A Comic-Conon már bemutattak egy promóképet a Legion filmből és most voálá, megjött az előzetes is. A történet arról szól, hogy Isten elveszíti az emberiségbe vetett hitét és egy arkangyalokból álló sereget küld a Földre, hogy kiírtsa az embereket. De van egy kitaszított angyal, Mihály (Paul Bettany), aki ezt nem nézné jó szemmel. Egy sivatagban lévő kávézóban van jelenleg az a nő, aki a hasában hordozza azt, aki az emberiség utolsó reménye lehet. Az arkangyalok pedig rá vadásznak.
Szép nyugisan kezdődik az előzetes, egy kis zenélő fagyiskocsit láthatunk, majd beindulnak a dolgok. Van némi akció, de az szerintem mindent visz, mikor a nagyi megkóstolja a kávézó egyik vendégének a nyakát, majd úgy mászik a falra, hogy azt a Pókember is megirigyelhetné. (A trailer egyébként szokatlanul hosszú.)
