2

Box Office: Másnapos figurák a Pixar nyomában

 

 

Új bemutatók:

Egy millió kellett volna még az első helyhez, így viszont csak a második helyen kezdett a Másnaposok (The Hangover), ám még így is elég szép eredményt tudhat magáénak a film. Todd Phillips (Cool túra, Sulihuligánok) pályafutása legerősebb nyitányát érte el, a rendező ötlete volt, hogy az eredetileg PG-13-nak induló filmet kicsit „felturbózzák” és legyen inkább R besorolású, az alkotást forgalmazó Warner éppen mostanában döntött úgy (a Watchmen bukása miatt), hogy ezt a besorolást inkább el fogja kerülni. Sajnos az eredmény láttán nem hiszem, hogy meggondolná magát, mivel ez a vígjáték nem emészthetett fel horribilis összegeket,

A történet alapja ismerős lehet minden alkoholt fogyasztó ember részére, aki italozott már, azzal szinte biztos, hogy előfordult már, hogy másnap volt néhány sztori az előző estével kapcsolatban, ami számára is az újdonság erejével hatott. Az előzetes az idei év egyik legjobb trailere volt szerintem, remélem majd a film is jó lesz. Az imdb-n jelenleg 8,4-en áll, a kritikusok 3/4-e pedig pozitívan értekezett a produkcióról.

Will Ferrell kaland-fantasy filmje csak a Másnaposok utáni pozíciót tudta megszerezni, 20 milliót sem tudott összegyűjteni a 100 milliót felemésztő alkotás. A Land of the Lost előzetesei után nekem a tavaly bemutatott Utazás a Föld középpontjába jutott eszembe, az a film sem kezdett túl erősen (21 millió), de végül elérte a 100-ast. Na de az idei blockbuster szezon elég rosszul teljesít Amerikában, szerintem végül ez is bukta lesz hazájában. A film a nézők szerint nem valami jó, legalábbis az imdb-n látható 5,8 erről tanúskodik, a firkászok 28 %-a kedvelte a produkciót.

Nia Vardalos sorozatokban szerepelgetett, 2002-ben pedig a Bazi nagy görög lagzival hatalmas sikert ért el, világszerte 368 millió dollárt hozott az 5 millióba került mű. A sikert nem tudta meglovagolni, az ebből készült sorozat is csak 7 részt élt meg, a következő mozis szereplése (Nők transzban) pedig bukta volt. Úgy tűnik tehát, hogy a csillogás csak tiszavirág életű volt, de azért próbálkozik Vardalos. Idén két produkcióban is játszik, egyikkel sem fogja megismételni a 2002-es sikert. A My Life in Ruins 1164 moziban kezdett és 3,2 millióval zárta a hétvégét, ami gyengének számít.

Régebben bemutatott filmek:

Ismét az első helyet kaparintotta meg a Fel, bár pénteken még a Másnaposok ért el jobb bevételt. Úgy néz ki könnyedén be fogja érni a DreamWorks idei produkcióját, a Szörnyek az űrlények ellen animációs filmet, az a film a második hétvégéjére „csupán” 104 milliónál járt, míg a Pixar alkotása már a 137 milliót tapossa. Az Éjszaka a múzeumban közel 40 %-os csökkenést eredményezett, nincs már messze az előállítási költségeitől, a 150 milliót át fogja lépni, de az első részt nem fogja tudni megközelíteni.(nemzetközi bevétel már 106 milliónál jár). A Star Trek jelenleg fölényesen vezeti az idei mezőnyt, immár 222 milliót szedett össze, az Angyalok és démonok pedig tovább bukdácsol, már a 130-at sem fogja elérni Amerikában, de azon kívül már 252 millát söpört be. Megfelezte bevételét a Terminátor: Megváltás, harmadik hétvégéjére átlépte a 100 milliót, de még messze van az előállítási költségeitől, hatalmas bukás jelenleg. Sam Raimi horrorja, a Pokolba taszítva 53,6 %-os negatív változást szenvedett el, úgy gondolom 40 millió körüli végeredményre számíthat. 174 milliónál jár a Farkas, a 180-at már nem éri el, jóval az X-Men második és harmadik része alatt teljesít.

