5

Színészcserék

0repl

Előfordul, hogy egyes filmek folytatásaiban a megismert, megkedvelt karaktert már más személyesíti meg, amin vagy nagyot nézünk vagy elfogadjuk a választást. A cserére több ok miatt is szükség lehetett, pl. azért mert a színész túl sokat kért, amit a stúdió már nem adott meg számára, esetleg az aktornak épp akkor más műben volt jelenése, de a forgatással nem akartak várni. Alább néhány ilyen “leváltást” láthattok, nincs minden felsorolva hiszen az kitenne talál egy külön könyvet (a James Bond pedig direkt maradt ki, hiszen az egy külön posztot is megérdemelhetne és minden Bond film előtt úgyis tele van a net vele).

Olvasd tovább

0

Jeykll Hyde

Még május közepén írtam arról, hogy Forest Whitaker és 50 Cent egy filmben fog játszani, méghozzá a Jekyll és Hyde klasszikus történetének egy újabb változatában lesznek láthatóak. A produkciót Abel Ferrara (Mocskos zsaru) rendezi, a forgatás már nyáron elkezdődött,a történetet eddig csak sejthettük, de csak most került napvilágra a sztori.

Dr. Jekyll egy gazdag és nagylelkű doktor, aki az Upper East Side-on éll Manhattanben. Mr. Hyde pedig egy szadista gyilkos, aki tetteivel eléri, hogy a new yorkiak félelemmel ejtsék ki nevét. Dr Jekyll ügyvédje és barátja, Peter Utterson saját szakállára nyomozni kezd az ügyben, hogy vajon ki is lehet ez Mr. Hyde és az is nagyon érdekli, miért pont ő van megjelölve örökösnek Jekyll végrendeletében. Meg is leli a választ, e szerint Jekyll és Hyde egyazon személy, a legnagyobb gond viszont az, hogy miképp a szörnyeteget úgy megölni, hogy közben ne érje baj Hyde-ot.

Lesz egy Keanu Reeves verzió is majd valamikor.

2

Fűrészeljünk 3D-ben

Jön a Fűrész széria hetedik felvonása. Még nem sok mindent lehet tudni. Az biztos, hogy 3D lesz és, hogy David Hackl dirigálhat ezúttal is. A két forgatókönyvíró Marcus Dunstan és Patrick Melton is visszatér. Engem személy szerint nem érint a hír. Horrort csak szökőévente kétszer nézek meg. De a rajongók örülhetnek. Premier 2010-ben.

6

Képek a Bad Lieutenantból

Nicolas Cage a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans filmben egy heves vérmérsékletű rendőrt alakít, aki drogokat fogyaszt és a szerelme egy prostituált (Eva Mendes). Werner Herzog (Hajnali mentőakció) rendezi a filmet, amelynek előzetese erre lelhető fel. Sokan szívják a fogukat a remake miatt, hiszen az eredeti filmet zseniálisnak tartják, de azért bíznak Herzogban, hogy nem rontja el.

Olvasd tovább

3

Az Engedj be rendezője készíti a The Danish Girl drámát

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Anand Tucker (Az eladlólány) rendezheti a The Danish Girl drámát, ám végül Thomas Alfredson (Engedj be!) kapta meg ezt a lehetőséget. A direktor elmondta, hogy egy ideje folytak már vele a tárgyalások és végül sikerült megegyezniük, a forgatást pedig hamarosan elkezdhetik.

A film forgatókönyvét Lucinda Coxon írja David Ebershoff regénye alapján.  A sztori szerint Einar Wegener feleségének modellkedik, aki arra buzdítja férjét, hogy ha neki jól esik, akkor viselkedjen nőként. Wegener pedig ez után lányos ruhákban flangált az utcákon, idővel nővé operáltatta magát. Ebershoff regénye valós eseményeken alapszik, de a leírtak csupán a házaspár történetének a fiktív feldolgozása.

Nicole Kidman fogja alakítani Einar Wegenert és producerként fogja felügyelni a munkálatokat.  Filmbéli feleségét Charlize Theron játszotta volna, ám a modell-színésznő kilépett a produkcióból. Kidman korábban Az órákban egy leszbikus hajlamű nőt formált meg, amiért megkapta az Oscart.

4

Néhány hír röviden

Samuel Hadida lesz a Silent Hill 2 producere, Roger Avary (Ponyvaregény) pedig a forgatókönyvet írhatja. Avary írja szintén a Return to Castle Wolfenstein szkriptjét, amely dettó számítógépes játékon alapszik.

Steven Spielberg Robert Downey Jr.-t szeretné a Harvey remake-jébe.

Az Universal stúdió kitűzte a népszerű Hasbro társasjáték alapján készülő film időpontját, e szerint a Torpedó 2011 július elsején érkezik a mozikba. A rendezői teendőket  Peter Berg végezheti, a forgatókönyvet pedig Jon és Erich Hoeber (Vakító fehérség) írják.

Michael Bay, Steven Spielberg és Ehren Kruger ezen a héten megvitatják a Transformers harmadik részét. Korábban ugye Bay azt mondta, hogy a következő robotos film előtt egy kisebb alkotást készítene el, a stúdió viszont már 2011-ben a mozikban akarja tudni a harmadik részt.

