és új életet kezd. Találkozik Blunt karakterével, a hölgy szintén zűrös múltat tudhat maga mögött, majd üres otthonokba törnek be és azok tulajdonosainak adják ki magukat. Heche Firth barátnőjét alakítja. Dante Ariola dirigálhat a forgatáson, ő eleddig reklámfilmeket készített. A forgatókönyvet Becky Johnston, a Hét év Tibetben (Seven Years in Tibet) írója vetette papírra. E hónapban indulhat a forgatás, ha nem jön közbe semmi.

