1

Wall-E

A filmről Koimbra is írt.

Takarítsunk robot módra!

Wall-E ugyanis az egyetlen szem robot, aki még megmaradt a Földet takarító robotok közül. A Föld túl szennyezett lett az emberiség számára, elárasztotta a szemét a Földet. Gondolván, hogy majd 50 év alatt megtakarítják ezek a robotok, az emberek az Axioma nevű mesterséges Földre, vagyis egy űrhajó jellegű járműre menekültek. Csak az a bibi, hogy már 700 éve ott vannak. Wall-E pedig becsületesen takarítja a Földet, míg nem megérkezik EVE, Wall-E szerint Eva. Az EVE gépek arra lettek kifejlesztve, hogy élő szervezetet találjanak pl a Földön, vagyis arra utaló jeleket, hogy vissza lehet mér költözni a Földre. Ám Wall-E szerelmes lesz, de EVE a tipikus karrierista nő: munka, munka, munka, semmi magánélet. Wall-E még az Axioma-ra is követi szerelmét, ahol kiderül, hogy a robotok itt is átveszik a hatalmat. De vajon megmenekülnek-e a robotok karmaiból? És egyáltalán az eltunyult emberiség hajlandó-e még valaha a saját lábára állni? És Wall-E örökre plátói szerelemben marad EVE iránt?

Olvasd tovább

3

St. Trinians – Nem apácazárda (2007)

Igazából szerintem nem érdemelne meg egy sort sem a film. Nah jó talán egy picike bekezdést. Lehet az is, hogy csak én csalódtam nagyot ebben a filmben, bár most már naivnak gondolom, hogy többet vártam.

Ez a film egy tipikus bajos tinik vagyunk, valami gáz lesz köreinkben, valami nem megy úgy ahogy eddig ezért megváltozunk.

Története: van egy lányiskola a St. Trinians, ami nem a legjobban fut, nem csak hogy a bank akarja bezárni, de az oktatásügyi miniszter sem hagyja őket békén. A lányok rájönnek, hogy nekik kell ez az iskola, ezért mindent bevetnek, hogy megmentsék. Természetesen ez sikerül is.

Kultúráját tekintve eléggé tükrözi a brit szokásokat, az iskola, a politika, az emberek, a sportok. Zenei tekintetben főleg a Girls Aloud közreműködése számottevő.

Részemről ennyi, meg 10/6, mert nézhető volt, nem volt unalmas, de nem is nézem emg még egyszer.

Talán még a szereplőket illik felsorolni és több szót nem is ejtenék a filmről.

   Rupert Everett    …    Miss Fritton / Carnaby Fritton
Colin Firth    …    Geoffrey Thwaites
   Jodie Whittaker    …    Beverly
Gemma Arterton    …    Kelly
Jonathan Bailey    …    Casper
Mischa Barton    …    JJ French
Antonia Bernath    …    Chloe
Russell Brand    …    Flash Harry
Anna Chancellor    …    Miss Bagstock
Cheryl Cole    …    St. Trinian iskoláslány
   Lily Cole    …    Polly

Olvasd tovább

0

“Izgiségek a HSM3-ról!”

(csak erős idegzetűeknek :D)

Szóval mivel egyre gyorsabban közeledik a High School Musical 3 bemutatója, konkrétan október, így összegyűjtöttem egy-két nyalánkságot a Szerelmes hangjegyek 3-ról. Élvezzétek!

 

 

Az új husik a 3. részben:

 

 

 

0

Jóbarátok: A film

Eddig csak pletyka volt, de mostmár szinte biztos. A Jóbarátok megelégelték a Szex és New York film sikerét. Itt az ideje felkészülni fiúk, végre nem csak a lányok érzékenyülhetnek el kedvenc 4esük újabb történetein, hanem a Jóbarátok rajongók – akik között valószínűleg több  apasi mint a Szex és NEw York rajongk között – is veheteik a kabátjukat és irány a mozi.

A Szex és NEw York sikerén felbuzdulva döntöttek egy mozifilm mellett. Mindneki vállalta egyből szerepét, csak Jennifer Aniston volt nehéz eset, de probléma megoldva. Mi pedig várjuk a végeredményt!

0

Hancock és a való élet

Ha már nagyban beharangoztuk a Hancock-ot és a promóciós törekvések is igen komolyak a Hancock esetében, akkor nem árt egy kép erejéig bepillantanunk, hogy a tengeren túl Amerika mennyire sikeres a promócióban. Azt hiszem, nagyon eltalálták.


(kép: http://slashfilm.com)

Talán ez a kép jól tükrözi, hogy a promóciót jól eltalálták. De egy biztos, a jobb oldali fickónak nincs semmilyen szuper ereje.

0

Harry Potter 6 promó

Eléggé lassan indult be a Harry Potter és a félvér herceg promóciója, méghozzá 2 cikkel a The Empire-ben, valamint az USA Today-ben. A 6. részt ismét David Yates rendezi Steven Kloves forgatókönyvéből. November 21-én kerül a mozikba és az IMAX-ekbe.

0

The Day the Earth stood still

A Hancock épp csak bekerült a mozikba, a 20th Century Fox új filmjéhez, The Day the Earth stood still-hez már el is készült a hivatalos trailer. Filmweb.pl feltette mind Quickplayer, mind Flash formátumban.

December 12-én látja majd meg a nagyközönség ezt az 1951-es klasszikuson alapuló filmet. Keanu Reeves alakítja Klaatu-t, az idegent, aki azért érkezett Földünkre, hogy elősegítsen egy globális földrengést, zűrzavart. Ahogy a kormány és a tudósok próbálnak rájönni a rejtély lényegére,  egy nő (Jennifer Connelly) és annak mostohafia belekeveredik a küldtésbe.

4

Resident Evil 4? Kaptár vagy nem kaptár?

Sir Paul W.S. Anderson reménykedik abban, hogy lesz még Alice és Umbrella összmunka. A Resident Evil trilógia rendezője azt is elárulta, hogy egy 4. részről gondolkodik, sőt mitöbb, az előzetes tervek a Resident Evil 4-ről már folyamatban vannak.

Anderson nyilatkozta: “Még csak most kezdtem el beszélni erről a Sony-val, nem biztos, hogy lesz belőle valójában bármi is, de megeshet.”

“Szeretem a Kaptár franchise-t, és mindig a legjobb lehetséget keressük egy film elkészítésére. Ha a Resident evil 4 esetében ez megvan, akkor megcsináljuk. Nem fogom csak azért megcsinálni, hogy csináljak egy következő filmet.”

Az első 3 film $379 milliót hozott világszerte.