Étvágygerjesztőnek közzétették a Megaagy (Megamind) előzetesét, jöttek a poszterek, néhány jelenet is látható volt. Mi kell még? A DreamWorks annyira bízik alkotásuk sikerében, hogy nem félt kitenni a Megaagy első 5 percét, a Superman rajongók bizonyára örülnek is ennek a tettnek. Ám itt nem egy, hanem két földönkívüli kerül bolygónkra, egyik a gonosz oldalt választja, másik pedig a védelmező szerepét tölti be.
Előzetes
All Good Things előzetes
Úgy tűnik az All Good Things is eljut végre a mozikba, még 2008-ban forgatták le a filmet Ryan Gosling, Kirsten Dunst és Frank Langella főszereplésével, majd a Weinstein stúdió 2009 nyarán küldte volna a filmszínházakba, ám ez nem valósult meg. A rendező, Andrew Jarecki nem is bírta tovább cérnával, ezért idén márciusban megszerezte a jogokat, ám a produkció nemzetközi forgalmazása még továbbra is Weinsteinék kezében van, ők pedig látszólag elszánták magukat arra, hogy néhány országban bemutassák a művet.
A film igaz történeten alapszik, Robert Durst egy tehetős New York-i család fia volt, akinek a felesége egyik napról a másik eltűnt és úgy vélték, hogy ő tette el láb alól, bár ezt nem sikerült rábizonyítani. Aztán legjobb barátja is elhalálozott, szomszédjára pedig darabokban leltek rá, ezért a régi esetet újra megnyitották és óvadék ellenében szabadlábra helyezték a férfit, ám nem jelent meg a tárgyaláson, ezért elfogató parancsot adtak ki ellene. Akkor kapták el, mikor nőnek öltözve ellopott egy csirkés szendvicset, úgy, hogy volt vagy 500 dollár a zsebében, a kocsijában marihánát és fegyvereket találtak. A bíróság csupán egy gyilkosságért ítélte el.
Update: A korábban kirakott nemzetközi előzetes leszedték a netről, így a youtube-ról is. Ám itt az új trailer.
Wrecked előzetes
Egy férfi tér magához egy autóban az erdő közepén. Nem tudja, hogy miképp került, azt se tudja, hogy mi a neve, emlékei sincsenek. Annyi biztos, hogy igencsak rossz állapotban van, mivel balesetet szenvedett a kocsiban, a hátsó ülésen pedig egy hulla fekszik. A rádió hírei alapján rájön, hogy köze lehet egy nemrég elkövetett bankrabláshoz. A főszerepet Adrien Brody játssza, a rendező teendőket az eddig csak rövidfilmeket készítő Michael Greenspanra bízták.
Gwyneth Paltrow énekel
Gwyenth Paltrow nem állt énekesnek, csupán a Country Strong című film miatt fakadt dalra. A színésznő egy country énekesnőt játszik, aki karrierjébe úgy próbál új életet lehelni, hogy összeáll egy feltörekvő dalszerző és énekessel (Garrett Hedlund), hozzájuk csatlakozik még egy lány (Leighton Meester), így turnézgatnak az országban. Paltrow férjét Tim McGraw fogja eljátszani, aki egyben a csapat menedzsere is lesz.
És a poszter is napvilágot látott
Újraforgatott Vissza a jövőbe előzetes
A Scream Awards show promotálására a Spike TV képkockáról képkockára újraforgatta a Vissza a jövőbe eredeti előzetesét (összehasonlításképp alatta látható az original trailer). 25 éve mutatták be az első részt, Robert Zemeckis olyan filmet készített, ami még ma is vidáman megállja a helyét, remélhetőleg jó ideig nem jut eszébe senkinek, hogy remake-et kellene belőle csinálni.
Samuel Bayer filmesíti meg a Tumort
Samuel Bayer kliprendező is megtalálta az útját-módját, hogy bekerüljön Hollywoodba, a Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on the Elm Street) feldolgozásával tette le névjegyét az Álomgyárban, ami korrekt eredményt ért el a kasszáknál. Bayer nem tér vissza a zenei videók világába, hanem további filmek rendezésével kacérkodik. Ő fogja megfilmesíteni a Joshua Hale Fialkov és Noel Tuazon képregényét, a Tumort.
