0

Werner Herzog és a vulkánok

herzogWerner Herzog eljuthatott a világ sok érdekes tájára, dokumentumfilmjei és egészestés alkotásai révén többek között megfordult Guyana dzsungelében és az Antarktiszon is. Ezúttal a vulkánokkal foglalkozhat, legalábbis két tervezetében kerülnek középpontba a tűzhányók.

Áprilisban Bolíviába utazik a Salt and Fire forgatása miatt, amelyben Veronica Ferres alakítja a főszerepet. A romantikus thriller egy tudósról szól, aki leggyűlöltebb ellenfelével lép szövetségre. Az illető dolgozik annak a vállalatnak, ami hatalmas környezeti katasztrófát okozott és most kettejük próbálják megakadályozni, hogy kitörjön egy szupervulkán.

A másik tervezet egy IMAX dokumentumfilm lesz, ehhez 5 különböző országban rögzítenek felvételeket.

0

Casanova Variations – Malkovich, a nőcsábász

casanovaJohn Malkovich gyakran vállal szerepet színpadi darabokban, Michael Sturminger művében, a  Casanova Variationsban nagy sikerrel játszotta az olasz hódítót. A rendezőnek alkalma nyílt arra, hogy vászonra vihesse a darabot, a főszerepet természetesen Malkovich kapta. Most még nem tudni, hogy a  kamaraoperaként jellemzett produkciót mikor láthatjuk. Úgy hírlett, hogy a Velencei Fesztiválon leadják, de erre nem került sor.

Malkovich még a 80-as években játszhatott nőcsábászt, a Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons) kosztümös film3 Oscart zsebelt be. Akkor Michelle Pfeifferre vetette ki hálóját, a Casanova stáblistáján Veronica Ferres,  Miah Persson, Anna Prohaska, Maria João Bastos, Lola Naymark, Kerstin Avemo, Kate Lindsey, Fanny Ardant nevét olvashatjuk. Olvasd tovább