Bertram Pincus meghal, de 7 perccel később visszatér az életbe. Felfedezi, hogy látja a a szellemeket és szinte mindegyik akar tőle valamit.
A filmet David Koepp írta és rendezte, ő leginkább a forgatókönyveiről ismert, többek között ő írta a Pánikszobát, a Pókembert vagy a Jurassic Parkot. Legutóbbi rendezése pedig Titkos ablak volt Johnny Depp főszereplésével.
Nem sok sorozatot nézek, de a Dr. House 4 évada már mögöttem van. Szerintem az első két évad volt a legjobb, a legütősebb beszólások és szövegek abban voltak, a negyedik néhol már megbicsaklott. De ettől függetlenül az ötödikbe is belekezdek majd.
Az Outlanderben vikingek csapnak össze egy földönkívüli szörny ellen, de segítségükre van még egy másik űrhajótörött idegen. A poszter itt, néhány kép a filmből meg emitt található.
Szóval mivel egyre gyorsabban közeledik a High School Musical 3 bemutatója, konkrétan október, így összegyűjtöttem egy-két nyalánkságot a Szerelmes hangjegyek 3-ról. Élvezzétek!
A Max Payne játékkal játszottam anno, nem rémlik viszont az, hogy vajon meddig jutottam benne, de mintha rémlene, hogy volt benne ilyen lassítás gomb, amit ha megnyomtam, akkor lelassult az idő, a golyókat is kikerültem szépen. De lehet tévedek. Itt a film előzetese, akár a Megtorló címet is adhatták volna neki.
A [REC] jó volt, tetszett. Az amerikai verzióval kapcsolatban vannak kételyeim, de azt is el tudom hinni, hogy lenyomják a torkomon az egészet úgy, hogy közben még élvezem is. Quarantine előzetes
The Mutant Chronicles teaser, a poszterek jobban megfogtak, ebből bármi jó (vagy akár rossz is kisülhet).
Na és akkor egy Tarantino felügyelete alatt készült film, itt van Michael Madsen, no meg Dennis Hopper is nyeregbe pattan.
És akkor Kiefer Sutherland egy horrorban nyomul, kár, hogy úgyis mindenki Jack Bauerként gondol rá, így ez nem húzza ki a skatulyából. De ettől függetlenül parázhatunk a Mirrors horroron.
Az Asylum pedig szinte biztos, hogy hozzánk dvd-n érkezik el, ahogy a többi országba is, David R. Ellis (Kígyók a fedélzeten) ide vagy Sarah Roemer (Disturbia) oda.
Dark Knight… mindenki várja, mindenki a trailert nézi. Ám Warner Bross előrukkolt egy új trailerrel, egy másik trailerrel, amelyet Dominos Pizza site-ján láthatunk. Furák ezek a filmesek, először a Múmia ad ki másik trailert, majd a Dark Knight. Igazából ez az új trailer eléggé jó (nem úgy mint a Dominos Pizza). Íme itt az új trailer! Jó szórakozást!
A Vinyan egy francia horror. Egy pár elveszett gyerekét keresi, aki a tsunamiban tűnt el. A kutatást a thai-burmai vizeken és a dzsungelben folytatjáka, ahol veszélyekkel kell szembenézniük. Az egyik főszereplő Emanuelle Béart.