0

Good Neighbours előzetes – Talán Baruchel a sorozatgyilkos?

Jay Baruchelnek eleddig csak komikusi vénáját ismerhettük meg. Ám szakállat növesztett és bevállalta a Good Neighbours thriller egyik főszerepét, ami a “lehet, hogy a szomszédom a tettes?” sémát követi. Mivel Baruchelnek így elég gyanús ábrázata van valószínűleg nem őt teszik meg az elkövetőnek. A színész mellett Scott Speedman és Emily Hampshire játssza a főbb szerepeket, ők hárman egymás közelében laknak. Egy sorozatgyilkos garázdálkodik a környéken, mindenki gyanússá válik, még a szomszédok is gyanakodva méregetik egymást. Hamarosan kiderül, hogy mindannyiuk sötét titkokat rejtegetnek. A rendőrségnek nincs gyanúsítottja, a gyilkos pedig egyre csak szedi áldozatait. A kamera mögött Jacob Tierney, a Twist és a Trotsky rendezője ügyködött, a szkriptet is maga vetette papírra.

1

Két jelenet a Másnaposok 2-ből

Két jelenetet láthattok alább a Másnaposok 2-ből, az egyikben autósüldözésbe csöppennek “hőseink”, míg a másik az italozós éjszakát követő reggel ébredést követő másodperceit mutatja be. Az első rész minden idők legsikeresebb R kategóriás vígjátéka lett, a második fel tudja vele venni a versenyt?

7

Jelenet a Transformers 3-ból

Kijött egy jelenet a Transformers 3-ból, de alapjában véve semmi érdekeset nem mutat, kivéve ha valakinek Rosie Huntington-Whiteley annak számít.  Hol vannak a robotok? Nem elképzelhetetlen, hogy a nagy fehérségben a két verda közül legalább az egyik az. De legalább Shia LaBeouf nem ismételgeti védjegyévé vált mondatat vagy szavait: Nononononono

Update: Újabb jelenet került ki a netre, ez már valamivel mozgalmasabb.

10

B faktor: Dinocroc vs Supergator előzetes

B (vagy inkább Zs?) kategóriás csemege a láthatáron. David Carradine még halála előtt letudta a Dinocroc vs Supergator szörny(űséges) filmet. A színész Jason Drake-et játssza, akit egy titkos sziget laborjában tart fogva egy gátlástalan vállalat. A tudós eleinte zöldségek és gyümölcsök mutációival foglalkozik, majd érdeklődése az aligátorok, krokodilok és dinoszauruszok felé fordul. Létre is hoz két lényt, akiket nem állít meg a golyó. Ezek a teremtmények örömmel kószálnak a környéken, étlapjukon turisták, zsoldosok, modellek szerepelnek, de egyébként megkajálnak, befalnak minden embert, nem válogatósak. Egy “szakemberre” (Corey Landis) és egy szexi tisztre (Amy Rasimas), no meg egy hidegvérű mocsári vadászra (Rib Hills) hárul a feladat, hogy megállítsák a Dinocrocot és Supergatort. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Csak a szokásosat, zseniális színészi játék, kidolgozott történet, szemkápráztató effektek, díjeső.

 

1

The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn magyar előzetes

15-20 évvel ezelőtt láttam a Tintin rajzfilmet, többször is megnéztem, tetszett a kalandos, érdekes történet és egy percre sem vált unalmassá. Éppen ezért kíváncsian várom a mozifilmet is, ráadásul Steven Spielberg, a nagy mesélő rendezi, míg Peter Jackson, a Gyűrűk ura franchise készítője a producer. Az előzetesből, illetve a plakátból leszűrhető, hogy ez is hasonlóképpen kalandos lesz, mint a régen látott rajzfilm, földön, vízben, levegőben fog zajlani a cselekmény.  Szívesen láttam volna egy élőszereplős változatot, de Robert Zemeckis bebizonyította, hogy a motion-capture van olyan szinten, hogy egy szórakoztató, látványos mű szülessen. Bízom Spielbergben, bízom a WETÁ-ban.

4

Super 8 tv spot

A tv spotban a gyerekek a kisiklott vonat roncsai között turkálnak, majd egy rossz bőrben lévő pisztolyos fickó “azt tanácsolja”, hogy jobb lenne, ha elhúznának onnan. J.J. Abrams neve miatt nincs okunk az aggodalomra, a Star Trek jó szórakozás volt és a Mission Impossible 3 pedig a franchise legjobb darabja volt. Egy űrlényes filmmel is elbír, Steven Spielberg producer is biztosan szolgált pár jó ötlettel.