A grafikus novella főhőse Frank Armstrong, egy idős és kiégett magánnyomozó, akinek agytumorával nem tudnak kezdeni semmit az orvosok. A tumor néha azt eredményezi, hogy Armstrong olykor hallucinálni kezd. Egy drogkartell vezetője keresi fel és bízza meg azzal, hogy találja meg elveszett lányát. Ám a daganat miatt érzékei néha cserben hagyják és a képzelgések miatt nem mindig van tisztában a körülötte zajló eseményekkel. Nem tudja meddig húzhatja, hogy mindenképpen meg akarja oldani a rá bízott feladatot, ugyanis úgy érzi, hogy megnyugodna háborgó lelke, feleségét nem volt képes megvédeni évekkel ezelőtt, ezzel tenné helyre magában a dolgokat
Tron: Örökség tévéreklámok
Az alábbi tv spotokat a Tron: Örökség (Tron Legacy) főszereplője, Garrett Hedlund kommentálja végig. Hedlund az első részben megismert Kevin Flynn fiát játssza, aki szintén bekerül a virtuális térbe. Itt pedig újra találkozik apjával, de a találkozás nem lehet teljesen örömteli, ugyanis küzdeniük kell életükért. Ha sikeres lesz, akkor további folytatások várhatóak, ám ezekre már nem kell várni évtizedeket. Ugyanakkor láttunk már csúnyán elbukni 200 millió dolláros költségvetésű filmeket, ahol szintén arra építettek, hogy több millió ember kedveli a témát és azok biztosan beülnek a filmre. 2010-ben Robin Hood és a Perzsia hercege (Prince of Persia), tavaly a Terminátor 4 hasalt.
And Soon The Darkness előzetes és poszter
December 17-én mutatják be Észak-Amerikában az And Soon the Darkness horrort, a változatosság kedvéért feldolgozás lesz. Marcos Efron rendezésében Amber Heard és Odette Yustman domboríthat. Mindkét színésznő jártas a horror területén, előbbi A mostohaapa (The Stepfather) remake-ben játszott és fel fog tűnni John Carpenter új filmjében a The Wardban, no meg a Drive Angry horror-akcióban, utóbbi pedig a Cloverfieldben és A túlvilág szülötte (The Unborn) alkotásokban tűnt fel. Yustman és Heard két amerikai csajt formálnak meg, akik biciklitúrára mennek Argentínába és pont elhagyatott területeken bringáznak. Az egyikük eltűnik, a másiknak még az éj leszállta előtt meg kell lelnie őt.
Terhes társaság tévéreklámok
Robert Downey Jr. táncrendje rendesen tele van, a Sherlock Holmes 2 munkálatai után a Bosszú Angyalai következik, majd 2011 őszén az Óz film forgatásán kell jelen lennie és még a Gravityt is be kell szorítania valahova, ezek után a Vasember 3 következhet. Idén még a Terhes társaságban láthatjuk a színészt, aki egy olyan fickót játszik, aki haza akar érni akkora, mikor megszületik a fia. Todd Phillips dirigálta a vígjátékot, Downey Jr. mellett Zach Galifianakis nyomhatja a poénokat. Alább 4 tv spotot nézhettek meg, majd egy szinkronos előzetest.
Száguldó bomba szinkronizált előzetes
“Mit csinálunk a vasúti átjáró előtt? Megállunk és körülnézünk” Még jó, hogy ezt belesulykolják a kicsikbe, ugyanis egy pillanattal később egy kislány ha nem hallgatott volna az okos szóra valószínűleg csúnyán végezte volna. A Száguldó bomba (Unstoppbale) valós történeten alapszik, Denzel Washingon ezúttal nem metróirányítót, hanem vonatokkal foglalkozó személyt játszik, Chris Pine-nal közösen együtt kell megállítaniuk egy elszabadult szerelvényt. A Hajsza a Föld alatt (The Taking of Pelham 1 2 3) bukása után van esély arra, hogy egy 100 milliós thrillerrel sikert arasson Tony Scott és Washington?
The Way Back előzetes – Peter Weir új filmje
Peter Wier 7 éve nem jelentkezett semmivel, 2003-ban a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander: The Far Side of the World) tette le az asztalra, amely megbukott. A direktor egyébként sem az az ember, aki 1-2 elkészít egy produkciót, előtte 1998-ban a Truman showt láthattuk tőle. Idén a The Way Backkel érkezik, a főbb szerepekben Colin Farrell, Jim Sturgess, Ed Harris és Saoirse Ronan tündökölhetnek. A történetben egy csapat rab a szibériai gulágról megszökik és a Himaláján átvágva próbálnak olyan területre jutni, ahol már senki nem üldözi őket és újra szabadok lehetnek.
A The Dilemma újabb előzetese
Vince Vaughn karrierje erősen ível felfelé, annak ellenére, hogy az Ünneprontók ünnepe (Wedding Crashers) humortalan vígjátékokban vállal szerepet. Ezúttal Kevin James mellett szórhatja a poénokat, Winona Ryder és Jennifer Connelly asszisztál nekik. A produkciót Ron Howard rendezte, Vaughn karaktere rájön arra, hogy legjobb barátjának (James) a felesége félrelép, ám ezt nem osztja meg cimborájával, először is átgondolja, hogy miképp tudná felhasználni az információt.