Jennifer Connelly, Ed Harris, Emma Roberts és Amy Madigan lesznek a főszereplői a What’s Wrong With Virginia drámának. Az alkotást az Oscar-díjas Dustin Lance Black írja és rendezi. Eredetileg Liam Neeson játszott volna a filmben, helyére érkezett Harris.

0er

Olvasd tovább

6

Carrere szörfözni fog

Tia Carrere lesz a főszereplője és a producere a Wave Dancer filmnek. Carrere a Hawaii szörflegendát Rell ‘Queen of Makaha” Sunn-t formálja meg.

Sunn kitűnő búvár volt, fekete öve volt karatéból és hula táncos is volt. 14 évesen nevezett egy szörfversenyre, ebben az időben még nem volt jellemző, hogy nők is űzzék ezt a sportot, így nem volt külön verseny nők részére, tehát a férfiakkal kellett megküzdenie és végül ő vihette haza a kupát.  1977-ben Sunn lett az első női életmentő. 1979-ben pedig megalapította a Women’s Professional Surfing Association-t (azaz a Profi Szörfegyesület nők részére). Majd fiatalkorú bűnözők részére hozott létre szörfversenyt. Később mellrákot diagnosztizáltak nála, 15 évig küzdött a betegséggel.

Carrere írja a forgatókönyvet Simon Wakelinnel, a forgatás jövő év elején indulhat, a rendezést Martha Coolidge-re bízták.

3

Paranormal Activity poszter és előzetes

Valamiért nem készülnek tucatszámra kézikamerás horrorfilmek. Pedig várni lehetett ezeket a műveket, hiszen anno a Blair Witch Project hatalmas sikernek örvendett, majd tavaly a Cloverfield is szépen teljesített, a spanyol [REC] pedig szintén szerzett jó pár rajongót világszerte. Talán George A. Romero Holtak naplójával nem volt megelégedve a nagy többség. A Paranormal Activity ismét egy olyan produkció lesz, amiben a kamerát cipelő szereplő szemszögéből láthatunk mindent, az előzetes sok jót ígér, biztosan hátra is fogunk gurulni a székkel három métert egyes jelenetek láttán, esetleg helyből plafonig ugrunk néhány ijesztegetés után.

A filmet Oren Peli írta és rendezte, pár ezer dollárba került csupán, a főbb szerepekben pedig  Katie Featherston, Micah Sloat, Mark Friedrichs, Amber Armstrong és Ashley Palmer látható. A történetben pedig, mint ahogy a cím is sugallja paranormális tevékenységek lesznek láthatóak, egy pár nagy bánatára.

0

Toy Story 3 teaser poszter

Csak jövő év júniusában mutatják be a Toy Story harmadik részét, de máris kidobtak egy teaser posztert az animációs filmhez. Nem valami jó, eléggé ötlettelen, arra elegendő, hogy felkeltse az ember érdeklődését az alkotás iránt, mellesleg a “No Toy Gets Left Behind” azt sugallja, hogy itt kemény háború lesz, persze nyilván  semmi ilyesmiről nem lesz szó. Vagyis semmi keménység, de háborúskodni attól még tudnak Woodyék. Az eredeti hangok között ott találjuk Tom Hanks, Tim Allen, Joan Cusack, Don Rickles, Wallace Shawn, John Ratzenberger, Estelle Harris, Laurie Metcalf, R. Lee Ermey, Jodi Benson, Michael Keaton, Timothy Dalton, Ned Beatty, Bonnie Hunt, Whoopi Goldberg, Jeff Garlin és John Morris nevét. Lee Unkrich rendezi a produkciót.

8

Elhunyt Patrick Swayze

57 éves korában elhunyt Patrick Swayze. Tavaly hasnyálmirigy rákot diagnosztizáltak a színésznél, akkor több oldal is a halálhírét keltette, azonban később kiderült, hogy ez nem igaz. Az orvosai szerint a színész szervezete jól reagált a gyógymódra és Swayze újra munkába álhatott. Azonban a betegség most végleg maga alá gyűrte őt.

Kezdetben még tévéfilmekben játszott majd első jelentősebb szerepét Francis Ford Coppola alkotásában, A kívülállókban kapta. Egy évvel később a Vörös hajnalban láthatta őt a mozik közönsége. A világhírt számára a Dirty Dancing hozta meg, a produkció hatalmas sikert aratott világszerte, alakításáért pedig Golden-Globe-ra jelölték. Az 1990-ben bemutatott Ghost pályafutása legjobban teljesítő filmje lett, Swayze-t pedig ismét Golden Globe-ra jelölték. 1991-ben a Holtpont klasszikus alkotásban játszott. Harmadik Golden-Globe jelölését a Wong Foo, kösz mindent! – Julie Newmarért érdemelte ki. 2001-ben még egy kultfilmben, a Donnie Darkoban kapott szerepet. Idén a Powder Blue drámában és a The Beast sorozatban láthattuk őt.

Béke poraira.

Végül pedig a Dirty Dancing végén hallható zeneszám