David R. Ellis, A végsö állomás 3D (The Final Destination) és a Kígyók a fedélzeten (Snakes on a Plane) rendezője vette kezelésbe a Shark Night 3D cápás horrort. Megérkezett az első kép, amint látható egy éhes cápa meglelte a vacsoráját, Sara Paxton bizonyára ízleni fog neki. A filmet szeptember 2-án küldik a mozikba, egy csapatnyi főiskolai barátra fókuszál a történet, akik egy hétvégét töltenek egy bizonyos tónál, ám kiderül, hogy a víz alatt vérszomjas cápák tanyáznak.
A Total Film címlapján az X-Men csapata pózolt, túl sokat nem mutatnak, bár Emma Frost látható gyémánt alakban is. Nagy gondban lesznek a készítők, ha esetleg az X-Men 4-ben vagy 5-ben is elő akarják venni. Kissé öreg lesz, nem fog jól állni rajta a megszokott ruházat.
Will Smith már bánhatja, hogy a Men in Black harmadik része mellett döntött, ahelyett, hogy inkább más produkcióba vágott volna bele. A forgatás tavaly abbamaradt, a forgatókönyvön végeztek simításokat, azonban ezzel elbíbelődtek egy darabig és a februári kezdés helyett csak mostanában tért vissza mindenki a helyszínre. Valami bűzlik, remélhetőleg betömték a forgatókönyvben tátongó lyukakat és az első részhez hasonló szórakoztató sci-fit hoznak össze. Will Smith és Tommy Lee Jones játssza a két sötét zsarut, előbbi visszautazik az időben, hogy megvédje K ügynök fiatalabb énjét egy gonosz alientől. Alább Smitht és Josh Brolint láthatjátok a forgatáson, Brolin játssza a fiatal K-t.
Ryan Reynolds nem csak Marvel figurát, hanem DC szuperhőst is életre kelt. A Zöld Lámpás mozifilmben ő játssza Hal Jordant, akiből az univerzum egyik védelmezője lesz. A forgatáson Reynolds motion-capture ruhát viselt, azaz nem kellett hordania a zöld kosztümöt, azt az effektesek varázsolták rá később.
Amerika Kapitány előtt Thort ismerhetjük meg, a Marvel közismert, pörölyös képregényhőse hamarosan megérkezik a mozikba. A Vasember világraszóló sikere után joggal remélhetnek ettől is hasonló eredményeket, bár fogalmam sincs, hogy mostanában mennyire nyomatják Thor kalandjait a képregényekben.
Akinek tetszett a Mortal Kombat Rebirth kisfilm, annak bizonyára az elkészült websorozat is be fog jönni. Elvileg jövő hét kedden meglátjuk, hogy miképp sikert. Addig is itt van Sub Zero, aki havas tájon nyomul előre és csúnyán néz ránk.
Sajtóhír: A Megasztár hat énekese most Rióra figyel. Nem pihenni mentek, hanem egy új feladatra vállalkoztak: a Rio című (Rio, hazai bemutató: április21.) 3D-s animációs vígjáték egyik legfülbemászóbb dalát közösen énekelték fel, amivel az amerikai stúdió, és a dal eredeti szerzője, Sergio Mendes is rendkívül elégedett volt. A vidám dallamok, a vad szamba ritmusa senkit nem hagy majd hidegen. A felvételek alatt rengeteget nevettek, ugratták egymást az énekesek: Rio karneváli, színes, és derűs hangulata őket is magával ragadta. Míg a többgyerekes apuka, Kökény Attila is újra gyerekké változva bolondozottSzeleczki Dáviddal, addig Giorgio mindenkit megnevettetett a filmben hallható madár hangjának utánzásával. De az elsöprő bohóckodás ellenére, vagy talán pont azért, a dal tökéletesre sikerült.A Jégkorszak alkotóinak legújabb filmje Rio de Janeiróban játszódik, a film főszereplői pedig Azúr és Csilli, a két papagáj, akikre számos kaland után rátalál a szerelem. A szerelmes madarak közös dalát természetesen Tolvai Reni és kedvese Kállay-Saundres András, filmbéli fiókáinak énekhangját pedig Patai Anna kölcsönözte.
A DreamWorks remake-elés céljából elővette az 1985-ös Frászkarika horror-vígjátékot. A főszerepet Antony Yelchinre bízták, Colin Farrell a szomszéd-vámpírt alakítja, Imogen Poots lesz Yelchin barátnője és még Christopher Mintz-Plasse is felbukkan.
Yelchin egy átlagos srác, aki rájön, hogy az új szomszéd valójában egy vérszívó, ráadásul édesanyja is teljesen a bűvkörébe kerül. Segítséget kér egy vegasi bűvésztől, hogy valamiképpen vadásszák le a vámpírt. Az eredeti változatban egy öregedő horrorsztárral karöltve próbálták eltenni láb alól a szomszédot. A filmet Craig Gillespie, az Anyámon a tanárom (Mr. Woodcock) rendezője készítette.
2009-ben jelent meg a Fekete gyémántok (The Black Dynamite) exploitation – vígjáték (paródia), amely a 70-es években játszódott és Michael Jai White formálta meg a főhőst. A film alig hozott valamit a mozikban, bár bizonyára DVD-n kelendőbb volt, mivel bejelentették a folytatást. Ami nem filmként, hanem animációs sorozatként érkezik el, ebben is az ex-CIA-s, kung-fu mester, nőfaló Black Dynamite fog állni a középpontban. A rendezést Carl Jones, a The Boondocks sorozat producere és írója vállalta magára. Az első részben megismert színészek visszatérnek, hogy ők szólaltassák meg karaktereiket. Még 2009-ben – mikor a széria ötlete felmerült – úgy volt, hogy a Cartoon Network-ön adják le a részeket, azonban most úgy néz ki, hogy az Adult Swim fogja sugározni. A sorozat 2012-ben kerül a képernyőkre.
Chloe Moretz alig fejezte be a Hugo Cabret forgatását máris egy másik film munkálatain volt jelenése. A fiatal színésznő a Hick dráma főszerepét játssza, aki Las Vegasba próbál eljutni, miután szülei magára hagyják. Út közben megismerkedik egy kábszerfüggő nővel, akivel kieszelnek egy bankrablást. Ám felbukkan egy fickó is, akivel korábban már megismerkedett Moretz karaktere és megerőszakolja a lányt. Ezért hát bosszút forralnak a férfin.
Három képet tettek közzé a Horrible Bosses vígjátékból, a trailer sem lehet már messze. A produkciót eredetileg Owen Wilson és Vince Vaughn főszereplésével akarták elkészíteni, ám addig-addig ment a huzavona, míg végül elhagyták a fedélzetet. Jason Bateman, Colin Farrell, Jason Sudeikis és Kevin Spacey játsszák a főbb szerepeket. Seth Gordon filmjében három barátnak nem tetszik a feszült munkahelyi légkör, ezért abban mesterkednek, hogy eltegyék a főnöküket láb alól.
A Pixarnál is izzítják a folytatásokat. Tavaly a Toy Story döngette meg a kasszákat, idén a Verdákon (Cars) van a sor, jövőre pedig a Szörny Rt. (Monsters Inc) második felvonása fut be. A Monsters University címre keresztelt előzményfilmben azt mutatják be, hogy az egyetemen miképp ismerkedett meg a kis zöld egyszemű Mike Wazowski és nagy kék James P. ‘Sulley’ Sullivan, majd hogyan tanulták meg az ijesztegetést.