9

Kinél vannak a Marvel karakterek megfilmesítési jogai

A Marvel bizonyára bánja, hogy eladta néhány karakterének vagy csapatának a jogait. Akkoriban éppen nagyon kellett a pénz nekik. Majd idővel úgy döntöttek, hogy kialakítanák saját filmes univerzumukat, ami eddig kiválóan teljesít. Szerencsére a jogok egy része időközben visszaszállt rájuk, de akad még néhány, amely más stúdióknál pihen.

Andrew GarfieldPókember az egyik legismertebb hős, vele alaposan megszenved a Sony. 2002-ben a film a legjobb nyitóbevételt produkálta, majd jött még két rész, amelyek közül a harmadikkal nagyon nem voltak kibékülve a rajongók. Ennek ellenére a mozikban közel 900 millió dollárt hozott. Valamiért a stúdió úgy gondolta, hogy egy gyors rebootra lenne szükség. Majd hozzáláttak a Falmászó világának kibővítéséhez, belátták, hogy csak így lehet jövője a franchise-nak. De eléggé kemény fába vágták a fejszét. A Sinister Six, azaz a Pókember ismert ellenségeit egy csapatba tömörítő Baljós Hatos tervezet eléggé rizikós filmnek tűnt, ráadásul a DC jön egy rivális projekttel, a Suicide Squaddal. Belengették még, hogy Venom is kap egy külön produkciót, pletykáltak a Fekete Macska sztoriról is. Ám Venomot még nem mutatták be és egy 150-200 millió dollárba kerülő képregényfilm, amiben egy antihős a főszereplő szintén sok kockázatot rejt magában. Tehát a siker egyáltalán nem garantálható.

Miért is csaptak bele a Marvel kezébe? A reboot folytatását sok kritika érte és talán a Pókember brandhez köthető termékek/cuccok sem fogytak kellőképpen. Így ahelyett, hogy újabb rizikós vállalkozásba fogtak volna, inkább alkut kötöttek. Jön az újabb reboot, amiből már a Marvel is aktívan részt vesz, végső szót a Sony mondja ki. De legalább más hősökkel is találkozhat a Hálószövő, ami mindenképpen növeli az eladott jegyek számát. Olvasd tovább