Volt már idén táncikálós film, a Step Up második része (Miecs kritikája és én is írtam róla), majd jött a Mozdulj és lépj (szerintem az év egyik legrosszabbja, Miecs szerint nem rossz), na meg még jön a High School Musical harmadik része is, de a Mamma miá!-ban is ropták. Érkezik a Make It Happen is, hogy ne legyen hiányunk.
Ha már emlegettük a Batman kommentjeiben, akkor jöjjön egy kis Max Payne. Tudom, már leközöltük egyszer, de az csak angolul volt. Most ez már magyar felirattal van.
Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith is a kamera mögé állt. Egy erotikus-thrillert forgatott, férje pedig producer volt. A plakát jó lett, az előzetes sem rossz. Egy sikeres vállalati dolgozó összeismerkedik egy titokzatos és rejtélyes idegennel, aki megváltoztatja az életét.
Nagyon ráérnek egyesek. A Trópusi viharban Ben Stiller, Robert Downey Jr által alakított karakterekről készítettek honlapot, mintha valódi élő emberek lennének, sőt még a filmben elhangzó klinikáról is van egy internetes oldal, amely nem létezik.
A How to Lose Friends & Alienate People-ben szerepel Megan Fox, aki egy Sophie Maes nevű színésznőt játszik. Sophie szerepelt egy Teresa nevű filmben, aminek összedobtak egy előzetest. (Tehát nem lesz ilyen film, csak úgy a móka kedvéért készítettek a filmben lévő szereplő korábbi filmjéből egy előzetest)
Vajon ebből követendő példa lesz? Legutóbb a Grindhouse-ban voltak ál-előzetesek, majd hasonlót követett el a Trópusi vihar is a honlapok terén, most pedig ez. Szerintem jópofa és ötletes, de azért ha tömegesen alkalmazzák, akkor már nem lesz annyira szórakoztató.
Az Appaloosa westernben felbérelnek két barátot egy város védelmére, ahol a törvénytelenség az úr. A várost egy renegát farmer miatt szenved már egy ideje, így Virgil és Everett el lesz látva melóval.
A főszereplők Ed Harris és Viggo Mortensen, ők már szerepeltek együtt az Erőszakos múlt filmben. A filmet Ed Harris rendezte, ő írta a forgatókönyvet is Robert Knottal Robert B. Parker regénye alapján. Harrisnek ez lesz a második rendezése, az első a 2000-ben bemutatott Pollock volt. Feltűnik még Jeremy Irons, Reneé Zellweger és hosszú ideje normális alkotásban nem látott Lance Henriksen.
Tavaly két westernt is bemutattak. A Jesse James megyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, ami szerintem nem is volt igazán western, a másik pedig a Börtönvonat Yumába, ami meg nem sikerült jól. Az utolsó jó western a Kevin Costner-féle Fegyvertársak volt (szerintem).
Augusztus 15-én mutatják be a Trópusi vihart (érdekesség itt), ehhez érkezett 6 jelenet és plusz kettő forgatási videó. A történet néhány színészről szól, akik háborús filmet készülnek forgatni, de igazi háborús helyzetbe csöppennek, ők pedig továbbra is azt hiszik, hogy valóban filmet forgatnak.
Michael Madsen, Dennis Hopper és Vinnie Jones szereplnek a Hell Ride filmben, amelyet Larry Bishop rendezett, Tarantino pedig producer volt (néhány kép a filmből)
Pénteken mutatják be Amerikában a Judd Apatow produceri felügyelete alatt készült Pineapple Express-t.
Dale Denton (Seth Rogen) drogfogyasztó, akitől veszi a cuccot Saul Silver (James Franco). Egy nap Dale tanúja lesz egy gyilkosságnak, amit korrupt rendőrők követnek el, mivel az anyagot lehúzza a wécén, így újból meglátogatja Silvert, akivel aztán együtt menekülhetnek.