1

Lost City of Z előzetes

lostcityEz is elkészült. 2008-ban jelentették be, hogy Brad Pitt lesz a főszereplője az akkor még meg nem jelent David Grann tollából származó Eldorádó, az elveszett város (Lost City of Z) regény filmváltozatának. James Grey huppant bele a rendező székbe és az évek során mindvégig kitartott. Pitt időközben átadta más színésznek a lehetőséget, de producerként azért kitartott a projekt mellett. Benedict Cumberbatch vette át a stafétabotot, de más elfoglaltság miatt távozott, így Charlie Hunnam kapta a lehetőséget, hogy eljátssza Percy Fawcett-tet. Sienna Miller, Robert Pattinson, Tom Holland és Angus Macfadyen is aláírt a kalandfilmre.

1925-ben játszódik a történet, a legendás kalandozó, Fawcett az Amazónia dzsungelei felé veszi az irányt, mert úgy gondolja, hogy egy elfeledett civilizáció romjait fogja megtalálni. Fiával és annak egy barátjával indul útnak, majd soha többé nem látták újra.

Olvasd tovább

0

Zendaya a Pókember rebootban

zendayaA Hollywood Reporter szerkesztője úgy tudja, hogy a Pókember (Spider-Man) rebootba Tom Holland köré nem fehér bőrű színészeket akar leszerződtetni. Hogy ez mit jelent Gwen Stacy-re vagy Mary Jane-re nézve, egyelőre nem tudni. Mindenesetre Zendaya már aláírt egy főbb szerepre, de csak annyi ismeretes, hogy egy Michelle nevű lányt fog megformálni. Lehet, hogy Michele Gonzales-ről van szó, aki a képregényben Peter Parker szobatársa és egyúttal egyéjszakás kalandjuk is volt.

Zendaya énekesként és színésznőként is ismert Amerikában, benne volt a Shake It Up és a K.C. Undercover Disney sorozatokban

6

Állítólag nem csak egy röpke cameo jelenete lesz Pókembernek a Civil Warban

spidermanironmanNem is oly rég kiderült, hogy a Captain America: Civil War filmhez már felvették a Pókember cameo-t. Sokan úgy gondolták, hogy csak egy rövidke jelenete lesz és a szuperhősök összecsapásába nem igazán fog bezavarni, beleszólni, pofonokat osztogatni. Ám a Birth.Death.Movies oldal úgy tudja, hogy a Falmászó nem csak pár másodperc erejéig tűnik fel.

„Nem tudom, hogy mennyi jelenete lesz, de a forrásaink szerint sokkal több, mint amire számítottunk. Szóval nem csak annyi lesz, hogy behálóhintázik és beköszön, hanem bepiszkolja a kezét is. Harcolni fog. És ez a bunyó lesz az, amire minden rajongó várt.”

Az is kiderült, hogy Tom Hollandnak nem kellett részt vennie a forgatáson, hiszen egy pókgöncöt felöltött kaszkadőrnek kellett bunyóznia, a szövegeléseket majd később felveszik. Annyit még megemlítettek, hogy úgymond egy különc személyiséggel lesz ütésváltás. A képregényben a Polgárháború kezdeti időszakában Vasember oldalán állt a Hálószövő, később összezörrent vele és átállt a másik oldalra. Olvasd tovább

3

Képregényfilmes hírek

magus

A híresztelések szerint a Bosszúállók folytatásban lesz még Thanos mellett egy másik nagy ellenfél. Elvileg Magus-ról van szó, amely Adam Warlock negatív része. Mágus kivált Warlock testéből és elhatározta, hogy létrehozza a gonosz univerzumát, ráadásul megalkotta a földi hősök másait is.

A Latino Review információi szerint 2018-ban jön az X-Men/Fantasztikus Négyes crossover.

William Hurt újra belebújhat Ross tábornok egyenruhájába. A színész elmondta, hogy a karakter némileg máshogy áll hozzá a dolgokhoz, mint amikor először találkoztunk vele. “Teljesen más lesz ez a Ross és azt kell hogy mondjam, hogy ez kedvemre való. Elég kevés időm volt rá, hogy belerázódjak, de megteszem, ami tőlem telik. És eddig még nem rúgtak ki.” Olvasd tovább

7

Tom Holland az új Pókember

spidermanKöztudott, hogy a Sony úgy döntött, hogy rebootolja a Pókember franchise-t. Megint! De ezúttal a Marvelt is bevonták a produkcióba, sőt mi több, a Hálószövő felbukkan az Amerika Kapitány 3. részében, majd vendégszerepelhet a további filmekben is. De ez azt is jelenti, hogy egy-két Marvel karakter is tiszteltét teheti Falmászóról szóló alkotásokban.

De ki bújhat a kék-piros pókkosztümbe? A választás Tom Hollandra esett, bár a korábbi híresztelések szerint Asa Butterfield volt az esélyes. Ismét visszatérünk a gimibe, megtudhatjuk, hogy mekkora nagy agy Peter Parker és újra megcsípheti az a bizonyos pók, amely különleges képességgel ruházza fel. Sokan vágytak már arra, hogy Parker esetleg felnőtt legyen, de erre még várni kell.

Megvan a rendező is, Jon Watts dirigálhatja a rebootot. Watts tavaly tette le az asztalra a Clown horrorját, illetve szintén nevéhez fűződik a Rendőrautó (Cop Car) thriller is.