Limitált bemutatók: Sam Mendes (A kárhozat útja) rendezése, az Away We Go vígjátékot 4 helyen vetítették és 143.000 dollárt hozott. Mariah Carey főszereplésével készült Tennesse dráma 15 filmszínházban ment és katasztrofiálisan teljesített, 10.000 dollárt termelt.

Amerikai mozis becsült eredmények, az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Fel

44,24

137,31

175

Előzetes, tv spot, Partly Cloudy előzetes

Másnaposok

43,27

43,27

Feliratos előzetes, karakterposzterek

Land of the Lost

19,52

19,52

100

Képek, előzetes, jelenet

Éjszaka a múzeumban 2

14,65

127,34

150

Iromány,

Szinkronos előzetes

Star Trek

8,4

222,8

150

Szinkronos előzetes, képek, jelenet

Terminátor – Megváltás

8,17

105,49

200

Iromány

Pokolba taszítva

7,34

28,53

Poszter, előzetes, tv spotok

Angyalok és démonok

6,5

116,12

150

Szinkronos előzetes

iromány

My Life in Ruins

3,22

3,22

17

Poszter

Dance Flick

2

22,66

25

 

Jövő héten érkezik Eddie Murphy új vígjátéka, az Imagine That. Szeretném mondani, hogy nagy csata várható az első helyért, de Murphy neve egy ideje nem garancia se a minőségre, se a sikerre, így valószínű Tony Scott akciója, a Hajsza a Föld alatt lehet a box office lista éllovasa.

3

Buliszervíz előzmény

2002-ben mutatták be A buliszervíz vígjátékot Ryan Reyndols főszereplésével, ő alakította Van Wildert. (A film szerintem egész élvezhető volt.) 5 millió dollárba került és 38-at hozott világszerte. El is készült a folytatás, amiben az első rész melléfiguráját, a Kal Penn által alakított Taj Mahal Badalandabad-ot tették a középpontba, ez már elég rosszul teljesített, csupán 6 milliót szedett össze a mozikban. (Írtó gyengére sikeredett, szinte nézhetetlen volt) Ettől függetlenül itt a harmadik felvonás, amiben megint Van Wilder alakját hozták vissza, ezúttal nem Reyndols alakítja, hanem Jonathan Bennett. A film pedig az első rész előzménye lesz, a prequel a kezdeteket mutatja be, a Van Wilder: Freshman Year csak dvd-n lesz elérhető.

0

Cameron Heavy Metalozik

2008-ban esett szó arról, hogy egy nyolc, esetleg kilenc szegmensből álló filmet készítenek a Heavy Metal magazin képregényei és az 1991-es film alapján alapján. Kevin Eastman korábban olyan neveket dobott be a köztudatba a produkció kapcsán, mint David Fincher (A Zodiákus), Zack Snyder (300), Guillermo Del Toro (A faun labirintusa).

Eastman Fincherrel együtt próbálja tetó alá hozni a filmet, de úgy tűnik valahogy elakadtak az előkészítési fázisban. Eastman azonban új információval szolgált, James Cameron érkezett a fedélzetre és nem csak produceri minőségben lesz jelen, hanem az egyik szegmenst is le fogja dirigálni.

Szintén szóba jött Rob Zombie neve, aki állítólag benne van az egyik szegmens megalkotásában, de még hivatalosan nem szerződött le. Gore Verbinskit (A Karib-tenger kalózai) és Mark Osborne-t (Kung Fu Panda) szintén sikerült meggyőzni. Osborne-nak Jack Black segít be, de azt még nem lehet tudni, hogy a rendezés vagy a forgatókönyv területén dolgoznak össze vagy csak a hangját adja a színész az alkotáshoz. D

Del Toro-t szerintem ki lehet húzni a listáról, mivel hamarosan hozzálát a Hobbithoz, így nem lesz ideje a Heavy Metalra. Cameron pedig túl elfoglalt az Avatarral, aztán meg a Battle Angel-hez fog hozzá, nem lennék meglepve, ha visszalépne a rendezéstől és csak producerként maradna.