4

Hesher előzetes

Spencer Susser rendezői debütáláshoz  olyan színészeket tudott megnyerni, mint Joseph Gordon-Levitt, Natalie Portman és Rainn Wilson. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem állt kamera mögött, néhány rövidfilmet azért elkészített már, legutóbb az I Love Sarah Jane 14 perces zombis produkciót alkotta. A forgatókönyvet David Michod, az Animal Kingdom író-rendezője szállította le.

Hesher egy magának való ember, utálja a világot és senkit nem kedvel, hosszú haja van, teste tele tetkókkal, szinte folyamatosan cigi lóg a szájában, mellesleg szeret robbantgatni is. Találkozik egy 13 éves sráccal, TJ-vel, aki mentorként tekint rá.

1

Apollo 18 előzetes

Mostanában eléggé népszerűek a “found footage” filmek. Az Apollo 18 is ezen produkciók sorát gazdagítja, a történet nem a Földön, hanem a Holdon játszódik. A készítők abból a feltevésből indultak ki, hogy az Apollo 18 igenis útnak indult és leszállt a Holdon. Itt az asztronauták különös dologra lesznek figyelmesek. Az előzetes alapján leszűrhető, hogy sokszor nem lesz túl tiszta a kép, a film egyes pontján eléggé remegni fognak a jelenetek, sokszor homályosan láthatjuk a történéseket. Meg tudják ezt úgy oldani, hogy izgalmas legyen és ne találja senki idegesítőnek azt, hogy alig látni valamit?

A rendezői teendőket Trevor Cawoodra akarták bízni, aki azonban elhagyta a projekt környékét, így Gonzalo López-Gallegot szerződtették le, aki a King of the Hill révén lehet ismerős. Számára ez jelenti a belépőt Hollywoodba. Producer: Timur Bekmambetov.

3

Az Elhajlási engedély újabb előzetese

Owen Wilson és Jason Sudeikis házas embereket játszanak az Elhajlási engedély (Hall Pass) vígjátékban. A feleségeik látják rajtuk, hogy másfelé kacsintgatnak, más nőket is alaposan megnéznek maguknak. Valamilyen oknál fognak úgy döntenek, hogy egy heti kimenőt adnak Wilsonnak és Sudeikisnek, ez idő alatt azt tesznek, amit csak akarnak. A Farrelly testvérek rendezték a filmet, legutóbb a Agyő, nagy Ő! -t (The Heartbreak Kid) készítették, karrierjük csúcspontja talán a Keresd a nőt! (There’s Something About Mary) volt.

0

Something Borrowed előzetes

A nyári szezon Amerikában Thorral és a Something Borrowed romantikus vígjátékkal veszi kezdetét. Borítékolható, hogy május első hétvégéjén a képregényhős mindent visz, ám a  romantikus filmre vágyók is megkapják a magukét. Az alkotásban Ginnifer Goodwin, Kate Hudson, Colin Egglesfield és John Krasinski játsszák a főbb szerepeket. Luke Greenfield dirigálta a filmet, ő készítette a Szüzet szüntess (The Girl Next Door) vígjátékot is. Goodwin egy ügyvédet formál meg, aki viszonyba keveredik a legjobb barátnőjének (Hudson)  a vőlegényével.

14

A Thor következő előzetese

Nem a mitológiai Thorról van szó, hanem a Marvel képregényhőséről, aki a Bosszú Angyalainak az oszlopos tagja volt. A produkciót a Shakespeare-en edződött Kenneth Branagh rendezte, a Mjölnirt pedig Chris Hemsworth dobálhatja bőszen. Thort Odin száműzi Asgardból, a Földre kerül, ahol meg kell tanulnia a leckét. A SHIELD ügynökök is felfigyelnek rá, ám van ennél nagyobb problémája is, mivel gonosz féltestvérét, Lokit le kell győznie. Május 6-án mutatják be (Amerikában), jövő nyáron ismét feltűnik, akkor Vasember és Amerika Kapitány oldalán száll szembe Hulkkal.

1

Girl Walks Into a Bar előzetes

A vígjáték cselekménye Los Angelesben játszódik egy este alatt és 10 különböző bárban történt eseményre koncentrál a sztori, amelyek valamennyire összefüggenek egymással. A főbb szerepekben Carla Gugino (már negyedik alkalommal munkálkodnak egy alkotáson), Zachary Quinto, Danny DeVito, Josh Hartnett, Rosario Dawson,  Robert Forster és Alexis Bledel lesz látható. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte Sebastian Gutierrez, aki többek között az Elektra Luxx és a Rajzás (Rise) produkciókat hozta tető alá. Előbbiben Guginoval, utóbbiban Fosterrel dolgozott együtt.

 

4

Az Insidious horror újabb előzetese

A teaser után megérkezett az előzetese az Insidious horrornak. A rendezői teendőket James Wan, a Fűrész alkotója vállalta magára, a főbb szerepekben pedig Patrick Wilson és Rose Byrne látható. Egy család új lakhelyre költözik, de nem sokkal később a házaspár fia kómába esik és srác mágnesként vonzza a természetfeletti dolgokat. Oren Peli, a Paranormal Activity rendezője producerként állt a film mögött.

6

3 perc a Hannából

Két videót, azaz három percet nézhettek meg a Hanna akció-thrillerből. Az elsőben megmutatják, hogy Saoirse Ronan hogyan szerez fegyvert és láthatjuk, hogy milyen halálos teremtés. A második ennek folytatása, ahogy a bérgyilkoscsaj megpróbál kitörni a létesítményből. Ronan láthatólag jól fogja játszani a hidegvérű gyilkost.

8

11-11-11 előzetes

Darren Lynn Bousman, a Fűrész 2, 3 és 4 rendezője jelenleg Spanyolországban forgatja következő filmjét, amely a 11-11-11 címre hallgat. A horror thrillert pont ezen a dátumon akarják bemutatni és azon a hiedelmen alapszik, ami szerint 2011 november 11-én 11 óra 11 perckor megnyílik a menny 11. kapuja és egy természetfeletti, misztikus lény lép át a Földre. A főbb szerepekre ismeretlen neveket szerződtettek le: Timothy Gibbs, Michael Landes és Wendy Glenn lesznek láthatóak.

8

Jelenet a SWAT folytatásából

2003-ban mutatták be a S.W.A.T. akciófilmet, aminek most érkezik a folytatása. Az eredeti szereplőgárda helyett teljesen más színészek lesznek láthatóak és a mozikat kihagyva DVD-n jelenik meg. Aki esetleg reménykedett abban, hogy esetleg így is egy korrekt lövöldözős akciót fogunk látni az alant látható jelenet eloszlathatja optimizmusát.