Amikor a farok csóválja (Wag the Dog, 1997)

Az Elnök zaklatott egy fiatal cserkészlányt, méghozzá szexuálisan. Hatalmas botrány van kitörőben, ráadásul szűk két hét múlva itt a választás is, nem igazán tenne jót a statisztikáknak, ha ezen csámcsogna a sajtó és az amerikai nép. Kell ide egy problémamegoldó, no nem a megszokott egyén, aki kinyír mindenkit, hanem akinek folyamatosan pörög az agya és olyan megoldást talál, amely kihúzza Amerika első emberét a kutyagumiból. Először is ott vannak a B-52-esek. Hogy ezek mire kellenek? Mindegy, időhúzásnak jó. Aztán legyenek albán terroristák, akiknek atomfegyverük van, és ez a pusztító eszköz pedig már Kanadában van. Hol van Albánia? Kit érdekel? Szereti valaki őket vagy kedvelnünk kéne őket? Lerohanják őket és kész… persze csak papíron, valójában nem, de a nép megtévesztése érdekében be kell mutatni valamit. A tervek megvalósításához pedig felhajtanak egy menő producert.

Az emberek nem szívesen beszélnek az őket ért rossz dolgokról és ha tehetik mindig más irányba terelik a beszélgetést, ha éppen az a bizonyos valami kerülne a középpontba. Az ügyesebbeknek sikerül és mire a másik fél észbe kap, máris rég nem aktuális az a téma vagy már felesleges feszegetni.  A hírességeknek, politikusoknak ez akár könnyen is mehet, elhúznak a mézesmadzagot a média orra előtt, azok pedig szépen rá is vetik magukat erre, az olvasó-vagy nézőközönség számára pedig máris megvan az új érdekesség és mire kikerül a figyelem középpontjából az adott hír a régire már nem térnek vissza, ehhez viszont arra van szükség, hogy gondoskodjanak ismét valami friss esetről, amire általában van kilátás az ismertebb emberek körében. Az Amikor a farok csóválja szatírában a háborúval terelik el a választópolgár figyelmét és ki is szolgáltatna jobbat, mint egy producer, aki bármikor be tudja vetni a speciális effekteket. Ha pedig csúnyán bekavar a CIA, mondván, hogy véget ért a konfliktus, akkor sem adja fel, hiszen be lehet vetni a hátramaradt amerikai háborús hőst, ráadásul ha arról van szó azonnal összerittyent egy We Are the World-szerű  hangzatos slágert, amelyet az egész világ dúdolhat. A címlapokról azonnal lekerül a cserkészlány, ami csak jót tesz az Elnöknek és biztos lehet abban, hogy az emberek „nem váltanak lovat menet közben”.

De Niro játssza a problémamegoldót, ezúttal szakáll mögé rejti arcát, a folyamatosan tűnődő figurához jó döntés volt az arcszőrze. Hoffman agya sem áll le egy percre sem, pörögnek a gondolatai, a karakter nem azért segít az ügyben, hogy nagyobb híre legyen, inkább csak a saját egóját akarja ezzel fényezni, a filmiparban ugyanis már mindent elért. A két színész zseniálisan játszik, nem olyan szerepek ezek, amelyeket bármikor és bárhol elő tudnak adni. A többiek eltörpülnek mellettük, ám rájuk sem lehet sok panasz, Anne Heche De Niro és a Fehér Ház asszisztense és általában aggódik, Woody Harrelson pedig a háborús hőst formálja meg, ismét egy nem normális figurát alakít és William H. Macy egy problémázó CIA ügynököt játszik.

Barry Levinson szórakoztató szatírát forgatott, a film megjelenése után nem kellett sokat várni a Monica Lewinsky botrányra és ha Clintonnak lett volna egy olyan szakembere, mint amilyet De Niro játszik a filmben, biztosan tudott volna megoldást a problémára, sőt egy ilyen alak itthonra is jól jött volna néhány politikusnak. A film 90 %-ot ér és el lehet gondolkodni azon, hogy a tévében látott igazinak titulált felvételek közül vajon melyik lehet csak sima, stúdióban gyártott.

imdb: 7,0
rottentomatoes: 85 %

Amerikai bevétel: 43 millió dollár
Összbevétel: 64,2 millió dollár