Tegnap született egy poszt azzal kapcsolatban, hogy vajon melyik filmhez fog James Cameron legközelebb hozzálátni. Az MTV a rendezőt a londoni Avatar díszbemutatón kapta mikrofonvégre, Cameron elárulta, hogy Shane Salerno forgatókönyvíróval dolgozik az 1966-ban bemutatott Fantasztikus utazás feldolgozásán, ennek lesz majd a producere, a rendezést viszont másra fogja bízni.
A 66-os verzióban egy fontos diplomata élete veszélybe kerül, hogy megmentsék egy kisebb tengeralattjárót pár fős legénységgel lekicsinyítenek, majd befecskendezik a véráramba. A cél az, hogy eljussanak az agyba, ahol egy vérrögöt kell eltávolítaniuk, azonban a feladatot hátráltatja egy áruló.
Az MTV nemrég arról kérdezte Cameront, hogy Arnold Schwarzenegger vissza fog-e térni Hollywoodba, ha abbahagyja a politikusi pályafutását, a rendező szerint ez lehetséges és úgy gondolja, fognak ők még együtt dolgozni.
Ebben a videóban pedig a Terminátor: Megváltásról is kérdeztek, nem pfujjogta le a filmet. Sokkal jobb lett, mint amire számított.

.jpg)


Clint Eastwood új filmjét, az





A Csillagok háborúja igazi fejőstehén George Lucas számára, mindig jön egy új könyv, számítógépes játék vagy esetleg képregény. Jelenleg a Klónok háborúja második évadát vetítik, be van tervezve egy élőszereplős sorozat is, illetve legutóbb még arról pletykáltak, hogy Lucas az Avatar miatt fontolóra vette, hogy nekilát még egy Star Wars filmnek, bár ezt a stúdió cáfolta.