Christopher Nolan Batman megmentője, Joel Schumacher művei után a rajongók és a stúdió két térdre ereszkedve rimánkodott azért, hogy jöjjön valaki és megmutassa, hogy lehet még élvezetes Denevérember filmet készíteni. Nolan immáron a harmadik résznél jár, elvileg ezután magára hagyja a franchise-t, a Warner pedig nem mondott semmit, hogy miképp képzeli el a sötét lovag jövőjét.
A harmadik felvonásban a hatóságok még mindig Batman kilétére próbálnak rájönni, Bruce Wayne pedig kénytelen újra magára ölteni jelmezét és elővenni high-tech cuccait, mivel a várost újabb gonosztevő terrorizálja. Bane kemény ellenfél, nem csak testileg, hanem lelkileg is erősen megdolgozza hősünket. És még a Macskanő is felbukkan a színen.
Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.
James Bond visszatért Törökországba. A 007-es eddig háromszor fordult meg Isztambulban, először 1963-ban, amikor az Oroszországból szeretettel részt ott forgatták, 1999-ben pedig Őfelsége titkosügynöke A világ nem elég filmben akciózhatott a városban. A Sony a Ciragan Palace Kempinski-ben tartott sajtókonferenciát, amire természetesen a rendező, Sam Mendes és a színészek is elmentek. Közzétettek egy rövid videót az eseményről.
Volt már előzetes, láthattatok képeket a Prometheusból, sőt a vírusmarketing is dübörög. Habár az elején még arról beszéltek, hogy két előzményfilm jön végül mégis csak egyet készítettek el. A készítők eddig rejtélyesen fogalmaztak, érezhető, hogy nem akarnak minden csavart és érdekességet az elején lelőni és bemutatni, a szándék dicséretes, remélhetőleg a bemutatóig tényleg nem teszik közzé az összes meglepetésnek szánt dolgot.
A pornóipar előszeretettel készíti el egyes filmek remake-jét saját szájízük szerint. Szerintem nem kell részleteznem, hogy ez mit takar (vagy mit nem takar). Ezúttal a Bosszúállókat vették elő és náluk még Pókember, Póknő, Ms. Marvel, Amazon és a Skarlát Boszorkány is szerepet kapott. A történet szerint a csapat Hulk ellen vonul (a korábbi pletykák szerint Joss Whedon filmjében is a zöld óriás tombolását próbálta volna megakadályozni a különítmény), bár itt nyilván nem a lenyűgöző effektek és a sztori lesz a lényeg.
Judd Apatow 2006-ban mutatta be a Felkoppintva (Knocked Up) vígjátékát, amiben Katherine Heigl és Seth Rogen játszotta a főszerepet, de a produkcióban benne volt a Paul Rudd és Leslie Mann által megformált házaspár is. Apatow azóta csak a Ki nevet a végén? (Funny People) filmet dirigálta, de a Felkoppintva sikeren felbuzdulva úgy döntött, hogy nem egy folytatást, hanem inkább egy spin offot forgat le hozzá, amiben Rudd és Mann párosára koncentrálni, bemutatja, hogy kapcsolatuk hogyan alakul, miután betöltik a 40-et. A mellékszerepekre Jason Segel, Albert Brooks és John Lithgow szerződött le és még Megan Fox is bekerült a stábba. A bemutató még odébb van, Amerikában december 21-től lehet rá beülni.
Elizabeth Olsen ugyan lassan, de biztosan eléri, hogy ismertebb legyen, mint tesói. Ezúttal Jane Fondával játszik együtt a Peace, Love and Misundersanding filmben. Fonda 15 év távollét után tért vissza a vásznakra 2005-ben, mondhatni biztosra ment, hisz Anyád napja (Monster in Law) vígjátékban Jennifer Lopez oldalán tűnt fel és korrekt sikert ért el.
A Warner hónapokkal ezelőtt szerezte be Tony D’Souza író egyik regényének, a Mule-nak a megfilmesíti jogait. Már akkor megmutatták Todd Phillipsnek, de a Másnaposok (The Hangover) rendezőjével csak most sikerült megegyezni minden részletben, aki aláírta a szerződést. A forgatókönyvet a Duplass fivérek vetik papírra, ők írták a Cyrus és a Jeff Who Lives at Home alkotásokat.
A Torrente filmek sztárja, Santiago Segura a hétvégén Budapestre látogat. Április 27-én éjjel érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Másnap délután a Budapesti Cervantes Intézetben tart sajtótájékoztatót, majd 18.00 órára az MM Lurdy Moziba utazik a közönségtalálkozóra. Az esemény Facebook oldala erre érhető el:
A spanyol Fin előzetese M. Night Shyamalan Eseményére (The Happening) hajaz, bár azért remélhetőleg jobb lesz annál. A forgatókönyvet Jorge Guerricaechevarrie és Sergio Garcia Sanchez körmölte le, előbbi a remek Cell 211 börtönthrillert, utóbbi Az árvaházat (The Orphanage) írta.