0

Drive előzetes – Gosling a volán mögött

2006-ban került a boltok polcaira James Sallis krimi regénye, a Drive. A 158 oldalas könyvben egy hollywoodi kaszkadőrt ismerhettünk meg, aki esténként bűnözőknek segít, ő a sofőrjük. A filmesek is lecsaptak rá,  az Oscar jelölt Hossein Amini írta a forgatókönyvet, nem volt könnyű dolga, mivel Sallis nem a lineáris történetvezetést részesítette előnyben. 2008-ban Neil Marshall lépett a rendezői térfélre és úgy volt, hogy Hugh Jackman lesz a főszerepelő. Marshall különösen örült, mondván, hogy eddig még soha nem csinált hasonlót. 2010 februárjában azonban a rendező és Jackman is távozott. Nicolas Winding Refn vette át a stafétabotot Marshalltól, a főszerepre pedig Ryan Goslingot nyerték meg. Christina Hendricks egy kisebb szerepet kapott, Brian Cranston is leszerződött, egy bűnözőt fog alakítani. Ron Perlman egy másik gengsztert kelt életre, Oscar Issac a mexikói bűnbanda egyik tagját formálja meg, aki Carey Mulligan karakterének a férje lesz.

1

A gondozoo új előzetese

Kevin James megkéri barátnője kezét, aki nem a szokott választ kapja. Ugyanakkor ha otthagyja munkahelyét, az állatkertet, akkor számíthat az igenre. Az állatok azonban nem akarják elveszíteni szeretett gondozójukat, ezért megszegik a szabályt és beszédbe elegyednek a férfivel. Sok hasznos dologra tanítják meg, a trailerben is látható. Rosario Dawson bizonyára nem csak dísznek van ott, bizonyára vele jön össze a végén James, Leslie Bibb pedig kereshet mást.

1

Szalmakutyák feliratos előzetes

Rod Laurie úgy gondolta, hogy ő remek remake-et tudna készíteni Sam Packinpah egykori thrilleréből, a Szalmakutyákból (Straw Dogs). Vajon sikerült neki? Hamarosan kiderül. James Marsden és Kate Bosworth játsszák az a párt, akik vidékre utaznak egy időre, ám a helyiek keménykedni kezdenek. Az előzetes nemrég került ki a netre, a feliratos változata is befutott.

2

A Nevetséges Napóleon sorozat előzetese

Tavaly jelentette be a Fox, hogy animációs sorozatot tervez Nevetséges Napóleon (Napolen Dynamite) filmből. A pár ezer dollárba került vígjáték indította el Jon Heder karrierjét, aki mostanában inkább a televízióban látható. Heder játszotta a főszerepet, egy igen elvont karaktert játszott, aki elvolt saját kis világában. Gyaníthatóan inkább az amerikaikat fogja érdekelni, ugyanis a film máshol nem nagyon talált érdeklődőkre.

6

Jelenet a Super 8-ból

J.J. Abrams idén alienes filmben utazik, űrlényét is egy vonaton utaztatja, míg a szerelvény balesetet nem szenved és a teremtmény ki nem szabadul a közeli kisváros lakóinak legnagyobb sajnálatára. Az alábbi jelenet a vonatszerencsétlenséget mutatja.

8

Spielberg Tintinjének az előzetese

Steven Spielberg idén két filmmel is jelentkezik, az egyik a War Horse háborús dráma, míg a másik egy családi kalandfilm. Az Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn Hergé képregényeiből készül konkrétan a The Crab with the Golden Claws, The Secret of the Unicorn és Red Rackham’s Treasure részek alapján dolgoztak a forgatókönyvírók. Steven Moffat írhatta a szkriptet, majd  Edgar Wright és Joe Cornish csinosítgattak rajta.

Spielberg már 1983-ban megszerezte a megfilmesítési jogokat, de nem sikerült megvalósítani a produkciót, majd 2002-ben újra megvette a jogokat. 2008 októberében látott hozzá motion capture technikával forgatni a filmet, a terv az volt, hogy 2010-ben be is mutatják. Azonban az Universal kihátrált a tervezet mögül, mivel a Rém rom (Monster House) és a Beowulf box office eredményeivel nem volt elégedettek. így a DreamWorks a Paramounthoz fordult, akik még 30 millió dollárral szálltak be. Peter Jackson lett az egyik producer, aki elvileg a második részt fogja dirigálni, de ő most jó ideig ellesz a Hobbittal. Jackson természetesen a WETÁ-t is hozta magával.

Jamie Bell “játssza” Tintint, aki Haddoock kapitány (Andy Serkis) egyik ősének a kincsét próbálja meglelni. Simon Pegg és Nick Frost lesznek a Thompson és Thompson detektívek, míg Daniel Craig lesz a rettegett kalóz, Red Rackham.